2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Johannis már nem erőlteti a referendumot

  • 2017-03-07 16:22:50

Klaus Johannis államfő kedden úgy nyilatkozott, nem mondott le a referendumról, ám már nem erőlteti, mivel „a társadalom világos választ adott a tiltakozásokkal”.

Klaus Johannis államfő kedden úgy nyilatkozott, nem mondott le a referendumról, ám már nem erőlteti, mivel „a társadalom világos választ adott a tiltakozásokkal”.
„Lazábbra vettem a referendumot, mivel a társadalom világos választ adott a tiltakozásokkal, amelyek s még mindig tartanak. Nyilvánvaló, hogy a társadalom a korrupció felszámolását akarja, feddhetetlen embereket akar a köztisztségekbe. De nem mondtam le a szándékomról, csak jelen pillanatban úgy gondolom, hogy a dolgoknak le kell csillapodniuk” – fejtette ki az államfő. Johannis utalt Şerban Nicolae szociáldemokrata párti (PSD) szenátor hétfőn beterjesztett módosító indítványára is, ami részleges közkegyelmet nyújtana korrupciós tettek esetén is.
„Ha megkegyelmeznének a korruptoknak, úgy hiszem, egy teljesen rossz jelzést adnának, számítok a honatyák józanságra és jóhiszeműségére” – fogalmazott az államfő, aki szerint ugyanakkor egy hasonló döntés rendkívül erős jelzéseket váltana ki a társadalomból. „Fontos észrevenni, hogy a társadalom igen aktívvá vált, és ha elfogadnának egy ilyen indítványt, biztos, hogy nagyon erős reakciókat váltana ki a társadalomból, de remélem, erre nem kerül sor” – jelentette ki Klaus Johannis. (Mediafax)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató