Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2014-04-01 16:32:08
Szilágyi József számtalanszor tartotta már tenyerében a szökni vágyó időt. Ujjai közt rendszerint megszelídülnek a percek, folytatódik az apró karok békés, szinte láthatatlan tánca, új életre mozdul a kör.
– Hogyan lett órás? – forgatom magamban a kérdést hétfő reggel, egy órával nyitás előtt. A középkorú férfi egy korán érkezett klienssel vált szót, aztán dolga végeztével kilép a műhelyből, és letelepedik mellém a szolgáltatók és árusok egész sorának helyet adó helyiségben.
– Hobbiként indult az egész. Már gyermekkoromban szerettem az apró szerkezeteket. A líceum elvégzése után egy vállalatnál finommechanikai szereléseket végeztem. A rendszerváltás utáni években egy órásmestertől tanultam meg ezt a szakmát. Régebb Aradon volt egy iskola, ahol órás-ékszerész szakembereket képeztek, nem tudom, hogy működik-e még. 1994-től dolgozom itt, ebben a műhelyben.
– Milyen volt az indulás?
– Időbe telt, amíg megismertek az emberek. De mindig is úgy gondoltam, hogy a legjobb reklám a jól végzett munka. Ez az én esetemben is bevált.
– Milyen jellegű munkákat vállalt, vállal?
– Az órajavításhoz nagyon sok minden tartozik, a legegyszerűbb szerkezeti takarítástól a bonyolult alkatrészcseréig, illetve alkatrészkészítésig. Óraüveget is csiszolok. Ennél a mesterségnél nagyon sok szerszámra van szükség, az évek során lassacskán be is szereztem mindent, volt, amit külföldről vásároltam. Minél többet tud egy óra, annál bonyolultabb a szerkezete, és annál több a munka vele. A régi zsebórákhoz nagyon nehéz alkatrészt találni. Az utóbbi időben viszont inkább az elektromos órák kelendőbbek, de azért jó minőségű mechanikus órákra is van még igény.
– Mennyire vették át a karórák szerepét az időmérővel is ellátott mobiltelefonok? Viselnek-e még egyáltalán órát az emberek?
– Természetesen viselnek, hiszen egy szép, minőségi óra felér egy ékszerrel. A mobilok térhódítása után mintha egy ideig valóban háttérbe szorultak volna a hagyományos időmérők, de ez a tendencia átmenetinek bizonyult.
– Meg lehet-e korosztály szerint határozni a klientúrát?
– Nem igazán. Az idősebb kuncsaftok a régi időmérőiket hozzák javíttatni, karórákat vagy ébresztőórákat, olyan darabokat, amelyekhez érzelmileg kötődnek. A fiatalok inkább divatórákkal jönnek.
– Csökkent-e a gazdasági válság hatására a kereslet?
– Az anyagi helyzet inkább a javítandó órák minőségében érzékelhető. Sajnos, a piac teli van kínai reklámórákkal, amelyekben sokszor csavar sincs, legfeljebb az elemet lehet kicserélni bennük. Az ilyen időmérők legfeljebb pár hétig működnek, és az órajavítónak sincs mit kezdenie velük.
– Mit szeret a leginkább ebben a munkában?
– Számomra az az igazi sikerélmény, amikor egy „beteg”, de jó minőségű óra újra elindul, és pontosan mutatja az időt.
– Mennyire érdeklődnek a fiatalok az órásmesterség iránt, lesz-e utánpótlás?
– Sajnos nem úgy néz ki. Pedig amíg az idő létező fogalom, addig órára is szükségük lesz az embereknek.