Húsz éve hunyt el Székely János

Székely János 1929. március 7-én született Tordán. Elemi iskoláit szülővárosában végezte, ezután Marosvásárhelyen kadétiskolába járt. A második világháború végén a frontra vitték, ahol nyugati fogságba került, így csak késéssel, 1948-ban érettségizett a marosvásárhelyi református kollégiumban. 

Székely János Jenő szobrai

Húsz éve, 1992. augusztus 24-én halt meg Székely János költő, próza- és drámaíró.

Székely János 1929. március 7-én született Tordán. Elemi iskoláit szülővárosában végezte, ezután Marosvásárhelyen kadétiskolába járt. A második világháború végén a frontra vitték, ahol nyugati fogságba került, így csak késéssel, 1948-ban érettségizett a marosvásárhelyi református kollégiumban. Háborús tapasztalatait csak három évtizednyi érlelés után dolgozta fel A nyugati hadtest című esszéregényében.

1952-ben diplomázott a kolozsvári egyetem filozófia szakán, ezután lektorként dolgozott a bukaresti Irodalmi Könyvkiadó kolozsvári fiókszerkesztőségében. 1956-tól az Igaz Szó versrovatának szerkesztője volt, ahonnan 1989-ben ment nyugdíjba.

Kamaszként szobrásznak készült (később fia, Székely János Jenő választotta ezt a hivatást), de nemcsak ennek, hanem a diploma után a filozófiának is hátat fordított és inkább a lírához pártolt. Első versei az Utunkban jelentek meg az 1950-es évek elején, 1953-ban látott napvilágot első műfordításkötete, két év múlva pedig első önálló verseskötete Csillagfényben címmel. A hatvanas évek végén megtört a költészet küldetésébe és jövőjébe vetett bizalma, és miután 1970-ben közzétette válogatott verseit Egy láda anyag címmel, felhagyott a költészettel – 1973-ban már azt írta, „a költészet halott”. Székely János költői életműve a modern magyar líra „nyugatos” hagyományait követi. Az egyéniség kultuszától vezet a szigorú önvizsgálatig, annak az értelmiségnek a morális kérdéseit veti fel, amely nemzetiségi sorban szerezte történelmi élményeit.

1969-ben regénnyel jelentkezett (Soó Péter bánata), de felhalmozott történelmi tapasztalatait inkább esszékben és drámai művekben fogalmazta meg. Darabjait – Protestánsok, Caligula helytartója, Vak Béla király, Dózsa, Mórok – egymás után mutatták be a Gyulai Várszínházban, a budapesti színházakban és a magyar televízió képernyőjén. Marosvásárhelyen, ahol csaknem negyven évig alkotott, nem játszották ezeket a drámákat, csak közvetlenül a diktatúra bukása előtt vihették színre az Irgalmas hazugság című művét.

Székely erkölcsfilozófiai indíttatású műveiben elvek, ideológiák harcolnak egymással. A tét az emberi szabadság, vagyis az, hogy az egyén miként tudja függetleníteni magát egy rossz hatalom kísértéseitől és miként szabadulhat nyomása alól. A diktatúra és a kisebbségi lét szorításában történelmi analógiákat keresett és talált, de mindenki ráismerhetett a kor hatalmi szituációira és tipikus emberi, politikai magatartásaira. Székely János saját drámáiról így beszélt: „Valahányszor elegem volt az életből, írtam egy drámát, és kiírtam magamból az öngyilkosságomat”.

Az íróban fel sem merült nehéz sorsú szülőföldjének elhagyása, a hatalommal csak belső erkölcsi parancsra, három évre volt hajlandó kompromisszumot kötni, hogy apja kiszabaduljon a börtönből. A siker nem érdekelte, nem azért írta darabjait, hanem, hogy elmondja, amit fontosnak tart, ami hasznos az emberek számára, amitől valamikor valaki jobban megérti a világot.