A kamasz: átépítés miatt átmenetileg zárva

• 2013-05-29 15:18:50

• Menyhárt Borbála

– ezt kellene pár évig a kamaszok homlokára kiírni – jegyezte meg szellemesen dr. Vekerdy Tamás szombaton Marosvásárhelyen, a Maros Művészegyüttes székházában tartott előadásán.

– ezt kellene pár évig a kamaszok homlokára kiírni – jegyezte meg szellemesen dr. Vekerdy Tamás szombaton Marosvásárhelyen, a Maros Művészegyüttes székházában tartott előadásán. A legismertebb és legkedveltebb magyar gyermekpszichológusnak számító szakember szerint, aki nem először nyűgözte le a marosvásárhelyi hallgatóságot a Nyitott Akadémia meghívottjaként, a legjobb tanács, amivel szolgálhat a szülőknek, az, hogy engedjék el és fogadják el kamaszkorú gyereküket olyannak, amilyen.

Aki valaha is meghallgatta dr. Vekerdy Tamást előadásain, tudja, hogy minden alkalommal sikerül megnyernie közönségét közvetlenségével, szellemességével, életszerű példáival, interaktív előadásával és gyakorlatias tanácsaival.

A gyereknek nem az a dolga, hogy alkalmazkodjon!

A Visszatalálunk egymáshoz? Konfliktusok és megoldások a szülő–gyermek kapcsolatban című marosvásárhelyi előadásának már az elején leszögezte, a gyerek autonóm lény, soha meg nem ismételhető egyed, akinek korántsem az a dolga, hogy viszonyuljon a felnőtt világ elvárásaihoz. Kizárólag a felnőtt feladata, hogy rájöjjön, mire van szüksége a gyermeknek. – A felnőtt ne tanítsa, ne javítgassa, csak adjon neki jó mintát. Azzal nevelünk, amilyenek vagyunk, nem pedig azzal, amit prédikálunk. Mi, felnőttek kell viszonyuljunk a gyerekekhez a különböző életkorokban, nem pedig fordítva, és amint változik a gyerek életkora, a szülőnek különbözőképpen kell velük viselkednie. Ha addig testileg és lelkileg ölelve tartotta őt a szülő, a kamaszkorban ez már nem jó módszer, ebben az időszakban el kell engedni, ellenkező esetben konfliktusossá válik a kettejük közötti viszony – figyelmeztetett Vekerdy.

Kipróbálja, de nem válik függővé

– A szülő–gyerek kapcsolatban a születés pillanata után, amikor az anyaméhből kibújik a magzat, a második legnagyobb elszakadás a kamaszkorban történik. Akkor bontakozik ki ugyanis másodszor a személyisége, kiszakad a család kötelékéből, és önálló lesz. Ilyenkor a szülő legfontosabb feladata, hogy elfogadja őt olyannak, amilyen. Azt, hogy ő más, mint a testvére, mint az anyja, az apja. Ha a kamaszkorba egy érzelmi biztonságot nyújtó közegből lép, akkor érzelmileg igényes lesz, és nem ragadja magával a külső környezet. Ha ezt nem kapja meg otthon, akkor alkoholhoz, drogokhoz fog nyúlni, alkalmi szexuális kapcsolatokba sodródik. Hiába forog állandóan a szülő fejében az, hogy mennyi sok veszély leselkedik a nagyvilágban a kamaszra, el kell őt engedni. A kamaszkor természetes velejárója, hogy mindent kipróbál a fiatal, amit a környezet eléje gördít, és ami tilos. Mindig is ilyen volt a fiatalság. De a különbség az, hogy ha érzelmi biztonságot adó háttért tud maga mögött, akkor nem válik függővé. Azt a kamaszt fenyegeti ez a veszély, aki érzelmileg nélkülözésben él. Ha a szülő nem tudja vagy nem akarja elengedni, és ugyanúgy próbálja fegyelmezni, mint addig, akkor konfliktussal terhelt lesz a kapcsolatuk.

A gyerek talán utoljára háromévesen igényelt annyi odafigyelést és gyengédséget, mint kamaszkorban, de ezt természetesen soha nem ismerné el. Ezért fordul elő, hogy például ha meg akarjuk simogatni, undorral ellök. Mit tehet ilyenkor a szülő? Egyedül azt, hogy elviseli a jelenlé-tét, mert a kamasznak szüksége van arra, hogy jelen legyen. Nem mondom, hogy könnyű, a kamaszokra ki kellene írni, hogy átépítés miatt átmenetileg zárva – tette hozzá viccesen a magyarországi szakember. Ugyanakkor azt is elismeri, hogy a kamasznak is rendkívül nehéz ez az időszak, hiszen a magáról alkotott kép szerint esetleg pipaszárnak látják a lábát, rücskösnek az arcát, és úgy gondolja, hogy képtelen bemenni akár egy hivatalba, és ott önállóan elintézni valamit. Ennek tudható be, hogy a kamaszkor szinte természetes velejárója a depresszív hajlam, még az öngyilkosság gondolata is megfordulhat a fejükben.

A kamaszkori elszakadás az élet természetes velejárója

Dr. Vekerdy megjegyezte, előfordul, hogy szülőktől dicsekvésképpen hallani: meg sem érezte, hogy a gyermeke kamasz volt; a szakember szerint ez nem helyes, és később ennek meglesznek a maga hátulütői. Akiknél úgymond kimarad a lázadó korszak, a kamaszkor, azok 20 éves koruk után jönnek rá, hogy hiányoznak életükből a kortárs kapcsolatok, és életük kizárólag a családi körben zajlik, ami nem természetes. A kamaszkori elszakadás szervesen hozzátartozik az élet természetes menetéhez – állítja a pszichológus.

Két évről 20-ra nőtt az érés és szülés közötti időszak

A szakember rámutatott, a gyerekek, kamaszok esetében a testi érés folyamata ugyan felgyorsult, viszont a lelki érésük nem tud ezzel lépést tartani. – A 19. század közepétől az első menstruáció időpontja egyre csökken, míg régebb 16-17 éves korra volt tehető, a 60-as évektől a 13-14 éves korra jellemző. Mindez elsősorban a gazdag, vitamindús táplálkozásnak köszönhető, de nem feltétlenül kell örülni neki, mert a személyiség érése nem tud lépést tartani a testi fejlődéssel – hívta fel a figyelmet Vekerdy. Míg a testi fejlődés egyre gyorsul, az egzisztencia megteremtésének, a gyermekvállalásnak az időpontja egyre későbbre tolódik. – Az önálló egzisztencia megteremtése az eddigi 18 éves korról 28-30 éves korra tolódott, míg régebb két év volt a felnőtté válás és az első gyerek születésének az időpontja között, ma akár 20 év is eltelik a kettő között. A 20. században a hivatásválasztás meghatározta a tizennyolc éves fiatalok egzisztenciáját, ma nem így van, az ifjak kerülik ezt a döntést, sokan a középiskola elvégzése után külföldre mennek pincérkedni, vagy egyéb alkalmi munkát vállalni, és csak ezután végeznek egyetemet, választanak pályát.

Határozott legyen az a nem!

Dr. Vekerdy előadásaira jellemző, hogy lehetőséget ad a hallgatóságnak, hogy személyes problémákkal kapcsolatban kikérjék a véleményét. Ezen a marosvásárhelyi előadásán sem történt másképp, egy hölgy azt szerette volna tudni, megengedett-e, ha fegyelmezés végett néha odacsap a szülő. Válaszként a pszichológus egy történetet mesélt el: – Az anya lemegy a gyerekkel vásárolni, útközben találkoznak az édesanya barátnőjével, és a két nő beszélgetni kezd. A gyerek természetesen nagyon unja ezt, szeretné, ha tovább mennének, ezért jól sípcsonton rúgja az anyját. Az anya nem akarja, hogy a barátnő ezt észrevegye, ezért úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. Viszont érkezik a következő rúgás. Az édesanya részéről az lett volna a helyes reakció, hogy az első rúgásnál lehajol a gyerekhez, és határozottan annyit mond neki: Ne! Ilyen esetben nem kell magyarázkodni, sem pedig azt mondani neki, hogy te egy gonosz gyerek vagy, hanem belső határozottság szükséges a tiltásnál, a gyerekben kell tudatosuljon, hogy a szülőnek fontos, hogy az adott dolgot abbahagyja. Ha az anya ebben az esetben ráüt, úgy gondolom, az az ő kudarca, mivel nem tudta másként megoldani ezt a helyzetet. Másrészt a gyerek megszokja, és szorongani kezd – adott hangot meggyőződésének a gyermekpszichológus.

A büntetés és a jutalom kerülendő!

– állítja határozottan Vekerdy. – Nem tanácsos megszoktatni a gyereket, hogy ha kitünőt hoz haza, akkor kap, tegyük fel, egy kerékpárt, vagy 5 forintot. Ne kössük össze a két dolgot! Döntsük el, akarunk-e neki biciklit vásárolni vagy sem. Vegyük már észre, a bizonyítvány és az életben való boldogulás között nincsen összefüggés – fogalmazott.

A tananyag 9 százalékára emlékszünk

A szakember kérdésre válaszolva arra is kitért, hogy szerinte kamaszkorban nem szabad a gyereket megterhelni, hiszen élettani eredetű fáradtságban szenved – a mai iskolarendszer viszont erre nincsen tekintettel, pont abban a korban követel maximumot a gyerektől – érettségire való felkészülés –, amikor ő arra fizikailag nem képes. Az életben való boldogulást a képességek fejlesztésével kellene szavatolja az oktatási rendszer, nem pedig a felejtésre ítélt tananyag beléjük sulykolása által.

– Vizsgálatok mutatták ki, hogy 20-30 év közötti személyek az iskolában elsajátított tananyag 9 százalékára emlékeznek úgy, hogy azt alkalmazni is tudják. A kelet-európai oktatási rendszerekre jellemző, hogy felejtésre ítélt, rengeteg fölösleges dolgot taníttatnak meg a gyerekekkel – véli a pszichológus.

Ne otthon, az iskolában tanuljon!

Arra a kérdésre, hogy kell-e otthon tanulni a gyerekkel, Vekerdy nemmel válaszolt. Állítását egy igen beszédes példával illusztrálta: az anya késő délután ér haza, a tanítónő pedig előzőleg arra kérte, gyakorolják otthon az n betűt. Az anyuka egyik kezével kavarja a vacsorát, a másikkal a ruhákat helyezi be a mosógépbe, és közben rápillant a betűvetést gyakoroló csemetéjére; nem tetszik, amit lát, és erélyesen rászól, hogy ha még egy ilyen n betűt ír, kitépi az egész oldalt a füzetből.

– Ennek a következménye az lesz, hogy a gyerek egy életre megutálja az írást. Tanulni az iskolában kell, a délután, a hétvége legyen szabad, az legyen a családé. A szülő a saját gyerekének a legrosszabb korrepetitora, mert ha a gyerek nem úgy teljesít, ahogyan ő elvárná, pár perc után arra gondol: „Istenem, ez a gyerek buta”, és ha nem reagál a figyelmeztetéseire vagy magyarázataira, akkor levonja a következtetést, hogy amellett, hogy buta, még szemtelen is, oda sem figyel – mutatott rá a szakember.

Cinkosi viszony a nagyobb testvérrel

Egy édesanya azt tette szóvá, hogy nem tudja, hogyan kezelje három és fél éves kislánya dacos megnyilvánulásait. Miután kiderült, hogy a családban kisebb testvér is van, Vekerdy szerint ez is okozhatja a nagyobb testvér problémás viselkedését. Mint mondta, a nagyobb testvér helyzete rendkívül nehéz, hiszen szembesülnie kell azzal, hogy azok az emberek, akik addig őt rajongták körül, most a legkisebbel, a „jövevénnyel” vannak elfoglalva, ő pedig mintha ott sem lenne. Ezért születnek a „dobjuk ki a kukába” és ehhez hasonló reakciói. A pszichológus azt tanácsolja a kétgyerekes szülőknek, hogy tudatosan törekedjenek arra, hogy a nagyobbikra is ugyanolyan figyelmet fordítsanak, mint az „újoncra”. Emellett ajánlatos cinkosi viszonyt kialakítani a nagyobb gyerekkel, például megállapítani, hogy ez a csöppség már megint bekakilt, milyen jó, hogy te már nagy vagy, és nem teszel ilyet. Ez a kicsinek nem árt, a nagy testvérnek viszont óriási elégtételt tud nyújtani – tanácsolta Vekerdy.