Ideiglenesen rögzített labda

A Kultúrpalota földszinti galériájában nemrég nyílt meg a nagyváradi művészeti egyetem hallgatóinak a kiállítása. A tárlatot Bartha Sándor méltatta, az alábbiakban az általa írt megnyitóbeszédet közöljük.

Mellékletünket a nagyváradi képzőművészetis hallgatók tárlatán látható munkákkal illusztráltuk (Fotó: Nagy Tibor)

A Kultúrpalota földszinti galériájában nemrég nyílt meg a nagyváradi művészeti egyetem hallgatóinak a kiállítása. A tárlatot Bartha Sándor méltatta, az alábbiakban az általa írt megnyitóbeszédet közöljük. 

Engedjék meg, hogy felolvassak egy idézetet a tavalyi budapesti kiállításunk alkalmával írott, a nagyváradi Várad folyóiratban megjelent cikkemből.

„– Jó napot kívánok, itt van az Olof Palme-emlékkiállítás? – kérdezte egy angolul beszélő úr, aki egy hölgy társaságában lépett be a Palme Ház bejárati ajtaján.

– Nem, ez tévedés, itt kortárs művészeti kiállítás van. – feleltem röviden, válaszommal szemlátomást meghökkentve az érdeklődő idős párt.

– Nem ez az Olof Palme Ház? – kérdezte most már a hölgy.

– De igen, ez az Olof Palme Ház –, feleltem – de itt művészeti kiállításokat rendeznek.

Nem tudom, honnan szerezték az információt az erre látogató, akcentusukból valószínűsíthető, hogy tengerentúli turisták, és azt sem tudom, hogy mennyire voltam meggyőző akkor, amikor kortársnak minősítettem az ott látható kiállított anyagot. Sejtem, hogy szerintük az 1986-ban rejtélyes módon meggyilkolt svéd diplomata neve, személyisége, politikai karrierje nem köthető a művészethez. Megvallom, direkt módon szerintem sem. A kiállítótér elnevezése, mondhatnám véletlenszerű, hisz a budapesti Városligetben található, 1884-ben eredetileg Műcsarnoknak tervezett épület a múlt század ’80-as éveiben a svéd diplomatáról elnevezett sétányon található, innen a neve is. Más megközelítésben a névadás azzal az egyszerű és jó értelemben vett „bekebelező” nyitottsággal is magyarázható, amelynek értelmében a kortárs művészet magába olvasztja azt a szűkebb vagy tágabb értelemben vett társadalmi kontextust, amelynek keretei között fizikailag és/vagy szellemileg pozicionálja önmagát. Ezt teszi akkor is, ha a szóban forgó fizikai vagy szellemi kontextus nincs konkrét értelemben kapcsolatban az illető művészeti intézménnyel, megnyilvánulással, térrel stb.

A 2013. szeptember 6. és 29. között a Palme Házban megrendezett Alkalmazott víziók című kiállítás, amely a nagyváradi Partium Keresztény Egyetem Képzőművészeti Tanszéke fennállásának 10. évfordulója alkalmából jött létre, ugyanezt a nyitottságot, a közéleti és társadalmi kérdésekre való aktív, kritikai-reflektív magatartást hirdeti. Akár az alkalmazott, akár az autonóm műfajokról van szó, a cél mindig egy és ugyanaz: a vizuális nyelvi eszközök segítségével állást foglalni, önmagunkat elhelyezni a 21. század társadalmi – művészeti-technikai kontextusában.

A kiállításon felsorakoztatott nagyméretű digitális nyomatok, installációk, objektek, videók, videóinstallációk első látásra – műfaji értelemben és felvetett problematikában egyaránt – maximálisan elkülönülő tantárgyakra épülő oktatási struktúrát feltételeznek. Ha közelebbről szemügyre vesszük az alkotásokat, illetve elmélyedünk azok értelmezésében, előtűnnek az átfedések, amelyek egyrészt átívelik a mediális-műfaji kereteket, másrészt az alkalmazott és autonóm művészeti ágazatokat egymáshoz közelítik. Ma már nem beszélhetünk pl. a reklámról – főleg ha a 90-es évek óta oly elterjedt gerillakampányokra gondolunk – anélkül, hogy ne említenénk olyan, az autonóm művészet szférájába tartozó területeket, mint az installációművészet, a videó-művészet, a performance vagy a köztéri intervenciós törekvések. Ezért nyilvánvalóvá vált, hogy a jövőben csakis az a művészeti oktatás lehet életképes – legyen szó autonóm vagy alkalmazott művészeti oktatásról – , amelyik a legtágabb értelemben képes magába építeni mindezeket a próbálkozásokat. A hírközlésre épülő társadalmunk, a digitális technológiák térnyerése és az internet által kínált kommunikációs lehetőségek egy maximálisan nyitott alkotótípust feltételeznek, aki otthonosan mozog az álló és mozgó képtípusok világában, ismeri a nyomtatott és digitális médiumok képszerkesztési lehetőségeit, ugyanakkor nyitott a társadalmi kérdések irányába is. A mediális pluralizmus, a technikai lehetőségek sokszínűsége vagy a társadalom bonyolultsága egyáltalán nem jelenti, nem jelentheti a célok és feladatok szintjén történő tisztánlátás hiányát. Annál inkább jelenti egy olyan alkotói attitűd kialakításának szükségességét, amely kritikai vizsgálatra és társadalmi tisztánlátásra ösztönöz diákot és tanárt egyaránt. ”

Tisztelt jelenlévők!

Jelen kiállítás kétszeres értelemben is egy stáció. Egyrészt egy négy kiállításból álló sorozat harmadik stációja. De még inkább – és ez talán fontosabb – tanszékünk tevékenységében egy pillanatnyi megálló, képletesen fogalmazva, egy ideiglenesen rögzített labda egy olyan csapatjátékban, amely 10 éve kezdődött.

A szünet mindig egy önreflexiót is jelent. Valahonnan jövünk, és valahová megyünk. Közben magunkra tekintünk. A rögzített labda statikussága csak látszólagos. Energiák feszítik belülről. Benne rejtőzik a jövő, annak minden kiszámítható és kiszámíthatatlan aspektusával.

Bartha Sándor