Isten kezében

Szívet melengető, lelket simogató 28 vers és kilenc orgonabetét hallható azon a frissen elkészült CD-lemezen, amelynek bemutatója a marosvécsi református templomban volt a helikoni leszármazottak idei találkozóján. A verseket Kilyén Ilka színművész adja elő, a zenei betéteket Molnár Tünde orgonaművész játssza. A lemezen megszólaló költeményeket a helikoni költők istenes verseiből Lisztóczky László egri művészettörténész, pedagógus, az erdélyi magyar irodalom értékeinek jó ismerője és közvetítője válogatta. 

Korábbi műsoraiban Kilyén Ilka már bizonyította, hogy a két világháború közötti erdélyi költészet, a helikoni költők verseinek elkötelezett tolmácsolója. Ami nem meglepő, hiszen manapság nem nehéz „egy húron pendülni” a helikoni költők életérzésével, akik az első világháborút követően a hazát feldaraboló trianoni döntést átélték, és ennek kapcsán született érzelmeiket megszólaltatták verseikben. A fokozatos talajvesztés settenkedik be a mi életünkbe is, ezért „kézenfekvő” a helikoni költők legmélyebben érintett első nemzedékéhez (Áprily Lajos, Reményik Sándor, Dsida Jenő) fordulni. De nem csak, hiszen a téma visszatér a második, sőt a harmadik nemzedék lírájában is.

Amikor elkötelezettségének eredetéről kérdezem, Kilyén Ilka Klebelsberg Kunó, Magyarország legeredményesebb vallás- és közoktatásügyi miniszterének szavait idézi, amelyeket – bevallása szerint – kötelességnek érez magára nézve is: „Soha irodalomra és tudományra (kultúrára) olyan szent feladat nem várt, mint ma, nemzedékünknek ebben a lelki válságában. Megmutatni nemzeti múltunkban, nemzeti géniuszunkban az örök értékeket, ennek révén növelni az önbizalmat, az önbecsülést, figyelmeztetni nemzeti hibáinkra, fejleszteni a nemzeti erényeket, saját értékének öntudatára ébreszteni a magyart: ez a szent feladat” – mondta a Bethlen-kormány minisztere, aki több más jelentős reformja mellett megteremtette az írástudatlanságot felszámoló népiskolai hálózatot Magyarországon. 

„Mostoha sors, XX. század, Erdély” – foglalja össze tömören Bartalis János a Fekete gondolat kivirágzik című versében az életérzést, amelyből a helikoni költők Istenhez fohászkodó vagy Istennel perelő versei fakadnak. Falakat vontak emberek és országok köré – kesereg Szentimrei Jenő Falak, falak, falak köröskörül című versében. „Legyőzettem és magamra maradtam” – állapítja meg Olosz Lajos. „Zaj, s jaj zuhog ránk éjsötét özönben/ S a rémült lélek hasztalan kiált!” – utal a kisebbségi létet még inkább megkeserítő háború borzalmaira Tompa László. „Ó, annyi kéreg rajtam, annyi kéreg,/ Alattuk régen szárnyatlan a lélek” – fogalmaz Berde Mária. „Csúf csúfolódik, erényhős a hitvány,/ S szívek helyén csak kő van, durva kő …” – panaszolja Tompa László. A Nagycsütörtökben együtt éljük át Dsida Jenővel a minket körülvevő barátságtalan, már-már szinte félelmetes idegenséget, amelynek jelképévé válik a kocsárdi állomás. A szórványosodó erdélyi magyarság vízióját Jékely Zoltán A marosszentimrei templomban című versében tárja elénk. Bárd Oszkár pedig szeretné magát megtartani abban a rászakadt bolond világban, ahol senki sem mutatja azt, ami. 

Hogyan lehet a veszteségtudatot feldolgozni annak, aki meg akar maradni szülőföldjén, és vállalni akarja a népe megmaradásáért vívott küzdelmet? Ahogy nagy bánatában Istenhez fohászkodik az ember, ezt teszik még azok a helikoni költők is, akiknek a nyolcvanas évektől a rendszerváltásig kényszerből született hazafias verseivel találkozhattak olvasókönyvük hasábjain az említett időszakban iskolába járó nemzedékek tagjai. 

Istent keresik a természetben, „az égi ponyva magasában”, ahol létrejön valami furcsa összehangolódás, valami ritka rend, és kialakul az a mély bizonyosság, hogy van kit megszólítani, van kitől kérni, van kinek megköszönni, csak el kell hinni Reményik Sándornak, hogy „a mindennap kicsiny csodái nagyobb és titkosabb csodák…”, hisz „rajtuk át Isten szól: jövök”.

Ahány költő, annyi istenélmény szólal meg a versekben. A sorokra, mondanivalóra rímelnek Bach és Terényi Ede orgonaműveinek kiválasztott részletei, amelyek égi magasságokba emelik a földi gondolatokat. 

Szomorúan szép, lesújtóan felemelő, sajgóan vidám verseket hallunk ezen a lemezen, olyanokat, mint a sorsunk az egyre hazátlanabbá váló hazában, amelyet kétségbeesett igyekezettel próbálunk megtartani, miközben különféle intézkedésekkel azon ügyködnek, hogy kihúzzák a lábunk alól a talajt.

A CD-lemezt, amelyet forró nyári napokon egy szoba hűvösében nagyszerű élmény meghallgatni, a Helikon–Kemény János Alapítvány adta ki, a felvétel a Marosvásárhelyi Rádióstúdióban készült ifj. Kacsó Tibor hangmérnök vezetésével. A borítóterv Ritziu Dániel munkája.