2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jogerősen felmentették Johannist az összeférhetetlenségi ügyében

  • 2015-01-21 16:29:56

Jogerősen felmentette a legfelsőbb bíróság szerdán Klaus Johannis államfőt egy korábbi összeférhetetlenségi ügyben, amelyet a tisztségviselők vagyonosodását ellenőrző korrupcióellenes hivatal, a Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) indított ellene.

Jogerősen felmentette a legfelsőbb bíróság szerdán Klaus Johannis államfőt egy korábbi összeférhetetlenségi ügyben, amelyet a tisztségviselők vagyonosodását ellenőrző korrupcióellenes hivatal, a Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) indított ellene.

Az ANI egy 2013-as jelentése szerint Johannis Nagyszeben polgármestereként megsértette az összeférhetetlenségi szabályokat, mert két, önkormányzati tulajdonban lévő vállalat igazgatótanácsának is tagja volt. A polgármester tagadta, hogy a helyi piacokat működtető vállalat vezetésében részt vett volna, a víz- és csatornaszolgáltató vállalat pedig szerinte olyan regionális – több települést kiszolgáló – közmű, amelyre nem vonatkozik az összeférhetetlenségi tiltás.

Az ANI elmarasztaló jelentése ellen Johannis panaszt emelt a gyulafehérvári táblabíróságon, amely elsőfokon Johannis javára döntött. Az ANI fellebbezése nyomán az ügy a legfelsőbb bíróságra került.

A jogerős ítélet egy alkotmányértelmezési vitától mentette meg Romániát, ugyanis ha összeférhetetlennek bizonyult volna, Johannist három évre eltiltották volna a köztisztségek viselésétől, és nem világos, hogy folytathatta volna-e államfői mandátumát az elnöknek kijáró mentelmi jogra és sérthetetlenségre hivatkozva.

Johannis összeférhetetlenségi ügye nemcsak egy számára kedvezőtlen ítélet esetleges politikai következményei miatt volt fontos: sok más polgármesternek van Johanniséhoz hasonló jogvitája az ANI-val. Az érintett polgármesterek szerint ellentmondás van a jogszabályok között: olyan törvény is van, amely előírja, hogy szerepet vállaljanak az alárendeltségükbe tartozó közművek igazgatótanácsában. Az államfő esetében hozott legfelső szintű ítélet az ő ügyeik elbírálásához is precedenst teremthet.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató