2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Katar és Szaúd-Arábia finanszírozza az olaszországi mecseteket és iszlám vallási központokat

  • 2016-08-07 15:32:50

  • MTI

A katari emírség és Szaúd-Arábia évente több tízmillió euróval finaszírozza az olaszországi mecsetek és más iszlám vallási központok építését, amelyek kizárólag az arab támogatással gombamód szaporodnak egész Olaszországban – írta a La Repubblica olasz napilap csütörtökön.
Az utóbbi három év alatt negyvenhárom mecset épült Olaszországban a Qtar Charity nevű jótékonysági szervezet 25 millió eurós finanszírozásának segítségével.
Ugyanettől a szervezettől kapott négymillió euróból vásárolt meg egy négyemeletes épületet a Centocelle római külvárosi kerületben az olaszországi iszlám közösségek uniója (Ucoii), és nyolcszáz hívőt befogadó imahellyé alakítják át. Az észak-olaszországi Bergamóban 4,9 millió euróval szintén a Qtar Charity finanszírozza a mecset építését, amelyet az olasz ügyészség egyébként csalás miatt leállított.
A La Repubblica szerint a Qtar Charity nemkormány-zati, humanitárius szervezet, amely adományait többek között az iszlám kultúra fenntartására fordítja, mecsetek és iszlám központok építésével, valamint a Korán tanításával. A napilap megjegyzi, hogy a szervezet finanszírozása valójában a katari költségvetésből történik. A Qtar Charity Szicíliában is mintegy húszmillió eurót fektetett be iszlám központok építésébe, kialakításába.
A Qtar Charity az európai iszlám első számú finanszírozója, korábban szélsőségesekkel való kapcsolattartással gyanúsították. Kizárólag a Muzulmán Testvériség nevű, konzervatív iszlamista mozgalom hálózatához tartozó iszlám központokat tartja fenn – mondta Valentina Colombo, aki a római Európai Egyetemen tanít iszlám kultúrát és geopolitikát.
Az olaszországi iszlám vallási helyszínek másik jelentős támogatója Szaúd-Arábia, amely a római Nagy Mecset építését finanszírozta. Ez Európa legnagyobb mecsetje, amelynek imámjai viszont a szunnita muzulmán világ szellemi központjának számító kairói al-Azhar mecsetből érkeznek.
Törökország és Marokkó ezzel szemben kisebb összegekkel kisebb olaszországi iszlám központokat segít.
Izzedin Elzir firenzei imám, az Ucoii elnöke hangsúlyozta, hogy Olaszországban mecsetet kizárólag külföldi finanszírozásokkal lehet nyitni. Hozzátette, hogy ezek nélkül az olaszországi muzulmán közösségek azt kérnék az olasz államtól, hogy a keresztény történelmi egyházakhoz hasonlóan őket is az olaszok befizetett személyi jövedelemadójából támogassák. Olaszországban másfél millió muzulmán él, egyharmaduk marokkói.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató