2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fotó: Nagy Tibor


Az esőzések és a lehűlés után a meteorológusok szerint visszatér a meleg idő, a hét vége felé 30-31 Celsius-fokra lehet számítani. A strandok üzemeltetői elégedettek az idénnyel, a tavalyinál jóval magasabb volt a látogatottságuk, és abban reménykednek, hogy szeptemberben is lesz néhány kánikulai nap. 
 
Kétszázezer látogató a Víkendtelepen
Jó idényt tud maga mögött a marosvásárhelyi Víkendtelep is, a májusi nyitástól mostanáig közel kétszázezren fordultak meg az üdülőhelyen. Július végén-augusztus elején több kánikulai hétvége is volt, amikor naponta több ezer strandoló váltott jegyet. Ioan Cârcu, a telep igazgatója lapunknak elmondta, a kedvezőbb időjárás miatt jóval több látogató fordult meg a Víkenden, ebben a hónapban rekordnak számított az augusztus 7–9. közötti hétvége, amikor közel 12 ezer strandolót fogadtak, csak vasárnap 7500-an vásároltak belépőt. A szóban forgó hétvége 72 ezer lejes bevételt jelentett a városkasszának. Hasonlóan sikeresnek mondható az augusztus 14–16. közötti hétvége, amikor a három nap alatt több mint tízezren választották a Víkendet kikapcsolódás végett. A telep vezetősége által lapunkhoz eljuttatott kimutatás szerint idén május 17. és augusztus 16. között a Víkend közel 800 ezer lejes bevételhez juttatta a várost. Főként hétvégén, a telep közelében alig látni Maros jelzésű járművet, zömében a környező megyékből érkeznek a strandolók. 
Az újdonságokról szólva Ioan Cârcu elmondta, próbaüzemelés alatt áll az új, kártyás beléptető rendszer és hamarosan befejezik az olimpiai méretű medence javítását, így a szeptemberi iskolakezdésre megnyitják a sátor kapuit. 
 
Módosított nyitva tartás a Medve-tónál
A szovátai Medve-tó strandján is jóval többen fordultak meg ebben az idényben, mint előző évben. Szoboszlai Erik, a fürdővállalat értékesítési igazgatója elmondta, a Medve-tó strandján a napi rekord több mint négyezer fürdőző volt, hétköznapokon átlagban 2-3 ezren váltottak jegyet. Az illetékes elmondta: hogy eleget tegyenek a strandolók igényeinek, bővítették a strand területén lévő éttermi kínálatot, ugyanis ha valaki kilép a kapun, nem mehet vissza anélkül, hogy újra kifizetné a belépő árát. Többen panaszkodtak, hogy eddig szegényes volt a strandon fellelhető kínálat, ezért a vezetőség orvosolta a hiányosságot. Szovátán már közeleg a strandidény vége, megtudtuk, hogy a Mogyorósi-tó vasárnap bezárja kapuit, mivel erdős részen van, a víz hőmérséklete jóval előbb lehűl. A Medve-tó programja szeptember 1-jétől módosul, 11-től 17 óráig tart nyitva, és délben nem kell kijönni a vízből. A népszerű sós tó strandja hivatalosan szeptember 15-ig tart nyitva, viszont ez az időpont az időjárás függvényében módosulhat: ha szeptember közepén kánikulai napoknak nézünk elébe, akkor meghosszabbíthatják a fürdési idényt, volt év, amikor október elejéig fogadták a strandolókat – tájékoztatta lapunkat az értékesítési igazgató, aki reméli, hogy miután a múlt heti esős, hűvös idő elriasztotta a látogatókat, lesz még a strandolásnak kedvező időjárás. 
Pál Imre, a marosvásárhelyi meteorológiai központ szolgálatos meteorológusa szerint mától ismét felmelegedés várható, a hét végéig a hőmérsékleti értékek legtöbb 30-31 Celsius-fokig emelkednek, csapadék csupán elvétve, a hegyvidéken várható. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató