2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szásznádas, az azonos nevű község központja, 31 kilométerre a megyeközponttól szerencsés helyzetben van.

Zsaluval szebb lett volna


Szásznádas, az azonos nevű község központja, 31 kilométerre a megyeközponttól szerencsés helyzetben van. Az E60-as út csak a falu szélét érinti, s lakói kevesebb zajt, port szívnak a központi tér körüli utcákban. Más szempontból viszont az a tény, hogy a falu szélén halad el a műút, azzal is jár, hogy látnivalói, a jellegzetes szász építkezés nyomai és erődített temploma rejtve maradnak az átutazók előtt, akik közül csak a beavatottak vagy a nagyon kíváncsiak térnek bennebb a faluba, hogy megtekintsék a szép fekvésű, XV. századi impozáns evangélikus vártemplomot. Még korábban, a XIV–XV. században épült az országúttól félreeső Küküllőmagyarós evangélikus vártemploma. Jellegzetesen főút menti falu viszont Cikmántor, amely még a rendszerváltáskor is szinte érintetlenül őrizte meg az erdélyi szász építkezés minden sajátosságát, s néhány évtizeddel ezelőtt – bár sok ház eléggé rossz állapotban volt – azt gondolhattuk volna, hogy turisztikai szempontból „élő” szabadtéri falumúzeumként lehet majd megmutatni a látogatóknak.

Sajnos, nem így történt, s ahogy Balu Florin alpolgármester és Badea Iulian helyhatósági titkár elmondja, az állam nem biztosított semmilyen támogatást, hogy felújításkor a régi szász házak jellegzetességeit hűen megőrizzék. A polgármesteri hivatal előtt látható ugyan egy tájékoztató jellegű tábla, amelyen pontosan feltüntették, hogy a védett övezet részét képező házakat hogyan kell felújítani, ám a valóságban sajnos nem tartják be az ajánlásokat. Néhány pozitív példa mellett a termopán ablakokkal, a külső szigeteléssel furcsa hibrid homlokzatokat alakítottak ki, ami már nem hagyományos, de az igazi korszerűségtől is messze áll.

– 120 körül van a védett övezet részét képező házaknak a száma – mondja az alpolgármester. Mivel a lakók, tulajdonosok szeretnék az otthonukat komfortossá tenni, nagyobb ablakokat vágni, hogyan lehet őket féken tartani? – teszi fel a kérdést, majd megjegyzi, hogy a homlokzati elemek megőrzésére törekednek. Ami esetenként nagyon szépen sikerül, de sok esetben teljesen figyelmen kívül hagyják a műemlékvédelmi előírásokat – tehetjük hozzá a látottak alapján.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató