Jog, politika, alkotmány (XVIII. rész)
Sorozatunk utolsó részében az Alkotmány utolsó, de egyáltalán nem jelentőség nélküli rendelkezéseit tárgyaljuk.
Az Alkotmány rendelkezik a gazdasági szabadságról, ennek értelmében kijelenti, hogy Románia gazdasága szabad kezdeményezésen és versenyen alapuló piacgazdaság. Ebből az elvből, illetve Románia uniós kötelezettségeiből fakadóan a gazdasági életben nem lehet különbséget tenni a gazdasági szereplők nemzetisége vagy más egyéni, szubjektív, diszkriminatív szempontok szerint. Ezért például egy külföldi európai uniós állampolgár ugyanolyan feltételek között hozhat létre gazdasági társaságot Románia területén, mint egy román állampolgár, de ugyanez érvényes a román állampolgárok közötti diszkrimináció tilalmára. Ugyanakkor az alkotmányos rendelkezések szerint az államnak biztosítania kell a kereskedelem szabadságát, valamint a tisztességes versenyt. Ennek biztosítására külön állami intézmény létezik, a Gazdasági Versenyhivatal, – Consiliul Concurenţei –, amely a monopol- és kartellhelyzeteket szankcionálja. Nemrég például több neves üzemanyag-szolgáltató társaságra (Mol, Rompetrol, OMV, Eni, Petrom) rótt ki hatalmas bírságot, összesen 205 millió eurót a Versenyhivatal, mert összehangolták bizonyos termékeik esetében az árakat. Az alkotmányos rendelkezések szerint ugyancsak az állam feladata a nemzeti érdekek védelmezése a gazdasági, a pénzügyi és a valutáris tevékenységben (ezért van például külön törvény a gazdasági külterületek forgalmával kapcsolatosan, vagy a Nemzeti Bank ezért szólhat bele a valutaárfolyamba, igaz, csak közvetett módon, monetáris eszközökkel); a nemzeti tudományos és technológiai kutatásnak, a művészeteknek az ösztönzése, valamint a szerzői jogok védelme (ezért létezik a Szabadalmi és Szellemi Tulajdonjogi Hivatal – OSIM); a természeti erőforrásoknak a nemzeti érdekekkel összhangban álló kiaknázása, a környezet helyreállítása és védelme, valamint a regionális fejlesztési politikáknak az alkalmazása, az Európai Unió céljaival összhangban.
Nagyon fontos alkotmányos rendelkezések a tulajdonra vonatkozóak, amelyek értelmében a tulajdon lehet köztulajdon vagy magántulajdon. A közérdekű altalajkincsek, a légtér, az országos érdekű hasznosítható energetikai potenciállal rendelkező vizek, a tenger homokpartja, a területi tenger, a tenger gazdasági övezetének és a kontinentális talapzatnak a természeti erőforrásai, valamint más, törvényben megállapított egyéb javak kizárólag a köztulajdon tárgyát képezik. Ez a magyarázata annak, hogy nálunk soha nem lesz Ewing dinasztia, valaki hiába talál olajat (vagy gázt vagy értékes nemesfémet) a telkén, az úgyis az államé lesz. A köztulajdonba tartozó javak elidegeníthetetlenek, vagyis azokat eladni nem lehet, csak használatba, kezelésbe lehet bocsátani, külön törvény feltételei között. Így például egy magántársulás keretében egy autosztráda kezelése és az abból befolyó jövedelem koncesszio-nálható egy magántársaságnak – meghatározott időre –, például annak fejében, hogy a sztráda építkezési költségeit az illető társaság finanszírozza.
A magántulajdon a törvényes keretek között, az alkotmány szerint sérthetetlen, ez azonban természetesen nem jelent abszolút védelmet, ugyanis vannak helyzetek, amikor a közérdek a magánérdekkel szemben érvényesül, így például bizonyos esetekben a magántulajdon előzetes és méltányos kártérítéssel kisajátítható (expropriere). Ennek menetéről több törvény is rendelkezik, jelenleg a legtöbb kisajátítást éppen az Országos Útügyi Vállalat (CNADNR) indítja el az autópályák építése érdekében.
Az alkotmány rendelkezik az országos pénznemről, illetve arról is, hogy külön sarkalatos törvényben el lehet ismerni az Európai Unió pénznemének a forgalmát és a nemzeti pénznem helyettesítését, de amint ezt a legutóbbi kormányzati kijelentések mutatják, ez még nagyon távol van, hiszen nem csak egy egyszerű pénzváltást jelent.
Ugyancsak alkotmányos rendelkezések vonatkoznak az országos közköltségvetésre, amelyet mindig évente, törvénnyel kell jóváhagyni. Fontos és sokszor be nem tartott rendelkezés, hogy egyetlen költségvetési kiadás, költségvetési tétel sem hagyható jóvá a finanszírozási forrás megállapítása nélkül. Vagyis nem lehet úgy költekezni, hogy nem tudjuk, honnan lesz rá pénz (például a választási évben divatos esztelen fizetésemelések, melyek mindig a regnáló párt felé viszik a szavazókedvet). Ugyanígy az adókat és illetékeket (impozite, taxe) is, attól függően, hogy országosak vagy helyiek, törvénnyel, illetve megyei vagy helyi tanácsi határozattal lehet megállapítani.
A pénzalapokhoz való hozzájárulásokból származó összegeket csak a rendeltetésüknek megfelelően lehet felhasználni. (Elviekben például egy egészségügyi biztosítási befizetés csak az egészségügyi szolgáltatások finanszírozására költhető el utólag.)
A közpénzek hatékony és törvényes elköltését a Számvevőszék ellenőrzi (románul ennek elnevezése Curtea de Conturi). A Számvevőszék tevékenységéből származó jogvitákat – a törvény feltételei között – a szakosodott igazságügyi hatóságok oldják meg, de ezek ellen utólag mindig lehet a bírósághoz fordulni. Az utóbbi időben nagyon sok számvevőszéki jelentésből és szankcióból az derült ki – habár ezeket sokszor megsemmisíti utólag az igazságszolgáltatás –, hogy sok helyi vagy megyei hatóság törvénytelenül költi el a közpénzt, olyan munkát finanszíroz, amelyekre nem lenne joga (olyan ingatlanba fektet be, amelynek nem tulajdonosa, ilyen volt például a marosvásárhelyi Bolyai Farkas líceum sportcsarnokának felújítása, amelyre a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal pénzt utalt ki, ezt pedig utólag a Számvevőszék törvénytelennek nyilvánította), vagy duplán számol el szolgáltatásokat.
Gogolák H. Csongor ügyvéd
office@gogolak.ro
