2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az utóbbi időben több olvasónk is szóvá tette a bözödi út rendkívül rossz állapotát. A helyzet odáig fajult, hogy néhány napja a Marosvásárhely–Székelykeresztúr közötti buszjáratot üzemeltető cég bejelentette, kénytelen felfüggeszteni a járatot, ugyanis a járművei képtelenek átkelni a járhatatlan szakaszokon.

Fotó: Nagy Tibor


 

Az utóbbi időben több olvasónk is szóvá tette a bözödi út rendkívül rossz állapotát. A helyzet odáig fajult, hogy néhány napja a Marosvásárhely–Székelykeresztúr közötti buszjáratot üzemeltető cég bejelentette, kénytelen felfüggeszteni a járatot, ugyanis a járművei képtelenek átkelni a járhatatlan szakaszokon. A járatkiesés nagy veszteség, hiszen ez volt az egyedüli lehetőség, amivel a bözödiek, akik nem rendelkeznek saját gépkocsival, eljuthattak Erdőszentgyörgyre.

Csibi Attila, Erdőszentgyörgy polgármestere elmondta, évek óta várat magára a Bözödi-tó körüli út korszerűsítése, de sajnos, annak ellenére, hogy Bözödön 600 lakos él, akik számára ez jelenti az egyedüli összeköttetést Erdőszentgyörggyel, valamint az, hogy a szóban forgó megyei út összeköti Marost Hargita megyével, nem kezelik prioritásként. Az sem mellékes, hogy turisztikai szempontból is jelentős övezetnek számít a tó és környéke, viszont ennél is fontosabb, hogy a bözödiek akadálymentesen tudjanak közlekedni, anélkül, hogy tönkretennék járműveiket, az iskolabusz pedig a bözödi gyerekeket fennakadás nélkül tudja szállítani az erdőszentgyörgyi tanintézetbe.

Megyei út, ezért városi költségvetésből nem költhetnek rá

Csibi Attila hangsúlyozta, megyei útról van szó, emiatt a helyi költségvetésből nem tudnak pénzt fordítani az út járhatóvá tételére, mivel ezzel nem tudnának elszámolni, ezért az egyedüli, aki léphet az ügyben, a megyei tanács. A polgármester hozzátette, a napokban a Marosvásárhely és Székelykeresztúr közötti járatot üzemeltető Gas Tours szállítócég bejelentette, járhatatlan az út, így kénytelen felfüggeszteni a járatot. A városvezető továbbította az átiratot a megyei tanácshoz, és kérte, minél előbb lépjenek az ügyben. Ennek nyomán a tanács műszaki osztályának egy szakembere kiszállt a helyszínre, és ígéretet tett, hogy rövid időn belül rendbe teszik a járhatatlan szakaszokat. Viszont ezúttal is minden bizonnyal kövezésre lehet csak számítani, ami valójában tűzoltás, a problémát nem oldja meg, hiszen pár hónap múlva újra tönkremegy az út. Csibi Attila szerint erre a szakaszra nagyon ráférne az aszfaltozás, még akkor is, ha anyagiak hiányában ezt csak szakaszonként lehetne megvalósítani, egy-két kilométerenként.

Amint megjavítják az utat, ismét közlekedik majd a busz

Lapunk megkeresésére Pálfi Domokos, a Gas Tours szállítócég vezetője kifejtette, a mostoha útviszonyok miatt kénytelenek voltak vasárnaptól ideiglenesen szüneteltetni a járatot. Vannak szakaszok, ahol egyszerűen képtelen átmenni a busz, hatalmasak a kátyúk, az esős időjárás következtében nagy a sár, így a busz vasárnap óta csak Kőrispatakig megy el. A cégvezető hozzátette, a járatkiesés gondot jelent a környéken lakók számára, hiszen sokan csupán így juthattak el egyik településről a másikra, emellett sok idős embernek a sofőrök jóindulatúan csomagot, gyógyszert is szállítottak. Mint mondta, a cég írásban fordult a megyei tanácshoz, kérték, hogy minél előbb találjanak megoldást az útjavításra. Amint ez megtörténik, ismét közlekedni fog a busz Székelykeresztúr–Marosvásárhely között – ígérte Pálfi Domokos.

Márciusra ígérik a javítást

Február elején, amikor olvasói panasz nyomán napirendre került a Bözödi-tó körüli út kérdése, Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács azóta leköszönt alelnöke lapunknak azt nyilatkozta, egyelőre nincs kilátás az út korszerűsítésére. Elismerte, hogy annak idején, tanácselnökként ígéretet tett az út felújítására, a tanács döntött is ez ügyben, az útszakasz felére meg is volt a költségvetés, a licitet előkészítették, de az elnökváltás megpecsételte a beruházás sorsát. A jelenlegi vezetés nem tekinti prioritásnak ezt az utat, az uniós projekteknél a negyedik helyre került.

Most, hogy súlyosbodott a helyzet, és az egyetlen buszjáratot is felfüggesztették az útviszonyok miatt, lapunk ismét felvetette a problémát a helyzet megoldásáért felelős megyei tanács illetékeseinek. Cătălin Ormenişan, a tanács műszaki osztályának igazgatója megkeresésünkre elmondta, az általa vezetett szakosztály illetékesei jártak a helyszínen, helyzetfelmérést végeztek, hogy melyek azok a szakaszok, ahol sürgősen szükség van a beavatkozásra.

– Két-három szakasz van, főként az emelkedőknél, ahol mélyedések alakultak ki, és sáros időben beragadnak a járművek. Az útnak nincsen alapja, és a helyzetet az is rontja, hogy a fakitermeléssel foglalkozó cégek rönkökkel megrakott járművei rendszeresen áthaladnak ezen a szakaszon. Emiatt fontolóra vesszük, hogy miután elvégezzük a javítást, korlátozzuk a teherforgalmat a szóban forgó szakaszon – fejtette ki az igazgató.

Kérdésünkre, hogy pontosan mikor kerül sor a munkálatra, úgy nyilatkozott, várja, hogy megkapja írásban a helyszíni szemlét végző kollégájától a részletes jelentést, és amint ez megtörténik, lépnek az ügyben. A szükséges pénz állítólag rendelkezésre áll, a megyei tanács által az útkövezésekre elkülönített összegből fedezik a költségeket. Az igazgató szerint márciusban mindenképpen feltöltik a kátyúkat és lekövezik az utat.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató