2024. november 25., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több mint tízezer bőrönd rekedt konténerekben

Csodálatos a tél, főleg ha az ember varázslatos hegyekben, jó meleg szállodaszobából forralt bor kortyolgatása közben figyeli a hóhullást, azt, ahogy a tájat pár óra alatt csillogó fehér paplan borítja. Idillikus kép, mesébe illő. Csakhogy a téli viszonyok közepette nem mindig felhőtlen az utazás. A havas utak a gépkocsivezetők életét nehezítik, a vonatok elakadhatnak, ónos eső, köd esetén, hóhullásban törlik a repülőjáratokat. Ez történt Münchenben is, ahol november 30-ától a kiadós havazás miatt teljes káosz állt be a repülőtéren, mert nem tudtak megbirkózni a helyzettel, nem sikerült ütemesen tisztítani a fel- és leszállópályákat, a repülők havasak maradtak, több száz járatot töröltek, több ezer utast szélnek eresztettek, a bejelentkezésnél leadott bőröndök ezrei (még ki tudja meddig) ott dekkolnak a konténerekben. 

November 30-ára szólt a repülőjegyünk a Lufthasa csoporthoz tartozó Air Dolomiti légitársaság München–Kolozsvár járatára. Időben érkeztünk a repülőtérre, miközben sűrűn hullt a hó. Münchenben latyakos volt az út, de az autópályán is elég veszélyes útviszonyok közepette haladtunk. A hóeltakarítók nem siették el a dolgot! Pedig az ember úgy gondolná, hogy Bajorország fővárosában azonnal gépekre ülnek, s teszik a dolgukat. Hát még ott sem! 

Az óriási forgalmat lebonyolító repülőtér – ahol 5-10 percenként indulnak a repülők – kijelzőtábláján láthattuk, hogy több járatot töröltek, ami azt jelenti, hogy több ezer utas nem tudott elutazni. Persze, mindenekelőtt az utasok biztonsága a fontos! A kolozsvári járat nem szerepelt a töröltek között. Megnyugodtunk, szerencsénk van! Leadtuk a bőröndöket, megkerestük a H41-es beszállókaput, és várakoztunk. Bejelentették, hogy késni fog a beszállás, így a 22.10 órai indulás is. Aztán elkezdődött a jegyellenőrzés, buszra szálltunk, és elmentünk a géphez. Már a buszon észrevettem, hogy Emil Boc volt miniszterelnök, Kolozsvár polgármestere is az utasok között van. Jó társaság! – gondoltam, ha ő is itt van, akkor biztosan hazarepítenek. 

Beszállítottak a gépbe, majd leszállítottak

Havas pályán közeledtünk a géphez, de havas volt a gép és a lépcső is. Az idősek csak erősen kapaszkodva tudtak felszállni. 

Az utasok valahogy felértek, elfoglalták a helyüket, becsatolták az öveket és vártak. Karácsonyi melódiák hangulatában. Bejelentették, hogy késéssel indulunk. Közben nézelődtek az utasok (már amennyire lehetett a havas ablakon), hogy a hóekék térülnek-fordulnak, takarítják a pályát. Hiába, tíz perc múlva újabb hóréteg rakódott le. Vártuk, hogy jöjjenek, és szabadítsák ki a repülőt a hó fogságából, ugyanis már vastagon állt rajta a hó. Senki sem jött. Az utasok még ekkor is türelmesen várakoztak, igaz, most már vészjósló gondolatok közepette, mert számtalan kérdésük maradt megválaszolatlanul. A gép havas maradt, s több mint egy óra elteltével bejelentették, hogy törlik a járatot. Sem a pályát, sem a repülőt nem sikerült hótalanítani!

Az utasok kicsatolták az öveket, s tanácstalanul nyomogatni kezdték a telefonjaikat. Ki szállást, ki egy következő járatot keresgélt. Még fél óra telt el, amíg az utasok kiszállhattak a gépből. Állítólag sofőr sem volt már kéznél, aki a busszal átszállítson a repülőtér épületébe. A gyaloglás mint lehetőség akkor sem jöhetett volna szóba, ha engedélyezett lenne, merthogy nagy távolságra voltunk a termináltól. 

Az egészben az nem logikus, hogy miért ültettek be a gépbe, ha látták, hogy esély sincs a felszállásra. 

Tájékoztatás? Egy szót sem szóltak!

Ismétlem: az utasok teljes tájékozatlanságban, homályban, bizonytalanságban hagyták el a gépet. Az illetékesek egy szót sem mondtak arról, mire számíthatunk! Pedig tudnunk kellett volna legalább azt, hogy hol kapjuk meg a csomagjainkat, vagy lesz-e lehetőségünk egy következő járatra felszállni. Meddig tart ez a káosz? Egyáltalán mi lesz velünk? Mi lesz az idősekkel, a gyermekekkel? Hagyták, hogy mindenki a saját szakállára boldoguljon, s arra menjen, amerre a szeme lát! Ez volt a legrosszabb! Hozzáteszem: a repülőtér 23 órakor bezárt, az alkalmazottak hazamentek, információs iroda már nem működött. Sőt a két terminál közötti metrójáratot is leállították, aki a terminálban ragadt, egész reggelig ott maradt, esélye sem volt kijönni onnan.

Utasok ezrei keresték a szállást, a csomagjaikat és a taxit

Mi a csomagváróban kötöttünk ki, remélve, hogy valamelyik szalagon csak megjelennek a bőröndjeink. A kijelző tábla előtt vártuk, hogy kövessük, melyik szalagon futnak be a kolozsvári járat csomagjai. Hiába vártunk éjjel 2 óráig, sem a kijelző táblán, sem a szalagon nem jelent meg semmi. Szerencsére a gyógyszereink a kézipoggyászban voltak! 

Megjegyzem, nem csak mi, a kolozsvári gép utasai voltak ebben a helyzetben, hanem az összes törölt járat utasai, ezrével. S ugyanennyi csomagnak veszett nyoma. 

Szerencsére volt még egy lehetőségünk: taxival bemenni a városba. Ugyanis a tömegközlekedés leállt. Csakhogy a taximegállóban legalább 300 ember állt sorban. A taxisok egymás után térültek-fordultak, s 20 perc múlva beszállhattunk egybe. Persze nem olcsó mulatság 50 kilométeren taxizni, de még mindig jobb, mint a repülőtéren idős édesanyámmal éjszakázni, ahogy Boc és sokan mások tették. (Lett is ennek sajtóvisszhangja, mert a polgármester nem vehetett részt a december 1-jei nemzeti ünnep rendezvényein.) Valószínűleg neki és sokaknak nem volt szálláslehetőségük, ugyanis a repülőtér környékén minden szálloda megtelt, sőt a városban sem voltak üres szobák.

Aztán reggel elkezdtük keresgélni a következő járatot. Pénteken 11 órakor felszállt egy gép Kolozsvár felé, de esélyünk sem volt jegyet foglalni rá. Közben erősen hullott a hó, a repülőteret bezárták, a járatokat törölték. A repülőgépek szó szerint belefagytak a hóba, mert közben nagyon hideg lett. Sem szombaton, sem vasárnap, sem hétfőn nem lehetett utazni, sőt még kedden sem, mert kora reggel ónos eső miatt jég borította a kifutópályákat, le kellett lezárni a repülőteret.

Maradt a WizzAir memmingeni hétfői járata. Oda viszont ki kellett jutni. Reggel 7 órakor -12C-fokban indultunk, teljesen lefagyott, zúzmarás tájban. Memmingenben kisebb volt a hó, a pálya tiszta, a gépek menetrend szerint vagy kisebb késéssel, de érkeztek és indultak. Az A321 Neo szépen, kényelmesen hazarepített Marosvásárhelyre. 

A csomagjaink után kutatva a repülőtéren arról tájékoztattak, hogy több mint tízezer csomag konténerekben áll, el sem kezdték a szortírozásukat. Az eltűntnek nyilvánított bőröndjeinket ezek szerint egyhamar nem látjuk viszont! Majd január derekán érnek ide, ha igaz! Ha nem, odavesznek a holmijaink s a Németországban vásárolt karácsonyi ajándékok! 

Fotó: Mezey Sarolta

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató