Jó volt újra ernyeinek lenni

Szokatlan meghívásnak tett eleget hat nyugállományú, egykori nagyernyei tanerő, akik a csausiszta éra legsötétebb éveiben okították a nagyernyei általános iskola gyermekeit. 

Az 1988-ban VIII. osztályt végzett tanulók gyűltek össze harminc-éves talákozójukra, életük delén, 44 évesen. 

Megérkezésünkkor előbb az udvaron nosztalgiáztunk. A Bálintitt-kastély, ami a ’90-es évek derekáig az iskolánk volt, siralmas látványt nyújt, félig beomlott. Mellette lebontását várja a ronda illemhely. De fátylat a múltra!

Néhány méterrel odébb áll az új iskola, amely Apafi Mihály fejedelmünk nevét viseli, ízlésesen díszített tantermekkel, ragyogó tisztaságú mosdókkal, a korszerű oktatáshoz szükséges rendszerekkel ellátva. Különös látvány, ahogyan a múlt és jelen néz egymással farkasszemet, pedig három évtized nem sok idő. Jó érzés számunkra, hogy az új iskola vezetője és néhány tanerője is a régi iskolából nőtt ki. 

Az egykori 26 tanulóból álló osztály kétharmada jelen volt, ketten az anyaországból, egy fiú Németországból tért haza. A kivándorlás mézesmadzaga nem fertőzte meg túlzottan őket, nem vágták el a szülőfalhoz és régi társakhoz kötő köldökzsinórt. Természetesen gyakran hazajárnak. Beszámolójukból kiderült, hogy valamennyien révbe jutottak, megvalósították magukat. Összesen 44 gyermeket nevelnek, de itt még lehet szó gyarapodásról. 

Az egymásra találás öröme, jóízű emlékezések hangulata töltött el mindnyájunkat. A bőséges ebéd, majd vacsora után a közös nótázással, a remek néptánctudásotokkal bizonyítottátok, hogy mulatni is kulturáltan szoktatok. A régi iskola iránti szereteteket egy nemrég elhunyt költőnk így fejezte ki: 

„Köszönjük neked, régi iskolánk, 

hogy ha az élet vihart hoz reánk, 

úgy gondolhatunk mindig vissza rád:

az emléked friss erőt, kedvet ád, 

és a fátumok bármit is akarnak, 

mi megmaradunk embernek, magyarnak.”

(Jancsik Pál: Köszönjük, iskolánk)

Mi, hajlott korú tanáraitok, azt köszönjük nektek, hogy megerősítettetek abbeli hitünkben, hogy a munkánk nem volt pusztába kiáltott szó: derék, egészséges szellemű felnőttekké váltatok. 

Kisgyörgyné Barla Júlia