Kegyelemkenyér

– Ágoston Vilmos posztumusz könyve

A 2022. január 2-án San Antonióban elhunyt író kötete a június 13-16. között zajló 95. Ünnepi Könyvhéten Budapesten kerül a nagyközönség elé. Tudtuk, hogy megjelentetése a PONT Kiadónál van előkészületben. A múlt napokban Szávai Géza, a budapesti könyvműhely vezetője a következőket írta levelében: 

»Hetek óta KEGYELEMKENYÉR-en 

(Amerikában) nemrég elhunyt barátom, Ágoston Vilka kéziratába „temetkeztem”. A temetkezés szó használata nem véletlen. Miután közölték vele a halálos diagnózist és azt, hogy még néhány hónapja van hátra, utolsó nagy elszánással azt tette, amit egész életében szeretett volna: éjjel-nappal – mindhalálig – írni. És az „életébe temetkezett” megírta mindazt, amit érzelmileg és szellemileg (!) megélt. A mű címe: KEGYELEMKENYÉR. Hetek óta meghatározza a napjaimat. Megdöbbentő, hatalmas munka a KEGYELEMKENYÉR – csak az jár a fejemben: ez volt az asztalunkon, barátaim a „mindennapi”… (Kelet-európai nemzedékek közérzete.) Könyvhétre EZ (!!!) a KEGYELEMKENYÉR kerül a kiadó asztalára.«

A kötet immár napvilágot látott, kézbe vehető, a 336 oldalas kiadvány borítóján az ugyancsak marosvásárhelyi Chilf Mária festőművész egyik megrendítő alkotásának részlete látható. A fülszövegben ez olvasható a szerzőről: 

Ágoston Vilmos (1947–2022) Marosvásárhelyen született. Korán kezdett írni, kolozsvári egyetemi évei alatt már publikált, de egyik novellája miatt katonai törvényszék elé állították, és kicsapták az egyetemről – amelyet aztán csak esti tagozaton fejezhetett be.

Kilátástalannak érzett helyzetében később beadta áttelepülési kérelmét, és családostul Magyarországra távozott. Élete utolsó éveiben (kitelepült lányát és családját követte) az Amerikai Egyesült Államokban élt, amerikai–magyar állampolgárként hunyt el (San Antonio, 2022). Rendkívül sokoldalú és termékeny alkotóként regények, esszégyűjtemények, irodalmi és (kötetekbe kívánkozó) képzőművészeti kritikák egész sorát hagyta ránk. Betegen, utolsó erőfeszítéssel haláláig írt nagylélegzetű műve a Kegyelemkenyér, avagy a szabadság állapota a népi demokráciától az amerikai álomig: megrázó, sokkoló szembenézés az életével. (Az Ágoston Vilmos életműsorozat előkészületben, rövidesen indul a PONT Kiadónál).

Fentebb idézett levelével Szávai Géza A kiadó jegyzetét is elküldte. A könyvben ez áll a szerző szövege előtt. Úgy gondoljuk, ezt is érdemes megismertetnünk mellékletünk közönségével.

A kiadó jegyzete

Ágoston Vilmos utolsó művét útjára bocsátva fel szeretnénk hívni az Olvasó figyelmét arra, hogy a szerző nagybetegen, élete utolsó hónapjaiban írta és szerkesztette egységes, átfogó életregénnyé Kegyelemkenyér című alkotását. A logikus, kristálytiszta gondolatfutamok, emlékezések sora a rögzítés zaklatott és sürgető folyamatában olykor elírásokhoz vezetett, a nem mindig következetes rövidítések használata a ziláltság képzetét – esetünkben: súlyos életvalóságát – idézi elénk. A kézirat szerkesztése során minden zavaró elírást javítottunk, de a mű jellegéből és születésének körülményeiből – és tárgyából! – adódó „ziláltságot” érintetlenül hagytuk. Egyebet nem is tehettünk volna, csakis a hitelesség rovására. A Kegyelemkenyér például gyakran idéz („kivonatol”) régi okiratokból, azoknak az „írásbeliségén” (valamiféle egységesítés kedvéért) nem változtathatunk.

Ezért olykor még a személynevek is több változatban szerepelnek. A román állambiztonság, a szekuritate jelentéseiben, jegyzőkönyveiben véletlenül sem írják helyesen a magyar neveket. A szerző is általában Agoston Vilhelmként szerepel náluk, ahogyan barátai, ellenségei, besúgói nevét is rendszeresen (ám nem következetesen!) elírják a román nyomozótisztek. A szövegkörnyezetből azonban az Olvasó biztonsággal mindent és mindenkit beazonosít, megtalálja a szövegben a helyes, eligazító támpontokat, és az egykori zavarkeltések gyakorlata egy sodró erejű műalkotásban a történések őszinte „felidézésének rendjében” hitelesíti végső soron az ábrázolást. Amit/akit pedig nem kell, nem szükséges beazonosítani, az beazonosítatlan, megnevezetlen maradhat, mert hiszen az élete utolsó szakaszába tiszta tudattal érkező – és innen tiszta tudattal távozó – szerző elsősorban önmagáról vall, azzal az elszánással, amelyet úgy szoktunk emlegetni, hogy „legalább egyszer az életben” hadd tehessük. Ágoston Vilmos egy utolsó nagy erőfeszítéssel: robusztus, sodró, érzékeny és éles elmével megalkotott művet hagyott ránk.