2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nagy változások elé néz Vajdaszentivány – derült ki a községgazdával folytatott beszélgetés során.

Fotó: Nagy Tibor


Nagy változások elé néz Vajdaszentivány – derült ki a községgazdával folytatott beszélgetés során. Vasile Boertól megtudtuk, hogy idén elkezdődik a csatornarendszer kiépítése a községközpontban. A finanszírozási szerződést decemberben írta alá a polgármester, a következő lépésben a versenytárgyalást szervezik meg. A kormánypénzből megvalósuló beruházás egy tisztítóállomást is magába foglal, az önrész az összeg 15 százaléka, a munkálatok futamideje két év.

– A lakosság régóta vár a csatornázásra – hangsúlyozta Boer, majd azt is hozzátette, hogy a hálózatot az út mentén építik ki, így nem kell majd feltörni az utcákra nemrég került aszfaltréteget. A polgármester arról is tájékoztatott, hogy a Leader program keretében sikerült leaszfaltozni azt a négy utcát, amelyről júniusi látogatásunkkor tett említést. A Beresztelkére vezető mintegy 5 kilométeres megyei út azonban – amelynek avatóünnepségét tavaly nyárra tervezték –, csupán 1,5 kilométeren készült el. Ami a vízhálózat kiépítését illeti, már csak 5 százaléknyi munka van hátra, remélhetőleg idén sikerül bekötni az ivóvizet a községközpontba – mondta a polgármester. A tavalyi megvalósítások között Vasile Boer a községközponti úton, a veszélyes kanyaroknál elhelyezett forgalmi tükrökről, illetve védőkorlátról is említést tett.

 

Könyvtár színpaddal

Vasile Boer a községi könyvtár korszerűsítésének tervéről is beszámolt. A könyvtár régebb a Zichy-udvarházban működött, de amikor Szentgyörgyi Anna marosvásárhelyi üzletasszony bérbe vette az udvarházat, a könyveket a polgármesteri hivatal egykori épületébe költöztették. A községgazda egy száz székkel és színpaddal ellátott termet szeretne ott kialakítani, így az épület nemcsak az olvasásnak, hanem különféle rendezvényeknek is teret adna. A könyvek egy részét az erre a célra kialakítandó pincehelyiségben tárolnák. A községközpontnak nincs kultúr-otthona, ezért lenne kiemelten fontos ez a beruházás – fejtette ki Vasile Boer, akitől azt is megtudtuk, hogy a könyvtár jelenleg nem működik, a könyvtáros ugyanis jó ideje külföldön dolgozik.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató