Olvasom, a prefektus azt nyilatkozta a múlt pénteken, hogy a Belügyminisztériumhoz fordult, utalnának ki neki, illetve az általa vezetett intézménynek 14.918 lejt. Ezt az összeget annak a bizonyos kauciónak a kifizetésére fordítanák, amelyhez egy bírósági határozat felülbírálását köti a szászrégeni bíróság.
Olvasom, a prefektus azt nyilatkozta a múlt pénteken, hogy a Belügyminisztériumhoz fordult, utalnának ki neki, illetve az általa vezetett intézménynek 14.918 lejt. Ezt az összeget annak a bizonyos kauciónak a kifizetésére fordítanák, amelyhez egy bírósági határozat felülbírálását köti a szászrégeni bíróság.
A prefektusi ötlet előzménye, hogy egy nappal korábban Marosvásárhely demokrata szenátora, aki korábban ugyancsak kormánybiztosi tisztséget töltött be a megyében, sajtótájékoztatón jelentette be, hogy még a nap folyamán felszólítja a prefektust, nyisson bankszámlát, hozza nyilvánosságra a számát, és ő majd beszél az emberekkel, hogy közadakozásból gyűjtsék össze a közel 15 ezer lejt. Úgy néz ki, a honatya komolyan gondolta, különben nem reagált volna ilyen gyorsan a prefektus.
De miről is van szó? Azokról – a volt prefektus, jelenlegi szenátor szerint illegálisan – visszaszolgáltatott erdőkről, amelyeket a magyar grófok leszármazottai követeltek vissza az államtól, és akik ellen modern Don Quijoteként felvette a harcot. Ugyanis szerinte a Maros völgyében több ezer hektár erdő került „gyanús egyének” tulajdonába, az állam kárára.
A szenátor 2010-ben, akkor még prefektusként tett le bűnügyi panaszt, de máig elégedetlen az eredménnyel, mert, mint mondta, a megyei törvényszéken egymás után veszítette el a pereket a megyei földosztó bizottság. Ezért kérte a perek áthelyezését, most pedig a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz készül fordulni.
De, hogy ne veszítsük el a történet fonalát, a szászrégeni bíróságnak egy több mint kilencezer hektáros erdőterület ügyében hozott döntést kellene újravizsgálni, és a honatya szerint fennáll a veszély, hogy a kérést elutasítják, mert már egymás után háromszor halasztottak az ügyben, és mert a prefektúrának nincs tizenötezer leje kaucióra. Ekkor született meg az ötlet, hogy közadakozásból szedjék össze az összeget.
Viccnek is jó lenne, de amellett, hogy nevetséges, hamis is az egész. Mert ha valóban annyira aggódna, lefizethetné azt a fránya kauciót farzsebből, és nem kellene tovább izgulnia a bírósági döntés miatt. Nem lenne nagy érvágás a családi költségvetésében, hiszen köztudott, hogy az egyhavi jövedelme messze túlszárnyalja ezt az összeget. Ugyanis egy szenátor havi fizetése 892 euró, de emellett minden hónapban 9000 eurót költhet telefonszámlára, utazásra, szállásra, irodafenntartásra és a többi. Ha kiszámoljuk, számára tényleg bagatell, a számláját sem terhelné meg túlságosan. Nem beszélve az örömről, hogy az ország érdekében teszi.
Ám úgy látszik, annyira mégsem fáj… Kíváncsian várjuk, vajon a belügy kifizeti-e a kauciót.
