„Jó magaviselete és szorgalma jutalmául X. Y. osztályos tanulónak. Előmenetele jutalmául dicséretben részesítjük.”
Mikszáth Kálmán – Benczúr Gyula festménye 1910-ből
„Jó magaviselete és szorgalma jutalmául X. Y. osztályos tanulónak. Előmenetele jutalmául dicséretben részesítjük.” Igazgató aláírása, az iskola bélyegzője látható még a szép keretbe foglalt beíráson. Ilyen vagy hasonló, az osztályfőnök gyöngybetűivel írott szöveg szerepelt a régi idők (a két világháború közt) erdélyi iskolái, jó vagy kitűnő eredményt elért diákjainak az év végi záróünnepélyen kiosztott jutalomkönyveiben. Ünnepélyesen nyújtotta át az igazgató vagy az osztályfőnök a felsorakozott diákok és szülők előtt. Nagy öröm volt szorongatni, egymásét nézegetni, hátha éppen a régóta vágyott könyvet kaptuk. A kisebbeknek Benedek Elek meséit, Petőfi-kötetet, a nagyobbaknak Móricz vagy Mikszáth könyveit, vagy éppen Molnár Ferenc legendás könyvét, A Pál utcai fiúkat ajándékozták. A vásárhelyi iskolákban még ’45 után is szokásban volt a könyvjutalom. A könyv hatalma, a könyv szeretete, értéke megemelte a bizonyítvány értékét, jelentőségét.
Volt, aki így kezdte gyűjtögetni saját kis könyvtárát, ma pedig nagy könyvtára díszeként őrizgeti a jutalomkönyveket. Év végén tartották a gimnáziumok önképzőköreinek záróüléseit, akkor is megjutalmazta a vezetőség a különleges írásokat, verseket, irodalmi tanulmányokat (szép gyűjtemény látható ezekből a nagyenyedi kollégium könyvtárában).
A vásárhelyi városi könyvtár semmilyen más helyhez nem hasonlítható levegőjében, a zöld fényű olvasólámpák alatt készültek ilyen dolgozatok, előadások, tematikus munkák. Itt ismerkedtünk Féja Géza vagy Szerb Antal irodalomtörténetével.
Őszintén sajnálom azokat a diákokat, akik nem szívták ezt a levegőt, nem forgatták a forrásművek lapjait. Meghallották volna Bernády és az akkori városatyák lépteit, az iskolák neves tanárainak szellemi öröksége is valahol ott találkozott az olvasó diák lelkével.
Most, az év végén, a fárasztó vizsgadrukkban bezzeg könnyű a nosztalgiázónak, de elárulom, hogy minden szülő, minden nagyszülő átérzi, átéli gyermekei, unokái mellett az évzárókat, az ünnepélyeket, elérzékenyülten mutogatja régi jutalomkönyveit. Így került a kezembe Mikszáth Kálmán kisregénye, az Akli Miklós, amely a mai tizenéveseknek is „ajánlott” olvasmány, hogy a kötelező szót ne használjam. Ajánlom tehát én is jutalomkönyvként annak a kisdiáknak, aki nem szánta rá magát, esetleg igyekezett megfeledkezni a kötelező olvasmányról, Mikszáth Kálmán kisregényét.
Akli Miklóscs. kir. udvari mulattató története
Az 5-8. osztályosok szórakoztató olvasmányt találnak benne, de próbálnám elhitetni velük, hogy jó lesz még az érettségin is emlékezni rá. A jó humorú, jókedvvel mesélő írónak inkább szomorú történeteivel találkoztak tankönyveikben, de ezt tekintsék jutalomkönyvnek, amelyben az író virtuozitásának minden erénye felvillan, az elbeszélés tárgyválasztásától a fordulatos eseményekig, stílusának jellegzetessége, a szereplők sokfélesége, a helyszínek valódisága.
Akli Miklós történetében megelevenedik a korabeli Bécs, a Burg mindenhatósága Ferenc császár idején; a császár joviális, de nem túl józan, bölcs, szórakoztató „bolondot” szeretne maga mellett tudni, és bizony ez a jó bolond – vegyük ezt is számításba – magyar ember lesz. Akli az igazságért, a császár védelméért síkra szálló udvari mulattatóból tanácsadó lesz, a császár bennfentes embere, számos viszontagságot, alattomos támadást megél, de ügyességgel, furfangos eszével túléli az irigyeit, akik majdnem halálba taszítják, s végül Ilonkával, szerelmével is egybekelhet.
„Bármily szépen süt a nap, csak lenyugszik egyszer.” A közbeszédből származó bölcsességek is jelen vannak a mikszáthi elbeszélésben. Akli barátság, hűség, aggodalom, kétség közepette regényhőssé nő, anélkül, hogy kegyenccé lenne.
Akli Miklós és Mikszáth igézetében jó szívvel jutalomkönyvként ajándékozhatja a tanár diákjainak a „kötelező” olvasmányt.
Érdekes még, hogy a regény 1903-ban jelent meg, az illusztrált ifjúsági kiadás a „pöttyös” könyvek sorozatban 1963-ban, és azóta számos új kiadás mellett film is készült belőle.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató