Kapcsolódó nevelés

Tíz perc vagy egy óra – de legyen idő, amikor kizárólag a gyerekre figyelünk

Visszaszól a gyerek, a legapróbb dolgok miatt is hisztizik, ezerszer el kell mondani valamit, hogy végre eljusson a tudatáig, vagy gyakran vonul el duzzogni, becsapja maga mögött az ajtót, miközben a szülei fejéhez vágja, hogy ők a legrosszabb szülők – bizonyára sokak számára ismerősök ezek az élethelyzetek, manapság már a kisiskolás gyerekeknél is egyre gyakoribbak a „kamaszos” megnyilvánulások. A gyereknevelés mindennapos kihívásaival küszködő szülőknek tartott előadást május végén az édesanyák alkotta Védem Egyesület meghívására Marosvásárhelyen Jacsó Ágota mentálhigiénés szakember, a magyarországi Kapcsolódó Nevelés Egyesület képviselője Segítség! A gyerekem már(is) (mini)tini címmel. 

A kapcsolódó nevelés egy pozitív gyermeknevelési szemlélet és gyakorlatias módszer, amit a gyerekeken és önmagunkon is alkalmazhatunk. A lényege az a felismerés, hogy a gyerekek akkor „működnek” jól, ha érzik a velünk való kapcsolódást, azt a biztonságot, amit az életükben egy támogató, őket szerető, meghallgató felnőtt jelent.

A kapcsolódó nevelés alapja az a meglátás, hogy a gyerek alapvetően nem rossz, nem velünk akar kitolni, nem minket manipulál, amikor éppen rosszul viselkedik, mindössze annyi történt, hogy elvesztette a velünk való, biztonságot jelentő kapcsolódás érzését, érzelmi szükséghelyzetet él át, és ezért ideiglenesen nem tud gondolkodni, viszont bármit megtesz, amivel jelezheti: nem vagyok jól, figyelj rám! Nem kell sokat beszélni hozzá ilyenkor – hiszen a homloklebenye éppen úgysem működik –, elég, ha gyengéden, együttérzően annyit mondunk: „itt vagyok, vigyázok rád”, vagy „sajnálom, hogy ilyen nehéz”. Ha ilyenkor a gyerekünk elküld – ami gyakori –, nem szabad zokon venni, hiszen ezekkel a szavakkal azok az érzések törnek elő belőle, amelyek miatt nem tud jól lenni.

A szülő hogylétén rengeteg múlik

A jelenleg Magyarországon élő, marosvásárhelyi származású többgyermekes édesanya, Jacsó Ágota rámutatott, manapság rengeteg kihívással kell szembenézniük a családoknak, a stressz a mindennapjaink része, és ez akarva-akaratlanul rányomja a bélyegét a gyerekeinkkel való kapcsolatra is. 

Mint mondta, ő maga is megtapasztalta, hogy hiába olvasott el jobbnál jobb könyveket a gyereknevelésről, a mindennapokban felmerülő élethelyzetekben nem sikerült alkalmazni az olvasottakat. A kapcsolódó nevelés elméleti alapja mintegy 40 éve született meg Amerikában hand in hand parenting néven. A szemléletmód öt eszközre épül, és ma már az idegrendszer működését vizsgáló kutatások is alátámasztják ezeket az elveket. 

Az előadó megjegyezte, szülőként jó kis teher van a vállunkon, hiszen az, hogy a gyerekeinkből majd mi lesz, a mi felelősségünk, rajtunk múlik. – A gyerekek alapvetően jónak születnek, amikor nem úgy viselkednek, ahogy kellene, akkor kapcsolódáshiány áll fenn, és tudni kell, hogy a kapcsolódás iránti igényünk attól a pillanattól, amikor megszületünk, egész életünk során végigkísér, hiszen társas lények vagyunk. Az elvek, amelyekről beszélünk, érvényesek a pár hónapos babára, az 5 éves gyerekre, a tizenéves tinédzserre, de még ránk is, felnőttekre, hiszen, bár elcsépelten hangzik, a gyereknevelésben nagyon sok múlik azon, hogy mi, szülők hogy vagyunk, hiszen ha jól vagyunk, másként reagálunk a dolgokra. Biztosan tapasztaltuk, hogy ha jól vagyok, nem idegesít annyira, hogy a kétéves már többször kiöntötte a vizet, megyek, és feltörlöm. De ha előtte felbosszantott például egy telefonhívás, vagy éppen határidős munkám van, akkor valószínűleg azonnal ráförmedek – jegyezte meg. Ugyanez a helyzet a gyerekkel, ha jól van, valószínűleg együttműködő, segít a kistestvérének. Ellenben ha nincs, akkor előfordulhat, hogy duzzog, felesel vagy őrületbe kergeti a szülőt, amikor az százszor elmond valamit, és úgy tűnik, a gyerek meg sem hallja. 

Más-más életkorban más-más kihívások

A szülők jól tudják, hogy minden életkorban más-más kihívásokkal szembesülünk, kétévesen például az is konfliktushoz vezethet, ha éppen nem a piros bögrében kapja az innivalóját a gyerek, vagy éppen nem hajlandó azt a gumicsizmát fölvenni, amit mi előkészítettünk neki. Ezzel szemben 9 éves kor körül már esetleg a házi feladat elvégzésének a megtagadása, vagy éppen a „kütyüzés” adhat okot konfliktusra. Jacsó Ágota szerint a „kütyük” hangsúlyos szerepet töltenek be a mai gyerekek életében, ezek hatására túl sok inger éri őket, és ez is hozzájárul ahhoz, hogy előre hozódott a kamaszkor kezdete. Mind több információval szembesülnek, több a különóra, mivel egyre magasabb elvárásoknak kell megfelelniük, mint a húsz évvel ezelőtti fiatal korosztálynak, és mindezek eredményezik, hogy a mai tízévesek úgy viselkednek, mintha legalábbis tizennégy-tizenöt évesek lennének. 

Igent mondunk a gyerek érzéseire

Az előadó a kapcsolódó nevelést alátámasztó tudományos magyarázatra is kitért, mint mondta, a homloklebeny, ami 21 éves korunkig fejlődik, a racionalitás központja, innen tudjuk az indulatainkat szabályozni, megkülönböztetni a jót a rossztól, itt történik az ok-okozati összefüggések megállapítása, ez határozza meg, hogy fel tudjuk-e mérni a tetteink következményeit. A kutatások szerint egy 14 éves gyereknél a homloklebeny mindössze 40 százalékban van kifejlődve. Emiatt például egy kisgyerekben nem igazán tudatosul, hogy ha nem végzi el a házi feladatot, annak milyen következménye lesz. Ugyanúgy a 7–9 éves sem tudja felmérni, hogy ha például valamit a társa felé dob, és eltalálja, annak milyen következménye lehet.

Emellett ott van a limbikus rendszer, úgymond az „érzelmi agyunk”, amely a hangulatunkért felelős, és amely úgy működik, mint egy radar, amint megszületünk, bekapcsolódik, és pásztázza, hogy hol vagyunk biztonságban, kivel tudunk kapcsolódni, hiszen mindannyiunknak nagyon fontos a biztonságérzet. 

A feszültséget a limbikus rendszer egyensúlyának a felborulása okozhatja. A racionális gondolkodásért felelős homloklebennyel ellentétben ez az agyi terület az érzelmeket szabályozza. Bizonytalan helyzetben, például ha a gyerek úgy érzi, hogy az érzelmi biztonságot jelentő anya – tegyük fel – egy fontos telefonhívás miatt eltávolodott tőle, megborul a limbikus rendszer, elveszíti a kapcsolatot az anyával, ami a homloklebenyt is „lekapcsolja”, és ilyenkor fizikailag képtelen arra, hogy belásson dolgokat, felesleges is magyarázni neki, szidni, parancsolni. Ilyenkor arra van szüksége, hogy kiadhassa a feszültséget, akár hiszti formájában, ami mindössze annyit jelent: „tele vagyok feszültséggel, szükségem van rád”. Ilyenkor egyszerűen csak mellette kell maradni, átölelni, ha hagyja, segíteni neki, hogy a bizalommal teli jelenlét révén oldódjon a feszültség. Ha el is küld, jelezni kell neki, hogy ott vagyunk, nem hagyjuk egyedül az érzéseivel, mert ezekhez a „nagy érzésekhez” még a 16 éves is kicsi. 

– Mindig megpróbálom azt az üzenetet közvetíteni, hogy itt vagyok, nincs egyedül. Ilyenkor nem kell beszélni, csak meghallgatni, amit mond. Lehet, hogy azt mondja, ez a világ legrosszabb családja, utállak, rossz szülők vagytok, de ez valójában nem nekünk szól, csak mi vagyunk, akik meghallgatjuk – tanácsolta Jacsó Ágota, aki szerint ez a kapcsolódó nevelés egyik eszköze, hogy igent mondunk a gyerek érzéseire. 

A nagyobb korosztálynak már igen fontosak a társas kapcsolatok, így ha nem is tudják megfogalmazni az okát, de feszültséget okozhat bennük például az is, ha a barátjuk, barátnőjük mással is barátkozik, vagy a Facebookon nem lájkolták a fotójukat elegen, vagy nem vették be őket a focicsapatba. – Ahhoz, hogy jól legyünk, ezt a feszültséget ki kell adnunk, és ennek az egyik természetes formája az, hogy sírunk, nevetünk, dühöngünk, vagy akár becsapjuk az ajtót. Tudni kell, hogy a gyerek ott adja ki magából ezt a feszültséget, ahol biztonságban érzi magát, tehát általában otthon, minket, szülőket „tüntet ki” vele. Sok esetben nem tudja megmondani, hogy éppen mi a baja, hiszen legyünk őszinték, mi, felnőttek sem mindig tudjuk, éppen miért üvöltünk valakire, csak érezzük, hogy feszültek vagyunk – tette hozzá. 

Páros meghallgatás – segítség a szülőknek 

Ugyanakkor ha a szülő nem tudja kiadni magából a feszültséget, nem tud jelen lenni a gyerek számára, a kapcsolódó nevelés másik eszköze az úgynevezett páros meghallgatás, amit a marosvásárhelyi előadáson részt vevők ki is próbálhattak. Jacsó Ágota hangsúlyozta, a szülőnek is szüksége van rá, hogy letegye a válláról a saját nehézségeit, és ezt legjobban úgy teheti meg, ha van valaki, aki teljes odafigyeléssel meghallgatja a gondjait, érzéseit, anélkül, hogy közbeszólna vagy ítélkezne. Erre leginkább egy szülőtárs képes, aki nem rokon, sem házastárs, de ismeri a szülői szerep nehézségeit. A támogató jelenlétével, amelynek nagyon fontos része, hogy ne akarjon közbeszólni, magyarázni, véleményt mondani, tanácsokat adni, meghallgatja a másikat, segítheti, hogy kimondjon akár olyan dolgokat is, amelyeket más helyzetben valószínűleg nem merne, például akár azt is, hogy mennyire idegesíti a gyerek, legszívesebben felpofozná. 

Gyerekidő: lehet tíz perc is, de az csak róla szóljon

A gyerekidő talán a legfontosabb eszköz az összes közül, lényege, hogy a szülő úgymond feltölti a gyerek „kapcsolódási tankját”. A szemlélet szerint napi 10 perc is elegendő, vagy egy héten egy óra, csupán az a fontos, hogy ebben az időben a szülő teljes figyelme a gyereké legyen, ilyenkor nincs házimunka, sem telefonozás, és a gyerek dönti el, mit csináljanak együtt. Jacsó Ágota szerint kisgyerekkorban lehet ez olvasás, játék vagy társasozás, nagyobb gyerekkel pedig filmnézés vagy videójáték is. Sokan ódzkodnak attól, hogy a gyerekkel videójátékozzanak, mert úgy érzik, ezáltal helyeselnék ezt a tevékenységet, ellenben ha a szülő is leül játszani, megtapasztalja, hogy nem is annyira „az ördögtől való”, mint ahogy gondolta, a gyerek pedig menőnek tartja, hogy az anyukája vele játszik. – A tapasztalat az, hogy ilyenkor erősödik a biztonsági háló, ilyenkor tudjuk meg például, hogy igazából mi is történt aznap az iskolában. Hiszen amikor megkérdezzük, mi volt a suliban, a válasz az esetek nagy részében az, hogy semmi. Ellenben a fiammal is tapasztaltam, hogy ha például odajön, hogy fogott egy békát, és én érdeklődve meghallgatom a békával kapcsolatos mondanivalóját, akkor elkezdi mesélni, hogy mi volt az iskolában. Ha a gyerekidőre odafigyelünk, és a gyerek érzelmeire igent mondunk, az már óriási előrelépés abban, hogy jó kapcsolat alakuljon ki közöttünk. Ugyanakkor azért is fontos, hogy a gyerekidőben az történjen, amit ő szeretne, mert amúgy rengeteg teher, megfelelési kényszer, feladat van a gyerekek vállán, amikor azt kell csinálni, amit mások mondanak: iskolába kell menni, házi feladatot kell csinálni, különórára kell menni. Óriási dolog számukra, hogy az anyukájuk, apukájuk azt csinál, amit ők szeretnének – véli az előadó. 

Megjegyezte, ő maga is tapasztalta, hogy a gyerek szinte biztosan akkor megy oda hozzá, hogy valamit meséljen, amikor éppen nem ér rá. Általában elképzeli a szülő, hogy majd este, lefekvés előtt milyen jót beszélgetnek, erre ő megjelenik, miközben például az édesanya a kisebb testvért teszi tisztába. A megfontolandó tanács azonban az, hogy hiába van éppen ezer dolgunk, legyünk elérhetők, mert idővel egyre kevesebb alkalom lesz, amikor ő keresi a társaságunkat, amikor beszélgetni szeretne, tehát próbáljunk meg jelen lenni akkor, amikor neki a legjobb. Azáltal, hogy meghallgatjuk, a kapcsolatunk a gyerekünkkel mélyebbé válik, és a tapasztalat az, hogy minél kevesebbet beszélünk ilyenkor mi, szülők, annál jobban megnyílik. Az előadó mesélt egy tizenéves gyerek anyukájáról, aki egy héten egyszer, amikor a gyerek a házi feladatát írta, bement a szobájába, és ott csöndben olvasgatott, jelen volt, a gyerek pedig egyszer csak odament hozzá, kérte, hogy masszírozza meg a lábát, és közben beszélni kezdett. A kiskamaszokra is jellemző, hogy próbálnak egyre több mindenben önállóak lenni, de azért még keresik ezeket az alkalmakat – mutatott rá Jacsó Ágota. A kapcsolódó nevelés során ajánlott módszerekről az érdeklődők az egyesület honlapján (kapcsolodoneveles.hu) vagy Facebook-oldalán találnak bővebb információkat.