Mende Gaby és Senkálszky Endre a Jacques vagy a behódolás című előadásban
A nagyváradi miniévad keretében mutatták be Ilovszky Béla legújabb fotóalbumát – az Ördögszekéren – határon túl című, színházi képeket tartalmazó kötetét. Lenyűgöző olvasmány a képek szemrevételezése. Jobb bármely regénynél vagy elbeszéléskötetnél, mert itt az olvasónak látnia is kell – és nemcsak a külső szemével, amivel pusztán a betűket látja... Hanem a belső szemével is – amellyel átéli, sőt, megéli azt, amit lát. Akárcsak a fotós, aki a képeket készítette. Mert ha nem így lenne – ha a fotós csak keccintgetne, de nem látna semmit –, akkor hiábavalóak lennének a felvételek, mert a néző, vagyis mi sem látnánk semmit. Furcsa, de így van.
Ezt leginkább a Senkálszky Endréről szóló képekkel bizonyíthatjuk. Csodálatosan írja le ezeket a képeket Forgách András a kötetbe felvett miniesszéjében. Szerinte Senkálszky egy jelenség. – És szándékosan nem mondjuk azt, hogy volt, mert alakításainak és Ilovszky Béla felvételeinek köszönhetően Senkálszky Endre ma is él. De hogy látja ezt Forgách András? Idézném: „Senkálszky Endre gyermekágyban fekszik – egy 98-as kolozsvári Cseresznyéskertben... Az uraságtól kapott libériában, ruhástól fekszik az ágyon, pokróc van a lábaira dobva, fázik... Senkálszky szeme lehunyva. Nem játszik... [mert] Firsznek csak létezni lehet... Senkálszkynak semmit nem kell csinálnia ahhoz, hogy az legyen, aki a színpadra bejön... Ehhez nem elég színésznek lenni”.
E csodálatos méltató szavakat egy fénykép sugallja – és általa a méltatás a fotós, Ilovszky Béla méltatása is. Az Ilovszky Béla-jelenségé. Amelyet a kötet képei biznyítanak, valóban létezik. Szóljanak a képek bár „csupán” a Játékról, a Játszótársakról, az Arcjátékosokról, a Játékmesterekről – miként az idézett fejezetcímek tagolják a képzuhatagot.
A Játék fejezetbe befut egy kép, amely azt rögzíti, amikor játszania kell a rendezőnek is. Tompa Gábornak be kellett ugrania a sepsiszentgyörgyiek Godot-ra várva előadásába – Kolozsváron. Nem tehetett egyebet... Rendezőként ismernie kellett – belülről is – minden szerepet. A Játszótársakban láthattuk a partnereket nehéz próba elé állító pillanatot: azt, amikor például Mende Gaby már tud egyet-mást, Senkálszky viszont csak most jön rá, döbbenten, hogy miről is van szó – és jó képet kell vágni hozzá... Az Arcjátékosok közül – számomra legalábbis – az a kép a legjobb, amelyikben benne van az egész darab. Így, Hajdú Gézát látva, tisztában vagyunk vele, hogy mi is történik A fiúban – megölik a kényelmetlen embert... A Játékmesterek pedig elárulnak sok mindent a rendezőkről – és a nekik kiszolgáltatott vagy pedig velük partneri kapcsolatban álló színészekről. Bocsárdinak, mint láthatjuk, tetszik, amit csinál... És nekünk is tetszik.
Kozma András dramaturg Lét-képek-nek nevezi Ilovszky Béla fotóit. Vagyis e képek örök életűvé teszik a különben elszálló színházi pillanatot. És „időutazássá a képek szemléletét a történéstől a színháztörténetig vezető úton” – miként vallja róluk Demeter András színész, egykori színházigazgató, kultúrpolitikus.
A kötet, mint láthatjuk, magába foglalja nemcsak az örök életet biztosító képeket, de azok méltatását is – amiért ugyancsak figyelemre méltó.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
