2022. december 9., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A hír nem új, de egyre aktuálisabb: ez év végétől nyomtatott formájában megszűnik két regionális magyar nyelvű napilap, mellettük egy hetilap és egy havi magazin is. E hamarosan bekövetkező szomorú eseményt világunk folyamatos változásának egyik jelentős példájaként is aposztrofálhatjuk. Hiszen, mind tudjuk, ismert és írott történelmünk során soha nem változott annyit és olyan észveszejtő gyorsasággal a világ, mint az elmúlt másfél évszázadban, mondjuk az ipari forradalomtól errefele. Több évezredes, bejáratott szokásrendek tűntek el, a technika felfoghatatlan sebességű fejlődésével párhuzamosan közösségek és hagyományok vonultak a múzeumok falai mögé, a közösség társadalommá, az emlékezet történelemmé változott, az élő kép halottá merevedett. És közben elszáguld mellettünk a jelen, amely történésének ezredmásodperces pillanatában már a múlt, és sokan, még a legfiatalabbak, a digitális kor szülöttei közül sem értik, hogy hova és meddig tart és tarthat ez az út. Az út, amelynek egyik velejárója a kőkemény kapitalizmus, amelynek számos pozitív hozadékához negatívumok is járulnak. Ezek egyike a lelketlenség, a számok uralma, a számoké, amelyek úgymond előreviszik a társadalmat, de gyakorta tönkreteszik az egyént, a számoké, amelyek nem ismerik a lelket, az emberi létforma struktúrájának mélyén húzódó, azt igazából alkotó érzéseket, folyamatokat. Az említett sajtótermékek megszűnésével magyar nyelvű, nyomtatott, országos napisajtó nélkül marad a hazai társadalom, csak a kisebb, regionális lapok maradnak meg (ha egyáltalán megmaradnak, mert ez korántsem biztos). Ilyen még az átkos diktatúrában sem volt, persze, tudjuk, kellett a szócső az ideológiának, de akkor is… Amit még a minket gyűlölő, vezető hatalmi pozícióban lévő kommunista funkcionáriusok sem mertek megtenni, azt elintéztük mi magunk: a kiadó közleménye szerint a nehéz gazdasági helyzet miatt szüntetik meg a lapok kiadását, terjesztőhálózatát. Persze, online megmaradnak, de az online már nem olyan. Az online média kell, az szükséges, és fantasztikus dolog, azonnali, spontán, és nincs lapzártához kötve, sokan a telefonon görgetjük le először a nap híreit, hiszen felgyorsultunk, nincs idő lapozgatni, meg amúgy sem lehet videókat nézni a papíron, meg aztán linkek sincsenek, nem tudjuk magunkat csak úgy ottfelejteni rajta, előtte. De az online média ellenőrizhetetlen is, szétszabdalt, és sok esetben a hitelessége, szerzőinek felkészültsége, a megjelentetett anyag alátámasztottsága is folyamatosan megkérdőjelezhető. És legfőképpen: efemer. Igen, lementhetjük a cikket, készíthetünk róla képernyőfotót, feltehetjük csodálatosan működő (de tényleg!), keresőmotorokkal ellátott archívumokba, amelyekben aztán a jövő (és a jelen) kutatói előtt, pár pötyögtetést követően százévnyi újságcikk jelenik meg a másodperc törtrésze alatt, de – mi történik akkor, ha elveszik A Villanyt? A nagybetűst. Ha történik egy olyan katasztrófa, amely évtizedekre, évszázadokra hazavágja a civilizációt? Történt már ilyen az ősidőkben, még ha csak kevés képzett történész beszél is róla. Előkerültek papíruszok, tekercsek, kőbe vésett iratok, jegyzőkönyvek, történelmi munkák, mítoszok és legendák. És nem került elő semmi, ami anyagában nem volt kézzel fogható. Sziriát oszlopai csak egy képzeletbeli, mitikus tájon állnak, példájuk különös fontossággal bír napjainkban: amit meg akarsz őrizni, azt véssed kőbe. Vagy írd le papírra. És raktározd el, miközben a lenyűgöző, mai technológiát használod. Mert ha egyszer leállnak az erőműveink, semmink sem marad. Csak a társadalomból újjáélesztendő közösség és a rég elfelejtett emlékezet. És a pár ezer évig tartó újrafelfedezése annak, amit most tudunk.