2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A marosvásárhelyi Keresztelő János-plébánia udvarán tegnap délután első ízben mutattak be passiójátékot. 

Fotó: Mezey Sarolta


A marosvásárhelyi Keresztelő János-plébánia udvarán tegnap délután első ízben mutattak be passiójátékot. Ezt a hitből fakadó feladatot az ifjak vállalták magukra, akik nem színdarabot adtak elő, hanem a történet valóságát felidéző mozzanatokat vonultattak fel Jézus Jeruzsálembe vonulásától egészen a nagypénteki eseményekig. Az élmény átéléséért megtelt az udvar, sok fiatal, gyerek jött el szüleivel együtt, hogy a húsvétra hangolódást közösen élhessék meg. 
Tankó Levente harmadéves fogorvostan-hallgató 42 fiatal bevonásával valósíthatta meg azt, amit gyermekkorában Szentegyházán már gyakorolt. – Miután elkezdtem az egyetemet, hiányzott nekem, hogy Marosvásárhelyen ilyen nagy léptékben nem elevenítik fel Jézus szenvedéstörténetét. Nehezen indult, nehezen sikerült ráhangolni a fiatalokat, de aztán februártól elkezdtük a próbákat. Van köztünk egyetemista, iskolás és munkás is. Jézus például egy fiatal munkás – mondta Tankó Levente.
A szenvedéstörténetet éltük tehát át egy misztériumjáték révén, amelyben drámai pillanatok váltották egymást. Úgy voltunk ott, mintha az utolsó vacsora, a lábmosás részesei lettünk volna, közelről figyeltük Jézus elfogatását a Gecsemáné kertben, és beolvadtunk a tömegbe Pilátus előtt. Bár elleneztük Barabás szabadon bocsátását, mégis győzött a másik tábor, s Jézust küldték kereszthalára. Láttuk Mária és Jézus találkozását a keresztúton, láttuk Jézus eséseit, Veronikát és Cirénei Simont, a kegyetlenkedő római katonákat, a kínzásokat, a csúfolódásokat, a töviskoronás jelenetet és magát a keresztre feszítést. És hallottuk, amint Jézus tenyerébe, lábfejébe beütik a szegeket... Igen, nem kívülállóként voltunk ott, hanem átéltük Jézus Krisztus szenvedését. A zene, a szövegrészek csak fokozták a drámát. 
A gyolcslepedőbe tekert Jézust elvitték, de a meghatott tömeg némán állt. Oláh Dénes főesperes lépett elő, és arra kérte a szereplőket, álljanak emelvényre mindannyian, hogy a jelenlevők tapssal jutalmazhassák meg őket az általuk nyújtott élményért. 
Megható volt, az ünnepvárás legméltóbb mozzanata.
Köszönet érte.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató