2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Idén 80-90 kilométernyi sztráda készül el

  • 2015-03-13 15:20:48

Az idén 80-90 kilométerrel fog bővülni a romániai autópálya-hálózat, mely jelenleg 700 kilométernyi sztrádát foglal magába, jelentette ki Narcis Neaga, az Országos Autópálya- és Országútvállalat (CNADNR) vezérigazgatója csütörtökön.

Az idén 80-90 kilométerrel fog bővülni a romániai autópálya-hálózat, mely jelenleg 700 kilométernyi sztrádát foglal magába, jelentette ki Narcis Neaga, az Országos Autópálya- és Országútvállalat (CNADNR) vezérigazgatója csütörtökön.

„A múlt héten ellátogattam az építőtelepekre, és az ott tapasztaltak alapján elmondhatom, hogy a Nagylak – Arad sztrádaszakasz 2015-ben készen lesz, a Temesvár – Lugos második szakasza készen lesz az idén, bár a szerződés csak 2016-ban jár le. A meglepetést a Lugos – Déva közötti rész 2. szakaszának az építője szerzi, aki idén 17 kilométert megépít” – mondta a CNADNR vezetője.

Ilyen körülmények között az idén megközelítőleg 80-90 kilométernyi sztrádát adunk át a forgalomnak, tette hozzá a vezérigazgató.

Ioan Rus szállítási miniszter január közepén úgy vélte, hogy 2015-2016-ban Románia 250 kilométernyi autópályát épít meg.

Tavaly a CNADNR 50 kilométernyi autópályát avatott fel: 22 kilométert Szászváros és Nagyszeben között és 28 kilométert Nagylak és Arad között, azaz kevesebb mint a felét a 2013-ban felavatott sztrádahossznak.

Jelenlegi alakjában a szállítási mesterterv 1300 kilométernyi sztráda megépítését irányozza elő 2030-ig.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató