2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

  A nyárádremetei Szent Imre gyereksegítő napközi otthon a szovátai gyermekvédelmi központhoz tartozik.

Fotó: Szer Pálosy Piroska


A nyárádremetei Szent Imre gyereksegítő napközi otthon a szovátai gyermekvédelmi központhoz tartozik. Több mint harminc rászoruló gyerek, előkészítősöktől nyolcadik osztályosokig, érkezik az otthon délutáni foglalkoztatásaira, ahol meleg étellel, kedves szóval várják őket.
 
– 2006 januárjában a falu hittantermében indult a délutáni foglalkoztatás pár gyerekkel. Naponta egyre többen érkeztek, és rövid idő alatt negyven körülire nőtt a rászoruló gyermekek száma. A hittanterem kicsinek bizonyult, ezért az akkori polgármester közbenjárását kértem nagyobb helyiség kiutalására – meséli a kezdeteket Hegyi Anna házvezető. A 2006/2007-es tanévet már egy nagyobb, azonban több mint százéves, romos, elhanyagolt tanácsi épületben kezdhették, amit negyvenkilenc évre bérbe kapott a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a bérleti díj fejében felvállalták az ingatlan felújítását. Kétkezi munkával, valamint önkéntesek segítségével tették lakhatóvá, barátságos otthonná az épületet. 
„Amikor Csaba testvér meglátogatott, biztatott, hogy ne aggódjak, mert ez a ház lesz a legszebb a faluban” – emlékezik az otthon beszerzője, szakácsa, pedagógusa, mindenese, aki egyetlen segítséggel látja el harmincvalahány gyerek testi-lelki táplálását. 2008 októberében tartották a házszentelőt. Sok segítséget kaptak ahhoz, hogy az egykori rendőrség székhelye megújuljon, szép, kényelmes otthonná alakítsák, de főképp élettel szerették volna megtölteni. Árva, nagy családokban élő gyerekek, munkanélküli vagy agressziós szülők gyerekeit fogadják délutáni foglalkoztatásra. A gyerekek az iskolából, óvodából szeretettel és boldogan jönnek, még a nyári szünidőben sem akaródzik nekik a távolmaradás, akkor is tevékenységeket kell kitalálni számukra. 
„A szociálisan rászoruló gyerekeknek az engedélyeztetés jóváhagyásáig csakis hideg élelmet szolgálhattunk fel. Miután megkaptuk a főzéshez szükséges engedélyeket, és a gyerekeket főtt étellel vártuk az iskolából, óvodából, sokan rácsodálkoztak, mivel egyáltalán nem ismerték a meleg ételt”– részletezte a házvezető. 
Előkészítősöktől nyolcadik osztályosokig mindenik korosztályból érkeznek az otthonba. „Együtt tanulunk, megoldják a házi feladatokat, játszanak, dolgoznak és sokat imádkozunk. Szeretnénk jó gazdái lenni a napközi otthonunknak, hogy még sok rászoruló gyereknek nyújtsunk igazi otthont a délutáni órákra, hisz azért vagyunk itt, hogy együtt legyünk. A Jóisten évekkel ezelőtt küldött számomra egy feladatot, és azt a küldetést szeretném maradéktalanul ellátni. Naponta hitünk erősítéséért imádkozunk, és örömmel tapasztaljuk, hogy nem hiábavaló” – mondja Hegyi Anna. A nappali foglalkoztató központ anyagi támogatását az alapítvány állja, valamint bel- és külföldi támogatók, illetve a település lakói is sokszor jótékonykodnak névtelenül, főképp élelmiszerekkel.
A Szent Imre otthon lakói a látogatókat meg szokták ajándékozni. Bennünket is három útravalóval láttak el: „A Jóisten csodáját naponta észlelem...”, „Amikor Isten Szent Ferencet hívta...”, valamint a magyar, román és német nyelven előadott „Ez az a nap, mit az Úr rendelt...” 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató