Kakaspulyka
2012-04-03 14:42:30
- Bölöni Domokos
Fiatalember, ifjú hölgy, nyugodtan átülhetnek ide, engem nem zavar, ha ilyen jóízűen ropogtatják a kakast. Frissen vásárolták?
Fiatalember, ifjú hölgy, nyugodtan átülhetnek ide, engem nem zavar, ha ilyen jóízűen ropogtatják a kakast. Frissen vásárolták?
Ne csodálkozzanak, hogy kakast mondok, mifelénk ez a neve a pattogatott kukoricának. Talán azért, mert mikor sütik, nagyokat ugrik, vagyis pattog, na.
Mindig szeretettel nézem, ha a fiatalok táplálkoznak, ma már ennek is kifejlődött a kultúrája, egészséges fogakkal őrlik a húst, kenyeret, lám csak, maguk még a pulykát is jóízűen elropogtatják... Nem tudják, mi a pulyka? Hát a kakasok között van olyan is, amelyik nem nyílt ki pattogás közben, de azért megsülni megsült, különben nem lehetne kettéharapni. Ezek a félresikerült szemek. Na igen, a kukoricát mifelénk törökbúzának mondják. A pattogatott kukoricának való, fehér szeműt pedig kakaskukoricának vagy kakasnak való törökbúzának. És ami ilyen selejtes, az a kakaspulyka. Nem pulykakakas, nem bizony.
Hiába kínál, nincs mivel rágnom. Az én időmben nem volt fogorvos, csak a városban. Aki nyírt, Borbély Zsiga például, az foghúzó szerszámmal is rendelkezett; zsibbasztónak megtette egy-két pohár szilvórium, ketten lefogták, és... Nemegyszer bizony a rossz, odvas fog maradt a szájban, a jót pedig diadallal kirántotta.
Megfigyelték, hogy minél eldugottabb, elmaradottabb egy-egy település, annál több az odvas fogú, bűzlő szájú, csorba, fogatlan ember? Vannak viszont falvak, ahol valóságos kultusza dívik a tettfogaknak. Nem akármiből, hanem aranyból! Pedig ha azt akarja az ember, hogy holtában se bolygassák, jobb, ha lemond az effajta fényűzésről.
Igaz, igaz, morbid dolgok ezek. Nekem ez a szakasza az esztendőnek csöndes és derűs – az emlékezetemben. Az én koromban mind jobban türemkednek elő a gyermekkori történések, az például, hogy nagypénteken szép, lágy idő volt, vagyis meleget sütött a nap, de érezni lehetett a párát is a levegőben, és csakugyan, húsvét második napjára bekövetkezett: olyan nagyszerű országos eső lengte be a világot, hogy öröm volt benne tapicskolni. A szüleinknek persze nem, hiszen tönkrement a lábbelink, és az drága volt nagyon. De volt olyan esztendő is, hogy nagypénteken már mezítláb jártunk. Pedig hát ugye, Szent György napja után szokás. Zöldült-zsendült minden: fű, fa, lomb. Szaporázták a nótát a madarak. Virág is virított már, az udvari kertben olyan bokrai voltak az Úrnak, amiket mi nem ismertünk, az egyik fán éppenséggel lila virágok pompáztak. Ünnepnapokon megengedték, hogy az udvari kertben szórakozzon a fiatalság. A felnőttek, azok nem, azok templom után kiültek a kapuba beszélgetni, vagy verték a kártyát napszentületig. De a legények, leányok sétálgattak, mustrálták egymást, táncra perdültek, ha nem látta a tanító úr, mert egyébként a tánc tilos volt a nagyhétben. A gyermekek ott rácsujoztak a cserkabala körül. Azt sem ismeri? Hát az a körhinta primitív változata: egy vastagabb fát beültetnek, bedöngölik jól a földbe, s egy másik, hosszabb lesz a kerengője, arra felcsimpaszkodnak, alábúvik a legerősebb legény s meghajtja, és körbe-körbe jár. Idejében kell rá felcsimpaszkodni, különben levet.
Nagypénteken feljött az udvarba Klári néni is, az öreg cigányné. Év közben úgy elvolt, mintha nem is lakna a faluban. De az a nap az ő nagy napja: unokái hozták a zsákot a kakasnak való hegyes szemű törökbúzával, ő pedig fején hatalmas szalmakalapjával, amelyen rég kifakult a valahai piros szalag, kezében feketére kormozódott hatalmas rostával: vonult méltósággal a Nagyutcán, s mire felért az udvari kertbe, már ott zsibongott körötte a sok apróság. Tüzet raktak, s nemsokára kezdődött a kakas-sütés. Ne javítson ki, helyesen mondtam. Kakasütés Apácán van, kaka-sütés mindenfelé, ahol baj van a higiéniával. De kakas-sütés Klári néninél volt; rázogatta a nagy rostát a tűzláng tetején, csak annyira, hogy azért ne kapjon belé, és amint szökdösni kezdtek, pattogni na, a kukoricaszemek, lekapta fejéről a szalmakalapot, s a rosta fölé tartotta védőleg, hogy ne menjen semmi sem kárba.
Az a kedves illat most is itt van az orrom cimpájában. Mindannyiszor előjön, az emlékkel együtt, valahányszor azt látom, hogy pattogatott kukoricát ropogtatnak az emberek.
A nagy zsivajra méltósággal kisétált a szalonból az Úr is, és pénzt adott Klári néninek. Úgyhogy aznap mindenkinek ingyen járt a kakas. De nekünk, gyermekeknek inkább csak a pulykája jutott, a szebbjét a nagyleányoknak adták a legények, nekünk maradt az ocsúja.
Azt sem tudják, hogy mi az ocsú? Jaj, uram, ha fizetnek egy deci perfekt vodicskát, én bizony isten, azt is szépen elmagyarázom...
