2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Péter Ferenc fontosnak tartja az idén a tűzoltóság bővítését, mivel, mint mondta, Szovátának nem adatott meg az a lehetőség, hogy legyen katonai tűzoltósága is, csak polgári, önkéntes tűzoltósága van.

Fotó: Nagy Tibor


Péter Ferenc fontosnak tartja az idén a tűzoltóság bővítését, mivel, mint mondta, Szovátának nem adatott meg az a lehetőség, hogy legyen katonai tűzoltósága is, csak polgári, önkéntes tűzoltósága van. Fontos lenne, hogy Szováta és környéke rendelkezhessen egy olyan katonai tűzoltósággal is, amely szükség esetén nagyon komolyan felkészült emberekkel tud közbelépni. Annál inkább, mert az év folyamán rengeteg hazai és külföldi turista megfordul a városban, a szállodák mellett sok a fából készült villa, fennáll a tűzveszély. – Már nagyon rég jeleztük minden szinten, hogy a polgári tűzoltóság nem elegendő, ahol csak önkéntesek végzik a munkát. Mindamellett, hogy példaértékű a hozzáállásuk, szükség lenne egy olyan katonai egységre, amely nagyobb tűz esetén komolyabb bevetéssel és erővel tud közbelépni. Erről sikerült egyezséget kötni a tavaly a megyei tűzoltóság vezetőjével, Olteanu ezredessel, aki megígérte a segítséget. Ehhez szükség van a jelenlegi tűzoltósági épületnek a bővítésére, ahol annak a személyzetnek, amely Marosvásárhelyről majd kijön, tudjunk teret biztosítani. Ezt egy nagyon fontos tervnek tartom, és remélem, hogy még ebben az évben sikerül kivitelezni, jelentette ki a város első embere. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató