Jel-, forma- és ötletkavalkád a Szobrászati Szalon termeiben

Miközben továbbra is historikus, klasszikus fogantatású szobrok, a hagyományos plasztikai formákhoz és eljárásokhoz ragaszkodó alkotások uralják a köztereket, a műtermek és az alkotói mindennapokat tükröző csoportos kiállítások olyan műveket, irányzatokat is markánsan felmutatnak, amelyek kirajzolják, milyen úton-módon lehetne előbbre lépni a városképi esztétika tekintetében mutatkozó lemaradásból. Ilyen szempontból is van mire figyelni a marosvásárhelyi Art Nouveau Galériában látható Szobrászati Szalon felhozatalában. Mióta a Romániai Képzőművészek Szövetségének Marosvásárhelyi Fiókja úgy döntött, hogy műfajilag csoportosítva rendezi meg tagsága nagy, közös, éves tárlatait, és a megyehatárokon túllépő nyitást is lehetővé teszi, mennyiségi és minőségi vonatkozásban is jótékony változás észlelhető. A korábbiaknál több művész jelentkezhet új művel, nem is csak eggyel, a rendelkezésre álló korlátozott tér ebben már nem akadály. Igaz, ez a felhígulás lehetőségét is magában hordozza, de most nézzük csupán a megújult kiállítási gyakorlat kedvező oldalát. A harmadik alkalommal megrendezett szobrászati seregszemlén 31 művész több mint félszáz műve kínál változatos, elgondolkodtató, számos meglepő formai ötletet kivitelező, kiváló alkotást. Nyilván nem minden mű egyformán figyelemre méltó. És vannak nagy műfaji aránytalanságok is, amit elsősorban az magyaráz, hogy a szobrászathoz társított kerámia-, üveg- és tűzzománcművészet képviselőinek létszáma, jelenléte eleve aránytalan a térségben, ez most talán az eddigieknél is nyilvánvalóbb. Az szintén egyértelmű, hogy a megyében születő szobortermés legjava rendkívül karakteres, az itt kibontakozott szobrászat jó pár kiemelkedő alkotót tudhat magáénak. A szalon ezt is egyértelműen tanúsítja. Mindenik alkotó nemzedék jelen van valamiképpen, magától értetődő természetességgel működik a generációk stafétája. Idős mesterek, egykori tanárok és tanítványok ezúttal is közösen álltak közönség elé, és jó látni ezt a szerves egymásutániságot, de persze az eltelt évtizedek átrajzolták a realitást. Azoktól, akik a múlt század vásárhelyi művészetének felfuttatásakor voltak fiatalságuk teljében, kilencven vagy nyolcvanvalahány évesen már nem várható el, hogy szalononként nagy újdonsággal rukkoljanak elő. De igényes jelenlétük meghatározó. Egyben felemelő érzés, hogy mindig lehet számítani rájuk. Ösztönzés is a követőiknek, jelen esetben mindenekelőtt a két fiatal szobrász kurátornak, Makkai Istvánnak és Veress Gábor Hunornak, akik teljes odaadással felvállalták a szobrászati szalonok szervezését, rendezését. Úgy tűnik, belekóstoltak és jól érzékelik is már, mennyi mindennel, nehézséggel, idegeskedéssel, fáradsággal, erőfeszítéssel jár a kurátori feladat. De bírják a megpróbáltatást, és meggyőzőerejük is töretlennek látszik. A kétkedők közül is voltak olyanok, akiket rá tudtak venni a bemutatkozásra. Amikor kellett, a legtermékenyebb kollégák munkáiból pótolták a termekben esetleg szembetűnhető űröket. Kívülállóként arra gondolhatunk, az ilyen váratlan helyzetek kiküszöbölhetők, ha a nyitási szándék még nagyobb. Más művészeti központokból, határokon túlról is biztos szívesen jönnének kiállítani szobrász vagy keramikus, üvegművész barátok, olyanok mindenképp, akikkel alkotótábori összejöveteleken együtt dolgoztak. Az ilyesmi nyilván növeli a szervezési gondokat, de érdemes ezzel az úttal is próbálkozni. Még több arcúvá, még vonzóbbá válhat ily módon a kiállítás, még inkább ráhangolódhat a kortárs művészet jellegzetességeire. 

Bronz, vas, alumínium, rozsdásnak tűnő vagy rozsdamentes fém, kő, fa, agyag, gipsz, kerámia, üveg, tűzzománc és még ki tudja miféle anyagok indították el a művészek képzeletét, hogy stilizált formában, illetve formát bontva mutassák fel plasztikai jeleiket, üzenethordozó metaforáikat, konceptuális projektjeiket. Sokarcú világot tárnak elénk, miközben lelket lehelnek kompozícióikba, múltat kapcsolnak össze jelennel, jövővel, korszellemet idéznek meg, óvnak, figyelmeztetnek, próbálnak meghökkenteni. De mindenképpen az élet, a természet pártján állnak. Mélyek a gyökerek, amelyek őket ehhez a földhöz kötik. Sokat tanultak a régiektől, az ősi mesterek találékonysága, tudása, ösztöne is dolgozik bennük. A hitvilág is ötletforrás, de a digitális univerzum is beilleszkedett a szalonba. Még nem akkora mértékben, mint nyugatibb tájakon, de egyre megjósolhatóbban kér majd nagyobb teret magának a Marosvásárhelyi Szobrászati Szalon termeiben is. Egyelőre inkább kuriózumként csodálkozhattunk rá arra, hogy a tradicionális népi mester megoldásokon alapuló elektromos kinetikus szerkezet (Kiss Levente) hogyan hangolódik össze a videóra rögzített egész napos akcióval és a digitálisan produkált elemi formákkal (Berze Imre), de ahogy fiatalodik majd a szalon benevezőinek összetétele, mind számottevőbben jut szóhoz ez a szféra is. Ebben aligha tévedünk. A mostani sokszínűségben, a joggal méltányolt, sajátos hangú, rangos szobrászegyéniségek látványos műkínálatában azonban ez csak felvillan a nézőben, máris más plasztikai bravúr, ötletsziporka, vagy a fény-árnyék játékra is építő megoldás, motívum, kompozíció vonja magára a tekintetet. Erről érdemes a helyszínen megbizonyosodni.

Kiállítók: Banga Szilárd, Bantta Annamária, Baróthi Ádám, Bálint Károly, Berze Imre, Bocskay Vince, Nueleanu Bogdan, Vidra-Birtalan Éva, David Morar, David Olteanu, Gábor Barna, Gheorghe Muresan, Gheorghe Popa, Gyarmathy János, Hunyadi László, Kiss Levente, Kolumbán Kántor Árpád, Kovács Tibor, Makkai István, Mana Bucur, Mariana Olteanu, Miholcsa József, Frunză Mihai, Nagy Attila, Attila József Nagy, Pokorny Attila, Remus Irimescu, Sánta Csaba, Szőcs Zoltán, Vasile Mureşan, Veress Gábor Hunor.