2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely


Augusztus 24–28. között vakációs bibliahetet tartottunk Haranglábon a KOEN  Alapítvány gazdagon összeállított programja alapján.
Egy sikeres hetet hagytunk magunk mögött, hisz Eszter könyve meg a heti főének: ,,Ragyogj hát, csillag a világban” alapján megtanulhattuk, hogy Isten szava kell legyen a mi útjelzőnk. Esztert a csillag vezérli azon az úton, mely a zsidó nép megmentését szolgálta. Isten terve szerint a király Esztert választja királynőnek, s így gondoskodik Hámán gonosz tervének megállításáról és a zsidó nép megmentéséről.
Öröm volt látni, hogy mindennap 45–50 gyerek sietett a haranglábi iskolába, ahol játszva tanultuk meg a történeteket, és gyönyörű énekekkel dicsőítettük Istent.
A délelőttöket izgalmassá tették a színdarabok, melyek a mindennapi történetek megjegyzésére és tanulságára próbáltak rávezetni, a következő vezérgondolatokkal: ,,Tudd, kire hallgass”, ,,Tedd, amit tenned kell'”, ,,Gondolkodj, mielőtt cselekszel'”, ,,Állj ki magadért'”, ,,Emlékezz a jóra'”. A mindennapi mozgásos játékok sora sem maradt ki, amelyek hasznosak voltak a szereplők nehéz neveinek elsajátításában (különféle labdajátékok, lufiháború, lekvároskenyér-evő verseny stb.). Munka és játék után a szünetben pihentünk, és elfogyasztottuk azokat a finomságokat, amelyekkel a kedves szülők és nagyszülők megleptek.
A foglalkozások három csoportban zajlottak: óvodások – Végh Enikő désfalvi óvónő,  középcsoport – Ozsváth Ilona vallástanárnő, nagycsoport – Adorján Kálmán lelkipásztor vezetésével.
A csoportok feloszlottak a közös játék után, a számukra előkészített termekben  jókedvűen elfoglalták helyüket, és kíváncsian várták mindennap Eszter történetének folytatását, majd a napi témához kapcsolódó kézimunkázást. Öröm volt nézni lelkesedésüket és a mosolyt az arcukon, hogy milyen szívesen készítik el a kis tárgyakat. Színeztek, ragasztottak: királyi, királynői koronát, origami csillagot, ujjbábokat, nyakláncot, karkötőt, ajándékdobozt készítettek.
A kézművesfoglalkozások sorát az aranymondások játékos tanulása követte, melynek célja egy-egy bibliai igevers elsajátítása volt. Egész héten át imádsággal és szép énekekkel zárult a nap, pénteken pedig egy kis összefoglalásra, az egész heti tevékenység értékelésére is sor került. A résztvevők nemcsak a saját kézimunkatárgyaikat vihették haza, hanem jutalomként kis ajándéktárgyakat is kaptak. 
Illesse köszönet Adorján Kálmán haranglábi református lelkipásztort áldásos munkájáért,  aki e hetet megszervezte és irányította, Balázs-Kovács Erzsébetet, iskolánk igazgatónőjét, aki minden évben nagy szeretettel nyitja meg az iskola ajtaját e tevékenység lebonyolítására, a gyerekeket, akik nagy lelkesedéssel vettek részt a rendezvényen, a segítő szülőket és nagyszülőket, akik finomságokkal édesítették kis szüneteinket, a segítőkész ifjúsági csoportot, akikkel jó volt együtt dolgozni (Keszegpál Imelda, Szántó József, Tóth Tímea, Balog Noémi, Ozsváth Annamária-Vera, Szász Alida, Szántó Csaba, Molnár Henrietta, Csifó Sarolta, Szabó Gyula kántor), és nem utolsósorban a KOEN Alapítvány csapatát, amely minden évben kitartó munkával összeállítja, előkészíti és bemutatja a programot, ötleteket és anyagokat oszt a hét lebonyolításához.
Ozsváth Ilona és Végh Enikő pedagógusok

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató