2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A novemberi  marosvásárhelyi tanácsülésen megszavazták a helyi adók és illetékek kétszázalékos,  inflációarányos emelését is.

Fotó: Szer Pálosy Piroska


A novemberi  marosvásárhelyi tanácsülésen megszavazták a helyi adók és illetékek kétszázalékos,  inflációarányos emelését is. A lakótelepek társasházain elszórtan ugyan, de még december derekán is zajló külső hőszigetelési munkálatok csupán sejtetni engedik, hogy az ingatlanadó fizetése alóli hétévi adómentesség is ösztönzi az év vége előtti hajrát. Kérdés, hogy az ekként keletkező hiányt miből  pótolja majd az önkormányzat.
 
Marosvásárhelyen a 2013. évi 120-as számú helyi tanácsi határozattal az önkormányzat alkalmazta az Adótörvénykönyvbe foglalt kedvezménynyújtási lehetőséget, miszerint a helyi tanács hét évre felmentheti, illetve kedvezményes ingatlanadóban részesítheti azokat a lakástulajdonosokat, akik saját költségükön elvégeztették a tulajdonukban lévő ingatlan hőszigetelését. A 2009-es évi sürgősségi rendelettel, melyet 2011-ben módosítva  adtak ki újra, öt évre mentesülnek az ingatlanadó törlesztése alól azok is, akik építészeti szempontból szakszerűen felújították lakóépületüket.
Két-három szobás tömbház-lakásokkal számolva ez a kedvezmény hét év alatt jelentős összegnek tűnik. Ötven tömbházlakás esetében évente 7.000 lej körüli összeget jelent, ami hét év alatt kb. 50.000 lej. A novemberi tanácsülésen egyöntetűen elfogadott másfél száz ingatlan jövő évi adójának összege közel 20.000 lej bevételcsökkenést, hét év alatt pedig hozzávetőleg 140.000 lejt tesz majd ki. Az energetikai mutatók és az építészeti/esztétikai felújításokat szorgalmazó törvények betartásának érvényt kell szerezni, a tanácsosok teszik a dolguk, adófizető polgárokként azonban marad a kérdés, hogy az önkormányzatok miből pótolják majd az ekként keletkezett esetleges jövedelemkiesést? Netalán újabb adónemek kivetésével? Esetleg azzal, hogy alacsonyabb kategóriából magasabb kategóriába sorolnak be lakóövezeteket? Volt rá példa, hogy olyan külterületek is bekerültek városövezeti besorolásba,  ahová szekérút vezet, ezáltal a magánszemélyek területadója öt év alatt a többszörösére nőtt. Az Adótörvénykönyv 571-es számú törvényének 286-os cikkelye értelmében a helyi tanácsok felmenthetik az ingatlan-  és területadó fizetése alól az országos bruttó minimálbér alatti jövedelemmel rendelkezőket, illetve a munkanélküli vagy szociális segélyből élőket is. 
– Honnan fedezi az önkormányzat a bevételkiesést? Bizonyos övezetek magasabb kategóriába sorolása esetleg ezt a célt is szolgálná? – kérdeztük a polgármesteri hivatal Gazdasági Igazgatóságán az Adó- és Illetékmeghatározó és 
-begyűjtő Osztály munkatársát.
– A helyi tanácsi határozatot megelőző indoklás nem tér ki arra, hogy honnan kell fedezni a bevételkiesést. A területek magasabb kategóriába sorolása nem az adófelmentések nyomán keletkező bevételkiesés ellensúlyozását szolgálja.
– Az ingatlanadó-felmentések alkalmazásával terhelhetik-e  magasabb adóilletékkel azokat, akik nem végeznek külső felújítást vagy hőszigetelést?
– Nem sújthatja nagyobb adóteher azokat, akik nem szigetelik, illetve nem újítják fel lakásukat. Ők a törvény által megszabott adóilletéket fizetik továbbra is.
– Mindegy, hogy melyik cég végzi el a szigetelési, illetve felújítási munkálatot?
– A helyi tanácsi határozat nem tér ki arra, hogy ki végezze el a munkálatokat. Azonban figyelembe kell venni más jogszabályok erre vonatkozó előírásait, például azt, hogy csakis engedélyezett vállalkozók lehetnek a kivitelezők. 
– Ha egy tömbházból csak két emeleten, illetve elszórtan szigeteltek, azok részesülhetnek-e a kedvezményben?
– Igen, az adófelmentés azokat is megilleti, akik elszórtan szigetelnek.
– A magánházakra  is vonatkozik ez a törvény. A városban volt ilyen jellegű igény? 
– A törvény, illetve a helyi tanács határozata minden lakás rendeltetésű épületre  vonatkozik, következésképpen mind a tömbház-lakások, mind a magánházak  lakói a leadott szükséges dokumentáció és kérvény alapján néhány évig mentesülhetnek az ingatlanadó fizetése alól. Jelenleg még nem összegeztük a leadott és elfogadott felmentési kérelmek számát.
– Milyen építkezési munkálatokra érvényes az adómentesség?
– A 2013. évi 120-as helyi tanácsi határozatban felsorolták a munkálatokat is. Bármelyiket végzi el a tulajdonos, megkaphatja a felmentést vagy adócsökkentést. A magánházaknál nem szempont  a tetőzet, a cserepek kicserélése. A felmentés vagy adócsökkentés csak attól függ, hogy a munkálatok átvétele után milyen mutatók vannak az energetikai bizonylatban. A tanácsi határozat mellékletének 3-as cikkelye értelmében ha a fűtésre vonatkozó fogyasztás 100 kWh/m2 alatt van, az adófelmentésre jogosítja a lakástulajdonost, ha pedig ez a mutató a szigetelési munkálatok elvégzése után 100 kWh/m2 fölötti, adócsökkentést eredményezhet, attól függően, hogy hány kategóriát javult az épület energetikai besorolása (pl. D kategóriából B-be 90%-os adócsökkentést jelent, míg C kategóriából B-be 60%-os adócsökkentést). Az energetikai bizonylatot a hivatalos engedéllyel rendelkező szakemberek bocsátják ki.
 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató