Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2026-08-10 14:00:00
*Számos, ifjúsághoz szóló programmal rukkoltak elő
Fotó: Ábrahám Szilárd
Első alkalommal szervezte meg augusztus első hétvégéjén a Pont nevű fesztivált a Szovátai Ifjúsági Szervezet (SZISZ). A tartalmas programok elnyerték a célközönség tetszését, így várható a folytatás is.
A nemrégiben megújult szervezet vezetése számára fontos, hogy felpezsdítse az ifjúsági életet a fürdővárosban, szórakozási lehetőségeket biztosítson, és bekapcsolódjon a helyi nyári kulturális programok szervezésébe. Mivel a településen tavasszal és ősszel már vannak fesztiválok, ezért úgy döntöttek, hogy a nyár folyamán ők is szerveznek egy sajátot. Ennek programját viszont úgy állították össze, hogy a fiatalok mellett megszólítsa az idősebbeket és akár a turistákat is. Ugyanakkor szeretnék felmérni azt, hogy egyes programok iránt mekkora az érdeklődés, mi az, amit állandóvá lehet tenni. Így jött létre a Pont ifjúsági fesztivál, amely két napon át nyújtott értékes előadásokat, kulturális és szórakoztató programokat az érdeklődőknek.
A szombati hivatalos megnyitó után a városháza dísztermében Nagy Imre fiatal vállalkozó osztotta meg személyes történetét arról, hogyan sikerült közvetlenül az érettségi után felépítenie saját vállalkozását, annak nehézségeivel, fontos kérdéseivel, tapasztalataival együtt. Ezt követően Fekete Edda mentálhigiénés szakember tartott játékos interaktív előadást a fiataloknak a kiégésről, annak első jeleiről, a megelőzés lehetőségeiről és a testi-lelki egyensúly megőrzésének fontosságáról.
A délután folyamán kellemes felfedező sétára hívták az érdeklődőket a Medve-tó környezetének bejárására és kikapcsolódásra a SzovátaGO program keretében, míg kora este a helyi Sirülők néptáncegyüttes lendületes előadással lépett színpadra az amfiteátrumban, amit a Mátyás Misszió Jézust dicsőítő koncertje követett. A programkínálatban volt társasest és karaoke is, a napot pedig fergeteges szabadtéri diszkó zárta, ahol DJ D Energy gondoskodott egy valódi „Summer Vibe” hangulatról, a közönség örömére.
Vasárnap maradt idő a fáradalmak kipihenésére, de délután a kultúra és a párbeszéd kapott szót a városházán: Bíró Hunor klasszikus és kortárs költők megzenésített verseivel és saját szerzeményekkel lépett közönség elé elé, majd Kilyén Médiszdea a generációk közötti különbségekről és konfliktusokról beszélt; arról, hogy minden korosztály a saját társadalmi környezetének kihívásaira reagál, ezért részben a „vak vezet világtalant” helyzet áll fenn, a tapasztalatbeli különbségek miatt egyik generáció sem tud igazán segíteni a másiknak, így nagyon fontos az elfogadás és a megértés.
A napot a Bekecs Táncszínház Táncba szőtt Erdély című színes folkműsora zárta az amfiteátrumban, az előadás után táncházba várták az érdeklődőket, ahol a helyi Tücsökraj népi zenekar muzsikájára bárki felhúzhatta a „táncoscipőt”, hogy akár kezdőként is megtanulja az első lépéseket a profi táncosoktól.
Szász-Bíró Botond szervező a SZISZ nevében örömét fejezte ki a rendezvény megvalósítása kapcsán. Egyes programok, főként a szabadtériek és a diszkó nagyon népszerűek voltak, ezért hasonló rendezvényeket terveznek még, és a fesztivált máskor is megszervezik, beleépítve az idei tapasztalatokat is. Ez a fesztivál új lendületet adott a SZISZ munkájának, és ezután is várnak soraikba minden fiatalt, aki a közösségért és a város ifjúsági életének felpezsdítéséért szeretne tevékenykedni – tette hozzá.
A Pont ifjúsági fesztivál megvalósulását Szováta Város Önkormányzata, a Visit Maros, a Maros Megyei Tanács, a Szováta 360 Egyesület, a Cassini, valamint a Bernády Közművelődési Egylet támogatta.