2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Johannis: lehetséges Románia és Besszarábia egyesülése, de nem a közeljövőben

  • 2016-11-10 16:29:26

  • MTI

Lehetségesnek nevezte Klaus Johannis államfő országa egyesülését Besszarábiával, de nem a közeljövőben – írta csütörtökön a Mediafax hírügynökség.
Az elnök politológushallgatók körében, az egyetemi könyvtárban rendezett szerda esti fórumon fejtette ki állás-pontját Románia és a szomszédos Moldovai Köztársaság (a korábbi Besszarábia) kapcsolatáról, miután két hete incidensekkel tarkított tüntetést rendeztek Bukarestben a „két román állam” egyesülésének hívei.
Johannis azt állította, hogy – bár sokan nem feltételezik róla – „kedves számára a téma”, de ahhoz, hogy az egyesülés sikeres projekt legyen, három előfeltételnek teljesülnie kell: a „románoknak” akarniuk kell, a „moldovai embereknek” akarniuk kell, de az is előfeltétel, hogy se Romániának, se Moldovának ne legyenek vitás, nemzetközi felügyelet alá vont területei.
Az elnök úgy vélte, „nem volt valami hatékony” az a támogatás, amelyet Románia nyújtott Moldovának 1990 óta. Fontosabb lenne a moldovai intézményeket és pártokat segíteni, mint néhány Európa-barát politikust, akik „vagy jó eredményeket értek el, vagy nevetségessé tették politikai projektjüket” – magyarázta Johannis. Megjegyezte: a Bukarestben tüntető „úgynevezett unionisták” valójában többet ártottak, mint használtak az egyesülés ügyének, mert „csakfelidegesítették” a moldovaiakat, közvetlenül az országukban megszervezett elnökválasztás előtt.
Johannis elődje, a néhány napja moldovai állampolgársággal is rendelkező Traian Băsescu – aki az általa alapított párt egyik hangsúlyos célkitűzésévé tette a Moldovával való egyesülést – márciusban úgy nyilatkozott: a második világháború idején a román hadseregnek csak a Dnyeszterig volt „legitim konfliktusa” a Szovjetunióval. A volt elnök pályafutása során több hasonló utalással is jelezte: szerinte Moldovának csak úgy lehet esélye egyesülni Romániával, ha lemond a Dnyeszteren túli szakadár területekről (Transznisztriáról), ahol ma is orosz csapatok állomásoznak.
Politikai elemzők szerint feltehetően Johannis sem véletlenül mondott „Besszarábiát” és nem Moldovát, amikor lehetségesnek nevezte az egyesülést. A mai Moldovával csaknem megegyező területű (Transznisztria vagy más néven Dnyeszter menti Köztársaság nélküli) Besszarábia – a Prut, a Dnyeszter és Duna-delta által határolt térség – több mint egy évszázados cári uralom után az 1917-es bolsevik forradalom idején önállósult, majd 1918 márciusában fogadta el a Román Királysággal való egyesülésről szóló nyilatkozatot. A terület 1940-ig volt Nagy-Románia része. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató