2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Idén sem feledkezett meg a jóságos, ajándékokat osztogató Mikulás a sok-sok, őt kíváncsian váró gyerekről, és aki megérdemelte, annak ki is járt az ajándékcsomag.

Az öregapó többnyire már vasárnap felkereste az apróságokat családjuk körében, de a közösségekben is felbukkant itt-ott, bekopogtatott iskolákba, óvodákba is, hogy mindenkit elérjen, és ilyenkor a gyerekek megpróbálták dalokkal, szavalatokkal is megörvendeztetni, ő pedig ezt igyekezett meghálálni. Mivel egymaga már nem tud mindenkihez minden ajándékot elszállítani, néhány helyen az önkormányzatok is besegítettek, hogy zsákja mindenhová eljuthasson. Nyárádremete községben már múlt pénteken ellátogatott az iskolákba, óvodákba, ahol 499 édességcsomagot osztogatott szét, míg ezen a héten további 380 személyhez fog bekopogni, a 70 fölötti időseknek ad át 35 lej értékű ajándékokat. Ákosfalva község településein ugyancsak pénteken kereste fel a tanintézményeket, ott segítőivel összesen 562 gyereknek osztott ki ajándékot. Csíkfalva községben hétfőn kelt útra a piros ruhás apó, nagy zöld zsákja meg is rongyolódott, mire bevégezte dolgát, de ez nem csoda, hiszen több mint 300 gyerekhez kellett itt is eljuttassa az egyenként 17 lejes ajándékot. Mindhárom esetben az önkormányzat minden téren hatékony segítséget nyújtott az örömosztogatónak. Ezzel szemben Nyárádszeredában a Surtec áruház hatezer lejjel járult hozzá a kiadásokhoz, így itt is 600 édességcsomag jutott el a gyerekekhez hétfőn, a teher cipelésében és osztogatásában az önkéntes tűzoltók voltak segítségére.

Mezőfelében vasárnap este a kultúrotthon előtt gyűltek össze a gyerekek és szüleik az ünnepi fények felkapcsolására. Eközben egy villogó tűzoltóautón megérkezett a Mikulás is: kiderült, hogy elakadt a sárban, ezért a helyi önkéntes tűzoltók a segítségére siettek. A gyerekek énekekkel és szavalatokkal köszöntötték, ő pedig jutalmul sok-sok csomagot osztott szét közöttük.

Nemcsak itt akadt el a Mikulás vasárnap, hanem Nyárádselyében is, ahová a nap folyamán érkezett meg, de mivel a Bekecsen elolvadt a minap hullott hó, itt három helyi család ugrott a segítségére, hamar csilingelő lovas fogatot kerítettek, hogy a megfáradt apó végigjárhassa a falu utcáit. Ezúttal vele tartottak krampuszai is, akik jelenlétükkel, mókáikkal még több mosolyt, derűt csaltak a gyerekek arcára, a szülők pedig több helyen is megkínálták az utcákat járó ajándékosztogatókat. Selyében közel 80 ajándékot osztottak ki: itt cipősdobozokba csomagolt ajándékot kaptak a 18 év alatti fiatalok és a gyerekek, mindenikben játékok, tanszerek, tisztálkodási szerek, a hideg időszakra sapka, kesztyű volt. Ebben az esetben a marosvásárhelyi Szent Fülöp Alapítvány ajánlotta fel Mikulásnak, hogy megtölti a zsákját – tudtuk meg Kis Lídiától.

Más településeken is meglepetést szerzett az ősz öregapó, a Mikulás házhoz megy akció keretében: Nyárádremete községben 22 helyre kopogott be a családok meghívására – tudtuk meg Szász Levente alpolgármestertől, és Szovátán is felbukkant. Itt a Szovátai Ifjúsági Szervezet segített a Mikulás útvonalának megszervezésében: hat körzetben összesen 53 család ajtaján kopogtatott be ő és két krampusza, a gyerekek hatalmas örömmel fogadták, szüleik pedig a látogatást 30 lejes díjjal jutalmazták. Az ebből befolyó összeget évek óta jótékonysági célra fordítják: idén egy leukémiás helyi gyereknek ajánlják fel, tavaly egy beteg családapa kapta meg, míg tavalyelőtt a Kicsi Gomba étterem által kezdeményezett jótékonysági akcióhoz járultak hozzá – mondta el a Népújságnak az egyesület elnöke, Moldovan Kriszta.

Hétfőn délután Balavásárra is megérkezett a Mikulás, a Balavásárért Egyesület meghívására a Fóti parkban találkozott a gyerekekkel: zsákjából nyolcvannál több csomag került elő, de még ez is kevésnek bizonyult, annyi érdeklődő vette körül, így Székely Ella és Menyhárt Csegzi Botond önkormányzati képviselők is osztogattak a gyerekeknek Mikulás-édességet.

Hó hiányában gyakran elakadt a Mikulás, Selyében lovas szekérre pattanva járta a be falut


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató