2024. august 21., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ilfov megyébe utazik Nyárádtő a kupában

Kisorsolták a labdarúgó-Románia-kupa play-off körének párosításait. Ez az első kör, amelybe bekapcsolódik nyolc szuperligás együttes is, az előző idény bajnoki rangsorának a második felében végzők, és ez egyben a csoportkör előszobája is.

A sorsoláson a nyolc szuperligás együtteshez a korábbi szakaszokból továbbjutó 24 klub közül rendeltek ellenfeleket, míg a fennmaradó 16 csapatot további nyolc párba sorsolták, kiemelés nélkül.

Maros megye egyetlen képviselője, a Nyárádtői Unirea 2018 elkerülte a szuperligás ellenfelet, és azt is lehet mondani, hogy szerencséje volt, hisz 3. ligás klubot kapott ellenfélnek, az Ilfov megyei SC Popești-Leordeni csapatát. Ez azonban azt is jelenti, hogy ezt a találkozót is idegen pályán játssza, hisz az ellenfele alacsonyabb szinten szerepel. Ugyanakkor nem könnyű vetélytárs, hisz az előző idényben bejutott a 3. liga rájátszásába, ahol az utóbb feljutó CS Afumați búcsúztatta. A Románia-kupa idei kiadásában Popeşti-Leordeni a Progresul Spartac ellen 2-1-re, a CS Tunari ellen szintén 2-1-re nyert, mindkétszer hazai pályán.

A play-off kör legerősebb mérkőzésének az FK Csíkszereda–Unirea Slobozia ígérkezik, amely néhány hónapja még feljutási rangadónak számított. Az utolsó állva maradt 4. ligás csapat, a CSM Pașcani a Karácsonkői Ceahlăult fogadja.

A mérkőzéseket augusztus 28-án, szerdán este fél hattól rendezik, kivételt képeznek a tévés találkozók, ezeknek az időpontját a közvetítő televízióval egyeztetve határozzák meg.


A Labdarúgó Románia-kupa play-off körének párosítása: Concordia Chiajna – Jászvásári Poli, FC Voluntari – Bukaresti Dinamo, CSM Focşani 2007 – Nagyszebeni Hermannstadt, CSM Alexandria – FC Botoșani, Metalul Buzău – Kolozsvári U, Újszentesi CSC – Petrolul Ploiești, CS Afumaţi – Gloria Buzău, FK Csíkszereda – Unirea Slobozia, Nagyváradi FC Bihor – Resicabányai Muncitoresc, CSM Paşcani – Karácsonkői Ceahlăul, Nagybányai Minaur – SCM Râmnicu Vâlcea, Kolozsvári Sănătatea – FC Câmpulung Muscel 2022, Gyulafehérvári CSM – Craiovai FCU 1948, Agricola Borcea – CSM Slatina, SC Popeşti-Leordeni – Nyárádtői Unirea 2018. A FC Argeş Pitești ellenfele a lapzárta után játszott Viitorul Pandurii Târgu Jiu – Vajdahunyadi Corvinul találkozó győztese lesz. Amennyiben a Corvinul nyer, a mérkőzést Pitești-en, ellenkező esetben Tg.-Jiuban játsszák.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató