2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Indul a jelentkezés a Székely Vágtára

  • 2015-05-19 15:59:26

A székelyföldi települések lovasainak jelentkezését várják a Székely Vágtára. Indul a Vágta-szezon, nagy erőkkel zajlik a galoppverseny idei kiadásának a szervezése.

A székelyföldi települések lovasainak jelentkezését várják a Székely Vágtára. Indul a Vágta-szezon, nagy erőkkel zajlik a galoppverseny idei kiadásának a szervezése. Minden, amit a tavaly megszerettünk, helyet kap a programban ebben az évben is, ezúttal viszont Mátyás király kora kapja a központi szerepet. Nagy örömmel nyugtázhatjuk, hogy visszatér Pintér Tibor és csapata, immár Magyar Nemzeti Lovas Színházként a Mátyás, az igazságos című rockoperával. 2015-ben a Székely Vágtát július 10-12. között tartják.

Sajtótájékoztató keretében ismertette a lovas esemény körvonalazódó programjait Sztakics Éva Judit, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, Nagy József, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke és Demeter János, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója. Mint kiderült, idén is két kategóriában futhatnak a lovak, a Góbé Futam ebben az évben is a nem ismert eredetű lovakat állítja rajthoz, a Székely Vágtán viszont változatlanul csak azok a patások indulhatnak, amelyek teljes egészében igazodnak a budapesti Nemzeti Vágta szabályzatához. A Székely Vágta futamainak előírása tehát szabályzatában és követelményrendszerében szervesen kapcsolódik a Nemzeti Vágtáéhoz, a Góbé Futamon induló lovak egészségi szempontból szintén meg kell feleljenek a Székely Vágta szabályzatának, azonban a lovak eredetét nem kell igazolni. Mindkét futamra a benevezés június 26-án, pénteken 12 órakor jár le – számolt be Sztakics Éva főszervező. „Az a célunk, hogy egyre kevesebb legyen a versenyző a Góbé Futamon és egyre több a Székely Vágtán, de nem szeretnénk ellehetetleníteni azokat a településeket, amelyek szeretnének részt venni a galoppversenyen, viszont még nem tudták beszerezni a megfelelő, igazolt eredetű lovat lovasuknak” – emelte ki a főszervező. „Hiszünk abban, hogy idővel a települések versenyzői igazodni fognak a kitételhez, elfogynak a nem igazolt eredetű lovak, és mindenki a Székely Vágta futamon tudja megmutatni lovastudását” – tette hozzá.

Pályázat a kísérőprogramokra

Az alpolgármester asszony azt is kiemelte, idén újdonságként pályázati kiírásban hirdetik a Székely Vágtára szóló lovas- és kulturális kísérőprogramok szervezését, és esélyt adnak minden engedéllyel rendelkező természetes személy és/vagy törvényes keretek között létrejött jogi személy számára. Ennek részletei a www.szekelyvagta.ro honlapon, illetve a www.vadon.ro honlapon egyaránt megtalálhatók.

Tavalyi ló, új lovas

Sepsiszentgyörgy a tavaly vásárolt lovat küldi a küzdelemre idén is, ezúttal viszont Fazakas Alpár üli meg, aki rutinos versenyzőnek számít a Székely Vágtán. A 2015-ös Székely Vágtát élő közvetítésben a www.vadon.ro honlapon lehet majd követni, a versenyszabályzat, kiírás, tudnivalók a www.szekelyvagta.ro honlapról érhetők el.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató