2024. august 21., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Idén az online térben indul útjára a 11. Bölcs diákok országos vetélkedő

  • 2020-12-01 16:41:10

  • -

Tizenegyedik alkalommal hirdeti meg a Bölcs diákok országos vetélkedőt a Communitas Alapítvány és a Kolozsvári Református Kollégium, amely folytatja a tavalyi témát Örökségünk: a Föld címmel. Az interdiszciplináris vetélkedőre 3-4 fős középiskolás csapatok és egy vezető tanár jelentkezését várják december 12-ig. A vetélkedő partnere a Babeş–Bolyai Tudományegyetem.
Sólyom Réka, a vetélkedő programkoordinátora elmondta: „A vetélkedőnek mindenkori célja, hogy felkeltsék a diákok figyelmét a természeti és kulturális örökségek iránt olyan interaktív, szórakoztató feladatok segítségével, melyek az elméleti tudás gyakorlati felhasználása által átfogó, összefüggéseket kereső világkép kialakítására ösztönöznek”. Hangsúlyozta továbbá, hogy az egészségügyi szabályozásoknak megfelelően szervezik meg a versenyt, ezért a diákok minden kockázat nélkül vehetnek részt rajta.
Molnár Galaczi Júlia, a verseny feladatlapjainak kidolgozója rávilágított, hogy nagy szükség van az interdiszciplináris és gyakorlati feladatokon alapuló vetélkedőkre, ugyanis ezek hiánypótlók. Elmondta: a feladatokkal ellensúlyozni akarják azt a rengeteg elméleti oktatást, amit a tanügy előír. Úgy fogalmazzák meg őket, hogy gondolkodásra, kutatásra ösztönözzék a diákokat, és egyszerre több tantárgy tematikájába engednek betekintést, mint például kémia, biológia, irodalom, matematika.
Dr. Markó Bálint, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese elmondta, az idei téma a természetről, a környezetről szól. „Sokszor ott vétünk, hogy nem látjuk, azok a sziklagyepek a Nagy-Hagymáson mennyire gyönyörűek, vagy a Retyezát tavai milyen szépek. Egy ilyen vetélkedő tábora ezt teszi lehetővé, hogy felfedezzük ezeket a mindennap ott levő, gyönyörű és ritka szépségeket” – fogalmazott a rektorhelyettes.
Dr. Kádár Magor, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem egyetemi docense úgy véli, hogy az online rendszer, az online tér nagyon megváltoztatta a versenyt, a vetélkedőt és az egész oktatást is. „Kihívás lesz most a diákoknak, hogy ne csak elvégezzék a feladatokat, hanem az is kérdés, hogy milyen megoldásokat tudnak találni a közreműködésre a saját csapatukon belül” – fogalmazott Kádár Magor.
Dr. Silye Loránd, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Geológiai Intézetének oktatója elmondta, izgalmas kihívás a feladatlapok elkészítése, „mert kap egy irodalmi szöveget, amiben meg kell találnia, hogy mi a geológia. Eddig mindig sikerült” – hangsúlyozta az oktató.
A Bölcs diák vetélkedőre december 12-ig lehet jelentkezni elektronikus formában a www.bod.communitas.ro honlapon. (közlemény)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató