2024. july 6., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fotó: Nagy Tibor


– Elkezdtük a 74. évadot. A Tompa Miklós Társulatnál eltöltött hét év eredményeit nézve milyen új célokat fogalmaztál meg magadban a 2018/2019-es évadra? 
– Az elmúlt hét év alatt a Tompa Miklós Társulat mind Románia, mind pedig a magyar nyelvterület egyik legfontosabb színházává vált. Kiemelkedő előadásaink nem csak a színházi szakma figyelmét nyerték el, hanem nézőszámunk is jelentősen megnövekedett, bizonyítva, hogy Marosvásárhelyen az új iránt fogékony, a kulturális értékeket igénylő közönség él. A nézők nyitottsága stabil alapot jelent további kísérleteink számára is. Ebben az évadban tovább szeretnénk erősíteni a magyar és román színházi életben kivívott státusunkat, ugyanakkor megpróbálunk ezeken a kultúrkörökön még inkább túllépni. Az igazán értékes színház egyetemes, és bár hordozza magában saját közegének jegyeit, attól függetlenül is érvényes a világ bármely pontján. Olyan kiemelkedő rendezőkkel dolgozunk továbbra is, akik segíthetnek tovább fejlődnünk, és akik egyben újabb kreatív kihívások elé állítják társulatunk tagjait. Zsótér Sándor, Kiss Csaba, Norbert Rakowski olyan rendezők, akik nem csupán értékes előadásokat hoznak létre, hanem munkájukkal hozzájárulhatnak a társulat további épüléséhez. Mindig tisztában kell lennünk azzal, pontosan hol is tartunk, mik az erényeink és gyengéink. 
– Az idei első bemutató a fiatal rendezőknek meghirdetett pályázat nyertesének előadása lesz. Hogyan született meg benned ennek a projektnek az ötlete? 
– Meggyőződésem, hogy minden előretekintő színháznak kötelessége a jelennek szóló előadások létrehozásán kívül a jövő színházi alkotóira is figyelni. Egy ilyen jellegű pályázatnak és nyitásnak természetesen megvan a maga kockázata is, de ezt a kockázatot vállalni kell. A színházi szakma eléggé belterjes, és ez a belterjesség az új hangok, a pályájuk elején álló alkotók bevonásával oldható fel. Éppúgy, ahogy társulatunkban aktívan jelen vannak a fiatal színészek, élő kapcsolatban kell lennünk a fiatal rendezőkkel is. Színházi gondolkodásuk, világlátásuk, energiáik nemcsak a jövő színházát jelentik, hanem sajátos színt képviselnek a jelenben is. Ahelyett, hogy csupán néhányuk munkásságát figyelve hívtunk volna meg valakit, a pályázat kiírása által szélesíteni próbáltuk választási lehetőségeinket, ajánlatunkat nemzetközileg is meghirdetve. Ez viszont nem zárja ki azt, hogy a jövőben közvetlenül is meghívjunk fiatal rendezőket. 
– Milyen színházi tendenciák voltak kiolvashatók ezekből a pályázatokból? 
– A kiírásra tizenhét országból érkezett pályázat, köztük számos izgalmas projekt. Az ajánlatok rendkívül sokszínűek voltak mind gondolati, mind formai szempontból. A fizikai színháztól a cirkuszszínházig, a filmadaptációtól a közösen létrehozott előadásszövegig, a személyes történetektől a klasszikus művek helyi kontextusba helyezéséig széles palettán mozogtak a tervek. Különbözőségük ellenére közös bennük a kortárs gondolkodás, az érvényes kérdések keresése és feltevése, egyfajta kompromisszummentességre való törekvés. 
– Nemzetközi volt a projekt, végül hazai, romániai rendező, Mădălin Hîncu lett a győztes. Melyek voltak ennek a pályázatnak az erősségei, ami által kiemelkedett a többi közül? 
– Mădălin Hîncu alaposan átgondolt, jól felépített, részleteiben is kidolgozott pályázattal jelentkezett, ami a gondolati alaposságon túl gyakorlati jellegű színpadi képességeket is jelzett. Projektje megvalósítható, kihívás elé állítja színészeinket, kérdésfeltevése pedig a közönség érdeklődésére is számot tart. A pályája elején tartó rendező alkotótársával, a díszlet- és jelmeztervező Răzvan Bordoşsal közösen egy erős képi világát is kidolgozta a huszadik század első fele és napjaink konzumvilága egybeolvadásának. Ez a projekt tehát vizuálisan is rendkívül ígéretesnek bizonyul. Egy pályázat esetében az alkotók elképzeléseit kizárólag a pályaműben szereplő leírásból lehet megítélni, A lovakat lelövik, ugye? pályamű pedig a legmeggyőzőbb volt a beérkezettek közt. Ugyanakkor a döntés nem volt a legkönnyebb, hiszen szerencsére volt legalább öt olyan pályázat, amely bármely színházban megállná a helyét. 
– Mit vársz ennek a projektnek a megvalósulásától? 
– Nincsenek úgynevezett elvárásaim a projekttől, és pontosan ez a lényeg. Lehetőséget adtunk annak a lendületnek a kibontakoztatására, amit egy fiatal alkotó képvisel, ami egyszerre eredeti, bátor és kockázatos. Megteszünk mindent, hogy az alkotó szabadon dolgozhasson, valóban azt cselekedje, amit amúgy a kőszínházi struktúrán kívül nehezen tudna megtenni. Hogy ideális körülmények között nyugodtan kísérletezhessen. Ha ez a projekt sikerrel jár, és amennyiben visszaigazolódik, hogy jól döntöttünk, akkor nyertünk egy színházcsinálót magunknak és a színházi kultúrának egyaránt. 
– Mik a legfontosabb tanulságai és melyek a távlatai egy ilyen fajta „fiatal alkotók” felé irányuló nyitásnak egy nemzeti színházban?
– Ha visszatérő gyakorlattá válik egy színházban az ilyen típusú projektek megvalósulása, akkor rájövünk, hogy mi az a kortárs gondolkodás, amit mi már nem képviselünk, mert hajlamosak vagyunk elferdíteni a közönség kedvéért, vagy éppen azért, mert nem merünk a mával annak teljes valójában foglalkozni. Félünk attól, hogy ez nem eladható, hogy megkérdőjelezi és megbontja azokat a színházi hagyományokat, amelyekkel mind ez idáig szimbiózisban éltünk. Másrészt ez a nyitás erőteljesen a nagyvilágban dolgozó fiatal rendezők és alkotásaik, ötleteik, gondolkodásmódjuk és színházi látásmódjuk felé irányítja figyelmünket. Azt gondolom, ezzel mindannyian nyerhetünk. 
Szabó Réka

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató