2019. szeptember 15., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tanévkezdés napköziavatással

Hétfőn délután megkezdődött az új tanév a csíkfalvi általános iskolában is, ahol a megszokottnál különlegesebb, ünnepélyesebb hangulat volt, hiszen végre valóra vált egy régi álom: elkészült a napközi otthon épülete. 

Balogh Tünde igazgató szerint a község tanintézetei nyitottak, minden korosztály nevelését vállalva elérték azt, hogy mára sok, más településekre iratkozott diák hazatért tanulni, sőt más települések tanulóival is gazdagodott idéntől a csíkfalvi iskola. Illés Ildikó megyei főtanfelügyelő-helyettes rámutatott: a helyi közösség megértette, hogy a legjobb befektetés az iskola, az oktatás. Nem csodagyerekeket, hanem jó embereket kell nevelni, ehhez pedig jó pedagógusokra, szülőkre, közösségre és önkormányzatra van szükség, és ha mindezek egyensúlyban vannak, és létezik párbeszéd, akkor minden megvalósítható. A megyei RMDSZ ügyvezető elnöke a szervezet és a megyei tanács elnöke, Péter Ferenc üdvözletét is hozta, majd emlékeztette a jelenlévőket, hogy 2008 óta itt is küzdeni és állandóan újrakezdeni kellett, amíg az épület elkészült. A kérdés már csak az, hogy lesz-e elegendő gyerek, de itt derék nyárádmenti kislányokat, kisfiúkat látott – mondta el benyomásait Kovács Mihály Levente. 

Balogh István polgármester köszönetet mondott a pedagógusoknak azért, hogy lehetővé teszik, hogy a tanítványok magyarnak érezhessék magukat Erdélyben, de tudjanak otthon lenni mindenütt, ahová az élet rendeli őket. Az új épületre Kerekes József református lelkész mondott áldást, és Csüdör Imre plébános szentelte fel.

Ünnepélyes szalagátvágás: tizenegy évet kellett várni erre a pillanatra
 Fotó: Gligor Róbert László 


Élet kell a szép épületbe

Az ünnepélyes szalagátvágást követően a gyerekek, szülők és pedagógusok szemügyre vették az új épületet. A kétszintes ingatlanban két csoportszoba, orvosi és elkülönítő helyiség, étkezde, mosdók, háló van, tágas, világos helyiségekkel, folyosókkal. A magyar óvodai oktatásért felelős Kovács Júlia tanfelügyelő kérdésünkre elmondta: egy ilyen épület avatása öröm a közösség számára, mert helyben van a jövő. Jó gondolat az, hogy vidéken is napközi otthonos óvodákat nyissanak, ahol a gyerekeiket biztonságban tudhatják a dolgozó szülők. Ahhoz, hogy az épületet megtöltsék élettel, a fiatal családoknak minél több gyereket kellene vállaniuk, és itthoz kellene látniuk a jövőt. Ami a felavatott épületet illeti, a szakember elmondta: van egy szép és biztonságos tér, amelyet az óvónők és gyerekek színekkel tölthetnek ki. 

A szülők is elégedetten nyilatkoztak az épület meglátogatása után. Tanászi Mária és Tóth Katalin is kiválónak találta a körülményeket, és örültek, hogy a gyerekek ilyen korszerű épületbe járhatnak ezután. Minden helyiség szép, de a játszószoba a legszebb – vonták le a következtetést az anyukák.

Tizenegy évre volt szükség

Öt évvel ezelőtt  a gyerekeket többnyire más településekre íratták be a szülők. Ekkor jött az ötlet, hogy egy napközi megoldaná a problémát. 2004-ben el is indították a délutáni felügyeletet, kezdetben a helyi költségvetésből, sok önkéntes munkával és sok álmatlan éjszakával, de mára a tanfelügyelőség és a tanügyminisztérium magyar munkatársainak köszönhetően alkalmazott óvónőkkel dolgoznak, a helyi önkormányzat közbenjárásával vadonatúj épülettel gyarapodtak, amit a Bethlen Gábor Alapnak és a magyarországi Kakasd testvértelepülés adományainak köszönhetően új bútorzattal és kiságyakkal sikerült berendezni – részletezte Balogh Tünde igazgató a megvalósítás folyamatát.

Az épület alapkövét 2008-ban helyezték el, az építkezést az RMDSZ közbenjárásával a tanfelügyelőségen keresztül, kormánytámogatással kezdték el, de nemsokára pénzügyi támogatás nélkül maradtak. A tavaly megragadták a kormány nyújtotta új pályázati lehetőséget, hogy befejezhessék a félkész ingatlant. Az épület még nincs teljesen berendezve, de a Bethlen Gábor Alaptól pályázaton nyertek 500 ezer forintot, amelyből egy csoportnak elegendő bútorzatot vásároltak, a Kakasddal való testvérkapcsolat révén 25 ágyat kaptak, szülőktől és adományozóktól szőnyegek, matracok, játékok is érkeztek, hogy otthonossá és használhatóvá tegyék a napközit – tudtuk meg Balogh István polgármestertől.

Az új épületben 23 napközis kisgyerek fog játszani, tanulni, étkezni és aludni, és a jövőben új óvodai csoportot is szeretnének indítani.

Tágas, világos épületbe járhatnak ezután a gyerekek