Illyés Gyula: Poesis Hungarica

Vén bátyjuk lettem, megérhettem,

kiket kisöccsökként követtem;

követtem volna, tellett rá hit,

bár Olmützig, bár Segesvárig!

Apjuk, nagyapjuk, dédjük lettem,

kiknek a térdein ügettem;

kik adnak mindmáig tanácsot

óvni a szétomló családot.

Állnak az idő útján. Szobrok?

Visszaszólnak, ha odaszólok.

Mutatják, jó hidmérleg-őrök,

mit ér, ki elhalad előttök.

Fura, át- s átváltó rokonság,

fűz évre év messzebbre hozzád.

Tágul időm hét határon túl.

Nehéz szívem vénülve újul.

Piros csizmák nyomán a hóban

térek haza, hol sosem voltam

föllelni – meóti zöld réten? –

az öröklétem?!

38 éve, 1983. április 15-én hunyt el a háromszoros Kossuth-díjas költő.