Jó hangulatú klinika

Kiválóak a gyermekortopédiában is

Gerincdeformitások, gyermekortopédiai kórképek, sportsérülések képezik a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Kara Ortopédiai Klinikájának fő profilját a mozgásszervi és csontdaganatműtétek, sportsérülések ellátása mellett. Az intézményben 45 ágyon 60 személlyel 14 orvos évi 2.000 műtétet végez – olvasható a klinikáról, amelyet 2012 óta dr. Than Péter ortopéd sebész professzor igazgat. Elmondása szerint orvostanhallgatóként sportsérüléssel került a klinikára, amelynek jó hangulata befolyásolta ez irányú szakosodását. Marosvásárhelyen tartott előadását követően gyermekortopédiai kérdésekről beszélgettünk. 

– Klinikánk gyermekortopédiai központnak számított, alapítója ugyanis gyermekortopéd érdeklődésű professzor volt. Két tanítómesterem, akik ma is a klinika emeritus professzorai, ugyancsak a gyermekortopédiára szakosodtak. Egyikőjük, a klinika korábbi vezetője a csípőficamos esetekkel foglalkozott elsősorban, helyettese a lábdeformitásokkal, mint például a dongaláb, mindkettő gyakori veleszületett elváltozás. 

– Hogyan kezelik ezeket az eseteket?

– Az előírások szerint a szülészeti osztályokon már jelzik, majd az ortopéd orvos irányításával egy-két hetes kortól megkezdődik a terápia, gipszkötéseket helyezünk föl, és amikor fél évet tölt a csecsemő, ellenőrizzük, hogy maradt-e, visszaalakul-e a deformitás. Azt követően jön szóba, hogy kell-e műteni vagy nem. Ez egyféle technikát jelent, míg más módszerek kicsit hamarabb, akár néhány hónapos korban már kisebb műtéti beavatkozásokat tesznek lehetővé. Világviszonylatban is évtizedek óta forrongó történetnek számít, de bárhogy járunk is el, kezdetben a konzervatív kezelés, a gipszelés, sínezés is része a terápiának. 

Szerencsére ma már Magyarországon nagyon kevés az elhanyagolt csípőízületi probléma, az ultrahangos szűréseket ugyanis olyan színvonalon végzik, hogy a rosszul fejlett csípő konzervatív kezelését korán el lehet kezdeni. Így a műtéti esetek száma nagyon visszaszorult, de előfordulnak olyan páciensek, akiknél nem volt sikeres a konzervatív terápia, vagy kicsúsztak az ellenőrzésből. A mai helyzet azonban nem hasonlítható a húsz-harminc évvel ezelőttihez. 

Nő a száma viszont az úgynevezett cerebrális parézises gyermekeknek, akiknél a születés kapcsán kialakul valamilyen központi idegrendszeri sérülés, és ennek megfelelően nagyon komplex mozgásszervi deformitások is. Számuk azért emelkedik, mert ma már a koraszülötteknek sokkal nagyobb a túlélési esélye, de ezzel együtt nő az aránya annak is, hogy valamilyen problémájuk lesz. Ikerterhességeknél is nagyobb a valószínűsége annak, hogy mindkét újszülött életben marad, de az elhúzódó, problémás szülések idegrendszeri károsodással járhatnak, ami mozgásszervi elváltozásokat okoz. Ez ma a gyermekortopédia egyik fő problémája. Van olyan eset, amikor csak egy bokaízület vagy az Achilles-ín körüli műtétre van szükség, de előfordul, hogy a térdízülethez, csípőízülethez, sőt a gerinchez is „hozzá kell nyúlni”. 

– Említette, hogy agyi sérülések következményeiről van szó; hogyan lehet ezeken a gyermekeken ortopédiai műtéttel segíteni?

– Lágyrészműtéteket végzünk, bizonyos izmok tapadását kell leválasztani, mert a központi idegrendszeri sérülés ezeknek az izmoknak a túlműködéséhez, a túlfeszüléséhez vezet, s így rossz irányba húzzák az ízületeket. Az izmok leválasztásával, az inak nyújtásával lehet az elváltozásokat korrigálni. 

– Mennyire sikeresek a korrekciós műtétek?

– Ez nagymértékben függ a gyermek alapállapotától, mert vannak enyhe és nagyon súlyos esetek, amihez az is hozzájárul, hogy a központi idegrendszer egyéb, például mentális funkciói mennyire károsodtak. Sajnos vannak olyan gyermekek, akiknek a mentális állapota is nagyon rossz. Náluk nehezebb eredményt elérni, mert nincsen kooperáció. A jó értelmi képességűekkel jobb az együttműködése a gyógytornásznak például, így vannak közöttük olyanok, akiket szinte észrevétlenül lehet mozgásképessé tenni. Azt viszont nehéz elérni, hogy valamilyen kis tünet ne maradjon vissza, de az önálló járásfunkciót biztosítani lehet. Műtét nélkül jelentős részük nem tudna önállóan közlekedni. Nem lehet feltétlenül csodákat várni, de abban az esetben, ha képesek lesznek az önálló helyváltoztatásra, akkor teljes életet élhetnek. A szülők elvárása kezdetben nagyobb, de végül belátják, hogy a kis eredmények is fontosak. Mindez nagyon komoly csapatmunkát jelent, amelyhez az ortopéd sebész mellett gyógytornászra, gyógypedagógusra, logopédusra, szociális munkásra van szükség. 

– Úgy tudom, hogy operálják a szkoliózist (a gerinc oldalirányú görbületét) is. 

– Magyarországon három centrum van, ahol szkoliózissebészet zajlik. A súlyos eseteket Budapest mellett Pécsen operáljuk. Évente körülbelül száz műtétet jelent, aminek jelentős része a gerincoszlop komoly görbülete miatt szükséges. 

– Mekkora görbület esetén ajánlott a műtét?

– Ez attól függ, hogy a görbület a háti vagy lejjebb, az ágyéki szakaszon van. Ha a felvételek alapján a háti szakaszon mérik, akkor 40-50 foknál már indokolt lehet a műtét, de csak azokban az esetekben, amelyekben nem ismerjük az okot. Ahol tudjuk, így például fejlődési rendellenességet látunk valamelyik csigolyán, akkor hamarabb megműtünk például néhány éves gyermekeket is, hogy ne rosszabbodjon a helyzetük. Az ismeretlen eredetű szkoliózisoknál, ami általában serdülőkori probléma, a már említett 40-50 foknál ajánlott a tizenéves gyermekek operációja. A műtéttel a gerinc elmerevítése történik. A növekedés befejeződése előtti időszakra is van egy jól kifejlett műtéti technika, ami lehetővé teszi, hogy a beültetett implantátum a beteggel együtt növekedjen. A végleges megoldás, azaz a gerinc végleges elcsontosítása serdülőkor előtt értelemszerűen nem ajánlott, a növekedés miatt.

– Hány éves korig lehet a műtétet elvégezni?

– Minden további nélkül lehet operálni, harminc-, negyven-, sőt ötvenéves személyt is. A serdülőknek nem fáj, náluk azért végezzük előbb a kezeléseket, majd a műtétet, hogy ne legyen rosszabb. Felnőttkorban a műtét a fájdalom és egyéb tünetek miatt válik szükségessé, de műtéttechnikailag is sokkal nehezebb akkor elvégezni. 

– Eddig a gyermekortopédiáról volt szó, de úgy tudom, a professzor úrnak nem ez a szűkebb szakterülete…

– Bár fiatalabb koromban nagyon érdekelt a gyermekortopédia, később az ízületi protézisek, elsősorban a térdprotézisek váltak a fő érdeklődési területemmé tudományos és klinikai szempontból is. 

Amióta azonban elvállaltam az Ortopédiai Klinika vezetését, a szakmai karrierem háttérbe szorult, mert abban kell inkább gondolkodnom, hogy a klinika mint egység alkalmas legyen arra, hogy a műtétek széles spektrumát biztosítsuk. Tizennégyen dolgozunk, de nem végzünk baleseti sebészeti ellátást, az külön osztályként működik. Csakhogy az ortopédiai ellátáshoz is több orvosra lenne szükség. Mivel egyetemi klinika vagyunk, olyan beteganyagot is el kell látnunk, amit máshol nem vállalnak. Így a fő feladatom, hogy olyan csoportból álljon a klinika orvosi közössége, amely ért a gyermekortopédiához, a protetikához, a sport-, váll-, gerinc-, csípő-, térd-, láb- és csontdaganatok sebészetéhez is.