Károly-napi vásár Székelyhodoson

Hiába a hideg, a szállingózó hó, mindez nem tántorította el a gazdákat attól, hogy elhozzák állataikat tegnap reggel a hagyományos székelyhodosi Károly-napi vásárra. A gazdák azt mondják, ez a környéken a legnagyobb állatvásár, ilyenkor száznál is több állat cserélhet gazdát. De állítólag a legdrágább is, így valójában ilyenkor jár jól az eladó, akinek sikerül túladnia a jószágain. 

Székelyhodoson tegnap rendezték meg az év első országos nagyvásárát. A hideg és az utóbbi napokra jellemző sűrű havazás ellenére szép számban érkeztek a gazdák a Nyárád-, a Küküllő- és a Maros mentéről, de számos más megyei, például hargitai rendszámú járműből is kínálták eladásra az állatokat. Érdekes, a reggeli órákban, kilenc körül inkább a kereskedők uralták a teret, kisebb-nagyobb teherautók rakterében mutogatták a lovakat, szarvasmarhákat, a pár hónapos borjúkat. Amikor magyarul szólítottuk meg őket, sokan románul válaszoltak vissza. Valamivel később, tíz óra után változott az összetétel, egymás után érkeztek az állattenyésztő gazdák, sokan lovas szekér után kötve vagy kisebb teherautóval hozták az eladó lovat, szarvasmarhát, kecskét, juhot. A vásártéren bokáig ért a hó meg a sár, a gazdák pokrócokba bugyolálták a jószágaikat, így próbálták védeni őket a csípős hideg ellen. 

Nemcsak a ló, a szekér is elvihető

– szólít meg egy székelymosoni gazda, miközben kissé sovány lovát szemlélgetjük. A hatéves jószágért háromezer lejt kért, de gyorsan hozzátette, négyezerért elvihető a hám is, meg a szekér is. Amikor látja, hogy nem állunk kötélnek, megjegyzi, egy ilyen hám már önmagában hat-hétszáz lejbe kerül. Érdeklődünk, ha eladja a lovat, mi húzza haza a szekeret, de legyint, sebaj, otthagyja, majd másnap egy másik lóval jön érte. Elpanaszolja, hogy bár sokan érdeklődnek és próbálnak alkudozni, ritkán köttetik is meg a vásár. – Mindenhol kevés a pénz, és ez itt is meglátszik – állapítja meg. 

Kecskéért disznót 

Egy mezőbándi férfi éppen forralt bort kortyolgat, amikor megszólítjuk, hogy érdeklődjünk, mennyit kér a teherautó rakterében lévő kecskékért. – Jöjjön, érdemes vásárolni, olcsón adom – csalogat egyre közelebb. Látszik rajta hogy nem gazda, viszont nem akarja elismerni, annyit mond, ő az árus. Kiderül, hogy a nagyobb, negyven-ötven kilós kecskék darabját 250 lejért adja, a kisebbekért 200 lejt kér. Vannak juhok is, azok még olcsóbban el vihetők – ismerteti a kínálatot, majd megjegyzi, cserére is hajlandó, szívesen fogad például disznót a kecskék fejében. A gazdák nagy része szarvasmarhát, borjút és lovat kínált tegnap, egy jó húsban lévő, gondozott lóért átlagban 3000-4500 ezer lejt kértek. A szovátai Lengyel János lova mellett egy három hónapos, illetve egy féléves borjún próbált túladni, áruk darabonként 1100-2100 lej között mozgott. Nem messze, az egyik teherautón öt hónapos vemhes állatokat kínált a gazdájuk, 2700 lejt kért egy jószágért. 

A lacikonyha is áll

A hodosi vásár valójában nemcsak állatcsere helyszíne, patkót, kötőféket, hámot, illetve zsákba csomagolt korpát egyaránt vásárolhatnak itt a gazdák. Emellett lehetőség van arra, hogy az állat takarmányozásától a szántóföldek trágyázásáig, a támogatások mértékéig mindent megtárgyaljanak egy-egy pohár ital mellett. Hiszen ilyenkor a kereskedők kihasználják a helyzetet, és felállítják a lacikonyhát a vásártéren. Volt is keletje az ételnek, italnak, legtöbben egy-egy jókora pohár forralt borral a kezükben próbáltak melegedni, és úgy tűnt, a gyomruk is korrogott, sorok kígyóztak a sátrak előtt, ahol a miccset, kolbászt sütötték. 

Több mint másfél évszázados hagyománya van a vásárnak

A helyszínen találkoztunk Barabási Ottó polgármesterrel is, aki elmondta, Székelyhodoson hosszú időre visszanyúló hagyománya van a vásárnak. 

– Az első vásáros oklevél 1838-ból és 1841-ből Ferdinánd császártól származik. Éveken keresztül mind a vásártér, mind a vásár megszervezése a helyi közbirtokossághoz tartozott. A régi időkben minden szombaton meg volt tartva, ezenkívül minden évben országos állatvásárra is sor került, amit januárban, áprilisban, szeptemberben és novemberben szerveztek meg, például a januári a Károly-napi, a novemberi a Katalin-napi vásár. A Ceauşescu-korban próbálták betiltani, viszont a 1989-90-es fordulat után változott a helyzet, és próbáltuk visszaállítani a hagyományt, minden szombaton megtartani a vásárt, de egyrészt nincs is annyi állat, másrészt az emberek elfoglaltak, így minden hónap első szombatján tartunk vásárt Hodoson. Ilyenkor eljönnek a Nyárád-, Küküllő-, Maros menti gazdák, de más megyékből is – Szeben megyéig el – érkeznek kereskedők, akik otthon felvásárolják az állatokat, és itt próbálják értékesíteni. Van, amikor annyian jönnek, hogy éppen hogy elférnek a téren, máskor, ha esős az idő, 30-50-en érkeznek állatokkal. Előfordul az is, hogy idős gazdák nem tudják elhozni a kisborjaikat ilyen hidegben, vagy nem is szeretnék felnevelni, hanem pár napos korukban túladnak rajta. Számukra kézenfekvő, ha egy kereskedő felvásárolja – mondta a község vezetője, aki arról is beszámolt, hogy Leader pályázat révén szerették volna felújítani a vásárteret, viszont ez a közbirtokossághoz tartozott, és jelenleg visszaszolgáltatás alatt áll. A helyi közbirtokosság felvállalta, hogy amint visszanyerik feljavítja, és a normáknak megfelelő illemhelyekkel is ellátják.

350-400 gazda tart szarvasmarhát

Érdeklődésünkre, hogy milyen az állatállomány Hodos községben, a polgármester kifejtette, amikor a vásárhelyi tejbegyűjtő már nem vette át a tejet, akkor a szovátai Hochland kezdte felvásárolni a helyi gazdáktól, viszont két-három évvel ezelőtt májusban, amikor a legtöbb a tej, megszabott egy bizonyos kvótát, és csak annak alapján vásárolta fel. Ekkor több gazda arra kényszerült, hogy eladja a teheneit, három-négy hónap leforgása alatt több mint száz állatot adtak el a községben, mivel egyszerűen nem volt amit kezdjenek a tejjel. Jelenleg a Hochland mellett azoktól a gazdáktól, akik több állattal rendelkeznek, a nyárádandrásfalvi Csizmadia cég is elszállítja a tejet. Községszinten 350-400 gazda tart szarvasmarhát, a legtöbb állat Jobbágytelkén van, ugyanakkor Eheden, hiába kicsi falu, az emberek itt tartották meg a legtöbb állatot, amíg bírják gondozni, nem adnak túl a jószágokon.