2022. május 25., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Letétben a múlt

A Bolyai Farkas Elméleti Líceum névadásának 65. évfordulójára szervezett május 4-i emlékünnepségen két új könyvet mutattak be a Kultúrpalota zsúfolásig megtelt kistermében. Az Emlékkönyv. 65 év a Bolyaiban főszerkesztője Hajdú Zoltán igazgató, a Tablók és nevek könyve című kötetet Mátéfi István, Horváth Gabriella, Székely Emese, Benedek Zsolt és Hajdú Zoltán szerkesztette. Az említett két vaskos kötet mellett Kirsch Attila, az Öregdiákok Baráti Körének vezetője ismertette a Gyémántcsiszolók című, 2020-ban megjelent emlékkönyvet, amelyben szüleinek, Kirsch Mártának, a Bolyai Farkas középiskola legendás matematikatanárának és Kirsch Lajosnak, az egykori Tanárképző Főiskola, majd a Bolyai Farkas líceum irodalomtanárának állít emléket. A beszélgetésen, amelynek házigazdája Sikó Olga-Anna magyartanár volt, részt vett Hajdú Zoltán, Mátéfi István, Székely Emese és Haller Béla. 





Tablók könyve 

A 2007-ben megjelent kétkötetes kiadvány előszava Sebestyén Mihály tollából érdekes kultúrtörténeti tanulmány a tablók születéséről, szerepéről, és ezzel pár- huzamosan az érettségi és az anyanyelven való tanulás, tanítás alakulásáról a 20. században. Bár a fényképezés már korábban teret hódított, és Bolyai Farkas már 1839-ben is kísérletezett a fényírással, a tablók divatja 1890-ben ért el német földről Marosvásárhelyre. Ekkor jelentek meg az első tablók a főtéri üzletek kirakatában. Onnan az iskola falaira kerültek, de amikor elfogyott a hely, egy részüket a padláson és a pincében tárolták – hangzott el a bevezetőben.

Az ötlet Csíky Boldizsártól származott, aki egy napon a tablókat nézegetve kijelentette, hogy „könyvbe kell tenni őket” – vette át a szót Székely Emese. Egy nyáron szerkesztették meg a kötetet öt lelkes fiú segítségével, akik a falról levett tablókat az udvarra cipelték, ahol megfelelőek voltak a fényviszonyok a fotózáshoz. Mivel a neveket nehezen lehetett olvasni, Horváth Gabriella ötlete volt a nevek könyvének az elkészítése. A fotózás után a szerkesztés következett a Klósz Viktor vezette Master Druck nyomdában. Székely Emese, aki abban az időben a Református Kollégium igazgatója volt, elmondta, hogy utólag is melegséggel tölti el a hihetetlen ügyszeretet, komolyság, tenni akarás, ahogy mindenki segített, hogy a 2007-es világtalálkozóra a tablók és a nevek könyve elkészüljön. 

A könyvbe 163 tablókép került be, amelyek közül az első valójában egy csoportkép, ami 1900-ban készült, az 1860-ban elballagott diákok negyvenéves találkozóján. Az első igazi tabló az 1891-es ballagókat ábrázolja. A Tablók könyvét kiegészítő Nevek könyvében évfolyamonként olvasható a különböző osztályokba járó tanulók névsora, így a keresett személyt könnyű volt megtalálni. Székely Emese elmondta, hogy az 1930-as években készült aranyozott, virágmotívumokkal gazdagon díszített szecessziós tablóképek a kedvencei.

A 2022-es kibővített könyv 2021-ig követi a végzősöket, és 241 tablót tartalmaz. 14.000 diák és 3.500 tanár neve szerepel benne – mondta a második kiadás szerkesztésében részt vevő Mátéfi István. A tablók egy részét újrafényképezték, felnagyították, hogy jobb legyen a képek minősége, a névsorokat kiegészítették, és a két kötet, a Tablók könyve és a Nevek könyve egyetlen 400 oldalas könyvbe került. A képfeldolgozás, tördelés és a borítóterv Fodor Imre munkája, akinek, akárcsak az első kötet szerkesztőinek, köszönetet mondott.

Érdekesség, hogy 1914-ben tűnik fel a tablókon az első lány, és a ’15-ös végzősök közül egyesek katonai egyenruhát viselnek. A képekről követni lehet az öltözködés, a hajviselet, az ízlés alakulását – tette hozzá Székely Emese, aki úgy érzi, hogy ezzel a munkával „letétbe helyezték a múltat”. 


 Szecessziós tabló 1935-36-ból



Emlékkönyv a Bolyai iskola 65 évéről 

 „Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja.” Hajdú Zoltán, a Bolyai-emlékkönyv főszerkesztője az Albert Einstein kijelenté-sében megfogalmazott helyzethez hasonlítja dr. Kozma Béla iskolaigazgató merészségét, akinek 1956-ban, a kommunizmus időszakában – a kedvezőtlen politikai helyzet ellenére – sikerült engedélyeztetnie, hogy a 400 éves iskola felvehesse leghíresebb tudós tanára, Bolyai Farkas nevét halálának 100. évfordulóján. Ennek kapcsán született meg a történelem szakos Hajdú Zoltán igazgatóban az ötlet, hogy az évfordulóra emlékkönyvet kellene szerkeszteni az iskola múltjáról, különösen a közelmúltról, amellyel korábban alig foglalkoztak. Szándékát tanártársaival ismertetve, egy 26 fős csapat ötletei alapján állt össze a kötet pedagóguskollégák, volt bolyais diákok élményei, vallomásai alapján. 

Az Iskolatörténet című első fejezet, az iskola múltjának mérföldköveiről szól, a Bolyaiak kultuszáról, a két Bolyai munkásságáról, a Református Kollégium főépületének építéstörténetéről, az iskola címeréről és zászlajáról, a 65 év igazgatóiról, és egy 16 éves lány naplójegyzeteiből készült válogatás is olvasható benne. A második fejezet, a Visszaemlékezések, a szubjektív élmények helye, amelyből kiderül, hogy az iskola varázsa sokakban mindmáig hat. Az Életutak bolyais gyökerekkel című fejezet az iskola híres végzőseivel készült interjúk sora. A Bolyais diákból bolyais tanár című fejezetben 11 pedagógus vall arról, hogy végzett szakemberként mit jelent számára volt iskolájában tanítani. Érdekes fejezete a könyvnek a Katedratörténetek, amelynek alfejezetei a különböző tantárgyak oktatásának a történetét taglalják. A Diákélet az iskolában című fejezetben a diákszövetség munkájáról olvashatunk, a továbbiakban a Bolyai néptánccsoportról, a Bolyai zenekörről, a Filmtekercs klubról, a Kájoni János furulyaegyüttesről, a Tentamen-emlékekről, a Transz Bolyai rádióról. Buksa Éva-Mária jegyzi a Tettük és tesszük, amit tennünk kell című összefoglalót az Öregdiákok Baráti Körének a megalakulásáról és rövid történetéről. A Függelék című fejezetben a Bolyai Farkas Elméleti Líceum 1956–2021 közötti tanári és személyzeti névsora olvasható. 





A szöveg gondozását Gálfalvi Ágnes vállalta, a könyv megjelenését a Bolyai Collegium Alapítvány, a Bolyai János Tehetséggondozó Egyesület és a Maros Megyei Tanács támogatta. Bár szerették volna novemberben, a névadás évfordulóján a felújított díszteremben bemutatni, ez nem sikerült. Így tették át májusra, a székfoglaló beszéd elmondá- sának időpontjára. 

Milyen élményt jelentett a teljes anyag átolvasása? Sikó Olga-Anna kérdésére Haller Béla elmondta, hogy a lektor helyzete kiváltságos, ugyanis mások előtt ismeri meg a könyv tartalmát. Példaként említette, hogy amikor megtalálták a kollégium alapkövét, és a város izgalomban élt, kíváncsian várva az alapkőbe rejtett üveghenger felbontását, a lektor nyugodt volt, hiszen elolvasta már Oniga Erika tanulmányát, amelyben pontosan leírta, hogy mit tettek az időhengerbe.

A továbbiakban kifejtette, hogy a könyvből „sokféle látószögből, objektíven és szubjektíven, sokféle értékrend és érzékenység szerint rajzolódik ki az iskola képe. A történelmi bevezetőben szinte napi felbontásban található meg a névadás 1956–57-es története és 1990 januárja, februárja és márciusa a maga tragikumával, az események, történések objektív bemutatásával. Nagy elégtétel volt olvasni, hogy amikor a 400 éves Református Kollégium világi iskolává alakult, a tanári testület megrázkódtatás nélkül állt át egy más gondolkodásmódra. A tanári felelősség nem keresett mentségeket, alibit, nem hivatkozott az ideológiai kényszerekre, hanem, ahogy korábban az iskola régi professzorai felelősséget vállaltak diákjaik sorsáért, ugyanúgy vitték tovább a Bolyaiban ezt a szellemet. 

Egy másik meghatározó vonása az iskolának, hogy – függetlenül a szakiránytól – a szellemi örökség egészével ismerteti meg a diákokat, reál és humán tudományos ismeretekkel, amelyek találkozásából számos messze ívelő karrier született. Azt is kiderül a könyvből, hogy nem minden indulás viseli magán a rendkívüliség jegyét, de a Bolyai minden diákjának nyújt valamit. A vallomásokban megjelenik a párhuzamos iskola az órákon kívüli tevékenységekkel, hiszen sokan ezekben találták meg a hivatásukat. 

Az első két évtized többé-kevésbé homályba borul, mivel ezeknek a korszakoknak már nincs vagy kevés a tanúja. Az ’50–60-as évekből kellett volna beszéltetni az egykori diákokat, sőt a nyolcvanas években végzetteket is, hiszen azok is vészterhes idők voltak. Érdemes lett volna rákérdezni, hogy az első évtizedek tanárai milyen megoldásokat találtak az ideológiai kényszerekre, milyen sorok közötti üzenetekkel tudtak a diákoknak maradandó értékeket közvetíteni. Külön szociokulturális tanulmányt érdemelne, hogy miképpen lehet túljárni a diktatúrák eszén. A már említett diáklány naplójegyzeteiben bukkan fel a vészjósló világ, amelyben gyűléseken kellett elítélni egyik vagy másik osztálytársat, és felbukkannak azok a tanárok, akikben volt elég „vagányság”, hogy kiálljanak diákjaik mellett. Ezeknek az éveknek a történetét hosszabban kellett volna megírni – vélekedett Haller Béla, majd hozzátette: – Most az jut eszembe, hogy az egyik diák a ballagáson megkérdezte társaitól, hogyan rajzolnák le az iskolát. 32 évi bolyais tanárkodás után én ezt a könyvet tenném eléje – összegezte értékelését Haller Béla. 

Ami elhangzott arról, hogy mi van jelen csupán csírájában a könyvben, az nagyon jó kiindulópont lehet újabb könyveknek a megírására, szociológiai kutatómunkára – mondta Sikó tanárnő, amire válaszként elhangzott, hogy a könyv olvasása a szerkesztők reményei szerint olyan beszélgetéseket fog generálni, amelyekből egy második könyv születhetik. 

Kordokumentum – ablak a múltra 

A Juventus Kiadó gondozásában megjelent harmadik kötet, a Gyémántcsiszolók című emlékkönyv, amelyben Kirsch Attila, a Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákjai Baráti Körének vezetője állít emléket „szép szavakból, kristálytiszta őszinte gondolatokból, érzésekből” szüleinek, a hosszú ideig az iskolában oktató kitűnő tanár házaspárnak, Kirsch Márta matematika és Kirsch Lajos magyar szakos tanároknak. A könyvben hat ország 21 helységéből 78 emlékező hajdani diák, tanárkolléga, barát, rokon és családtag idézi fel a két pedagógussal kapcsolatos emlékeit, közel 50 fényképpel, dokumentummásolattal kiegészítve. A rengeteg emlék szüleiről, amelyet egy-egy találkozó során megosztottak vele a különböző nemzedékek tagjai, annyira meghatározó volt számára, hogy mindenképpen érdekesnek tartotta az utókornak is megőrizni. A ma élő diákoknak kuriózumot jelenthet, hogy az elmúlt 65 évből felidézett 27 év során milyen érzés volt középiskolás diáknak és tanárnak lenni. Ugyanakkor arra tanítja őket, hogy nem szabad feladni, tovább kell menni az úton, és amit elképzelnek, szeretnek és akarnak, azt kell elérni az életben. Természetesen annak a komoly tudásnak a birtokában, amit az iskolától kaptak – hangsúlyozta Kirsch Attila. A könyv szerkesztője köszönetet mondott Buksa Éva Mária tanárnőnek áldozatos munkájáért, amivel az emlékkönyv írásait gondozta, a könyv borítólapját, szerkezeti felépítését eltervezte és megvalósította. 





Felemelő érzés olyan emberek között lenni, akik kötődnek a Bolyai Farkas líceumhoz, amelynek szellemisége „a mai kultúremberek számára az örökös önképzés parancsát és a nemzeti öntudat és összetartozás érzését jelenti” – tolmácsolta Kirsch Attila a tanárnő gondolatait. Buksa Éva Mária jól ismerte a szüleit, hiszen Kirsch Lajos három évig tanára volt a Pedagógiai Főiskolán, Kirsch Mártával barátok voltak. Tevékenységük ismeretében örömét lelte a számos diáktörténet olvasásában, bár a szövegek stilisztikai jobbá-szebbé tétele nem volt könnyű munka. Az egyikből idézte, hogy Kirsch Márta „irányítása, felügyelete alatt generációk formálódtak, és építettek biztos jövőt a megtanult, felismert, elsajátított ismeretek birtokában, a megértett örök érvényű emberi értékekre alapozva”. 

A továbbiakban két elismerésre méltó pályát befutó egykori diák emlékezett Kirsch Márta tanárnőre, volt osztályfőnökére: egyikük az 1973-ban érettségizett Adorján Imre István, aki két egyetem elvégzését és további karrierjét köszönheti a matematikaórákon szerzett ismereteknek. Az 1977-ben végzett Oláh-Gáll Róbert egyetemi adjunktus pedig elmondta, hogy a kémia iránt érdeklődő diákkal csillogó logikájú órákat tartó volt tanárnője szerettette meg a matematikát. 

Végül Kirsch Attila köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a könyv szerkesztésében, és támogatták a kiadását.

Ezt követően a műsorvezető felkérésére a Bolyai 65 évéről szóló Emlékkönyv szerkesztői közül két pedagógus, József Éva biológia és György Gabriella matematika szakos tanárok számoltak be arról, hogy katedrájuk történetének megírása milyen élményeket jelentett számukra.