2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely


Verssel csalogatták a tavaszt a kisiskolások február 21-én. A szép szavaknak hódoló kis csapat merész lépésre szánta el magát: szembeszállnak Téltündérrel, és minden tudásukat, erejüket latba vetve tavaszt varázsolnak közénk.
Első lépésként meggyőzték osztálytársaikat, tanítójukat, hogy szavuknak, az általuk elmondott versnek ereje van, szívet melengető, jeget olvasztó ereje. Majd útnak indultak, és addig mentek, míg Tündérország kapujába nem értek. Ez a Mezőcsávási Gimnázium épületében történt, magam sem hinném, ha ott nem lettem volna. Itt már Tavasztündér irányította lépteiket. Bátorságra volt szükség a III. osztályos szavalók részéről a Kíváncsiak Dombjáig gyalogolni, a Kíváncsi Manók fülét és szívét versre hangolni. Mert nem akármilyen manók mustrálgatták a versüket elmondó diákokat, hanem értékelési szempontokat szem előtt tartó manók, szigorú bírákként mérlegelők. Akik a hibátlan szövegismeret mellett elvárták a tiszta, helyes beszédet, de figyelték az előadásmód és arcjáték összhangját, a levegővel való gazdálkodást, és még ki tudja mi mindenre ki nem terjedt a figyelmük. Huszonöt  gyerek 25 gyerekverse melengette az összegyűlt tanítók, szülők, osztálytársak, barátok szívét. És nem volt szükség e napon a Tavasztündér varázserejére. Volt itt annál nagyobb erő. A szó, a vers, a magyar vers jeget tört, mosolyt, reményt fakasztott.
Február 21-én a Mezőcsávási Gimnáziumban szervezték a III. osztályosok versmondó vetélkedőjének körzeti szakaszát. A szervezők: Mezőcsávás község és Mezősámsond tanítói közössége. A továbbjutó tanulók: Török Glória (Marosszentkirályi Gimnázium, felkészítő: Sebesi Margit), Neagoi Éva (Dr. Bernády György Gimnázium, felkészítő: Szőcs Adorjáni Mária), László Salomé-Pálma (Mezőbándi Szakképző Líceum, felkészítő: Nagy Gyöngyvér). A versmondó verseny megyei szakaszát a dicsőszentmártoni Traian Általános Iskolában szervezik április 10-én.
(Gy. É.)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató