Jacqueline Auriol, az első női berepülőpilóta

Száz éve, 1917. november 5-én született a francia Jacqueline Auriol, a világ első női katonai berepülőpilótája. 

Jacqueline Marie-Thérése Suzanne Douet a Vendée megyei Challans-ban egy gazdag hajógyáros lányaként látta meg a napvilágot. A nantes-i egyetemen diplomázott, majd képzőművészetet tanult Párizsban, a Louvre iskolájában. 1938-ban feleségül ment Paul Auriolhoz, a kor jeles szocialista politikusa, Vincent Auriol fiához. A második világháborúban, a német megszállás idején férjével együtt álnéven bujkálva segítették a francia ellenállást. Apósa 1947-ben köztársasági elnök lett, ő pedig a társasági élet ünnepelt szépségeként reprezentatív funkciókat látott el az Élysée palotában. Egy unalmas estélyen egy háborús pilóta mellé került, akinek történetei annyira lenyűgözték, hogy megkérdezte: adna-e neki órákat. A repülésbe azonnal beleszeretett, első pilótaengedélyét 1948-ban kapta meg.

Még abban az évben részt vett az Algír–Dakar hosszú távú repülőversenyen, 1949 júliusában Párizsban légi bemutatón kápráztatta el mutatványaival a közönséget. Néhány nappal később – utasként – súlyos légi balesetet szenvedett, gépe a Szajnába csapódott. Csaknem teljesen összetört arcát három év alatt harminchárom operációval hozták helyre, ezek egy részét hazájában, egy részét az Egyesült Államokban végezték, állítólag ez alatt az idő alatt két fiát sem láthatta. A plasztikai műtétek után azt írták róla: lehet, hogy az orra amerikai lett, de a mosolya hamisítatlan francia maradt.

A baleset nem vette el a kedvét, repülés utáni vágya még erősebb lett. A kényszerű betegszabadság idején Amerikában megtanult helikoptert vezetni, és katonai pilótatanfolyamra járt. Hazatérve elhatározta, hogy vadászpilóta lesz, és jelentkezett Franciaország legjobb kiképzőbázisán, az Org melletti Brétignyben. Engedélyezték neki, hogy a légierőnél frissen rendszeresített brit de Havilland „Vámpír” vadászgépeken repüljön, 1954-ben a világ első női katonai berepülőpilótája lett.

Az 1950-es és 1960-as években több rekordot is elért. 1951. május 12-én a Marseille melletti Istres repülőteréről felszállva egy Vámpírral 100 kilométeres távon 818,181 kilométeres sebességet ért el, amivel a világ leggyorsabb nője lett. Ezzel az amerikai Jackie Cochran rekordját döntötte meg, aki 1947-től 755,5 km/h sebességgel tartotta a csúcsot. A következő évben francia nemzeti hősnővé lépett elő, amikor előző évi teljesítményét egy francia gyártmányú Mirage géppel 855 kilométeres sebességre tornázta fel. Cochran 1953-ban egy időre megfosztotta a rekordtól, de 1962-ben visszaszerezte az elsőségét, amikor egy Mirage III vadászgéppel elérte a 1850 kilométer/óra sebességet.

Versengésük furcsa módon a legjobb barátnőkké tette őket, olyannyira, hogy Cochran javasolta őt a Harmon-érdemrendre, amely a világ legjobb pilótáinak jár. A lapokban a két Jacqueline párbajaként emlegetett „versenyfutás” során a világrekord kilenc alkalommal cserélt gazdát kettejük között, ötször Auriol javára. A francia hölgy több mint száz géptípussal repült, a hangsebességet első európai nőként 1955-ben törte át 1151 kilométer/óra sebességgel, 1963. június 14-én egy Mirage III R géppel állította fel utolsó világcsúcsát, amikor 2038 km/h szuperszonikus sebességet ért el, a férfiakat is legyőzve. Ő volt az első nő, aki a Concorde-ot is navigálhatta, igaz, csak segédpilótaként. Hidegvérét a legveszélyesebb helyzetekben is megőrizte, amikor 1956-ban tesztgépe fölött elvesztette az irányítást és csak az utolsó pillanatban sikerült kényszerleszállást végrehajtania, így kommentálta az esetet: „Azt hiszem, némi kárt tettem a fűben”. 

Az ENSZ megbízásából légi felderítő módszereket dolgozott ki, öntözővizet keresett, feltérképezte az ültetvényeken a termésfajtákat és az esetleges növénybetegségeket, tevékenységéért megkapta a világszervezet Ceres-díját. Férjétől 1967-ben elvált, de 1987-ben újra összeházasodtak. Jacqueline Auriol 2000. február 11-én hunyt el Párizsban.

Teljesítményéért négy alkalommal nyerte el a Nemzetközi Pilótaszövetség Harmon-díját, kitüntette Truman és Eisenhower amerikai elnök is. Megkapta a francia Becsületrendet, 1997-ben a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjét, halála után 

Jacques Chirac akkori köztársasági elnök „a francia bátorság megtestesítőjeként” méltatta. Önéletrajza 1970-ben Életem a repülés címmel jelent meg, 2003-ban Franciaországban bélyeget bocsátottak ki emlékére.