2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ismert brit radikalista volt a londoni merénylő

  • 2017-03-23 16:43:14

Nagy-Britanniában született a szerdai londoni merénylet elkövetője, aki ellen néhány éve a brit elhárítás (MI5) vizsgálatot folytatott „a szélsőséges nézeteivel kapcsolatban felmerült aggályok” miatt.

Nagy-Britanniában született a szerdai londoni merénylet elkövetője, aki ellen néhány éve a brit elhárítás (MI5) vizsgálatot folytatott „a szélsőséges nézeteivel kapcsolatban felmerült aggályok” miatt – mondta csütörtökön a londoni alsóház képviselőit tájékoztatva Theresa May brit miniszterelnök.
May hozzátette ugyanakkor: ez múltbeli ügy, a merénylő az utóbbi időszakban nem került a hírszerzés látókörébe, „perifériára szorult figura” volt, és nem voltak előzetes hírszerzési értesülések arról, hogy mire készül. .
A támadásban a jelenlegi adatok szerint négyen vesztették életüket, köztük egy rendőr, akit a terrorista a parlament épületénél megkéselt, és maga a támadó, akit a parlamentet őrző rendőri egység agyonlőtt. A terrorcselekményben negyvenen megsérültek.
A brit kormányfő elmondta: a parlament melletti Westminster-hídon elkövetett gázolásos merénylet kórházi ápolásra szoruló sérültjei között – tizenkét brit állampolgár mellett – három francia gyermek, valamint két román, négy dél-koreai, két görög és egy-egy német, lengyel, ír, kínai, olasz és amerikai állampolgár van. 
Theresa May megerősítette, hogy a Nagy-Britanniában érvényes terrorkészültségi szint nem változik.
A brit miniszterelnök hangsúlyozta: a rendőrség meggyőződése szerint a támadó egyedül cselekedett, és nincs olyan hírszerzési értesülés, amely küszöbönálló újabb terrortámadás veszélyét jelezné, így nem indokolt a legmagasabb riasztási szint elrendelése.
Nagy-Britanniában ennek értelmében továbbra is a második legmagasabb készültségi fokozat van érvényben, amely a hivatalos meghatározás alapján súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint jelentős valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre brit területen.
Ezt a készültségi fokozatot a brit kormány 2014 augusztusában léptette életbe azzal az indokkal, hogy az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet tevékenysége közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára.
Az ötfokozatú brit készültségi rendszerben ennél már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a kritikus, amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány küszöbönálló merénylet terveiről kap konkrét értesüléseket.
Csütörtöki alsóházi tájékoztatójában Theresa May elmondta: a Scotland Yard jelenlegi feltételezése az, hogy a merénylőt iszlamista ideológia vezérelte tettében. A miniszterelnök szerint az iszlamista terrorizmus fenyegetése nagyon is valós, és elővigyázatossági intézkedésként az egész országban megemelik a járőröző rendőrök – köztük a fegyveres osztagok – létszámát.
Theresa May elmondta azt is, hogy a rendőrség, valamint a biztonsági és a hírszerző szolgálatok 2013 júniusa óta tizenhárom különböző terrortámadási tervet hiúsítottak meg Nagy-Britanniában.
Felidézte, hogy a brit kormány már korábban jóváhagyott terrorellenes intézkedési programja keretében a következő öt évben 2,5 milliárd fonttal növelik az egész világra kiterjedő brit biztonsági és hírszerzési hálózat fejlesztési költségvetését, és 1900 fővel bővítik az MI5, valamint a külső hírszerzés (MI6) és az elektronikus kommunikáció figyelésére szakosodott szolgálat (GCHQ) létszámát.
Theresa May kijelentette: a szerdai merénylet elkövetője egyértelműen a parlament épületébe akart betörni, és a bejárattól nem egészen 20 méternyire lőtték agyon. (MTI)
 
Nyilvánosságra hozták az elkövető személyazonosságát
Nyilvánosságra hozta a szerdai londoni merénylet elkövetőjének kilétét csütörtök délután a Scotland Yard. A rendőrségi bejelentés szerint a támadást az 52 éves Khalid Masood hajtotta végre, aki a délkelet-angliai Kentben született, és az utóbbi időben Közép-Angliában élt. Ebben a térségben van Birmingham, a második legnagyobb népességű brit város is, ahol a rendőrség csütörtök hajnalban nagyszabású rajtaütéseket hajtott végre, házkutatásokkal és őrizetbe vételekkel. Londonban is voltak hasonló rendőrségi akciók, és csütörtök délutánig a két városban összesen nyolc személyt vettek őrizetbe. A Scotland Yard csütörtöki közleménye nem említi, hogy Masood Birminghamben élt volna, de a birminghami nyom már a merénylet után nem sokkal felmerült, mivel a Westminster hídon végrehajtott gázolásos merénylethez az elkövető egy olyan járművet használt, amelyet Birminghamben bérelt. A Scotland Yard szerint Masood az elmúlt évtizedekben erőszakos bűncselekmények miatt többször állt bíróság előtt, de terrorizmus vádjával soha nem vonták felelősségre. (MTI)
 
Válságos állapotban van az egyik román sérült
Megműtötték a londoni merényletben megsérült, román állampolgárságú nőt, állapota továbbra is válságos – nyilatkozta csütörtökön az AGERPRES hírügynökségnek Románia nagy-britanniai nagykövete, Dan Mihalache.
A nagykövet elmondta, a nőt az éjszaka folyamán műtötték meg, az operáció – amelynek során egy vérrögöt kellett eltávolítani – jól sikerült, majd átszállították a pácienst egy másik kórházba. Állapota továbbra is kritikus. A másik sérült, egy férfi, lábtörést szenvedett, ő jól van – mondta a nagykövet, hozzátéve, hogy a pár a férfi születésnapja alkalmából látogatott a brit fővárosba, utóbbi ott szerette volna megkérni a hölgy kezét. (Agerpres)
 
Antwerpenben is hasonló támadás történt
Járókelők közé hajtott egy autós az észak-belgiumi Antwerpen egyik belvárosi sétálóutcájában, de sikeresen megállították, senki sem sérült meg – közölte a La Libre Belgique című belga napilap csütörtökön.
Az antwerpeni rendőrség tájékoztatása szerint a flamand város sétálóutcájában minden járókelő el tudott menekülni a francia rendszámú autó elől, amelyet rövid üldözés után sikerült megállítani.
Az autóban fegyvereket is találtak, a sofőrt előállították. (MTI)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató