Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
„Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült.” (Zsid 12,2)
Kedves testvéreim!
Keresztény hitünk leglényegesebb tartalmát ünnepeljük: Jézus Krisztus kereszthalálának és feltámadásának ünnepét, mely az első tanítványok óta minden vasárnapnak a lényege. Jézus tanítványai engedelmeskedtek a Mester parancsának (ApCsel 1,4), és félve ugyan, a külvilágtól elzárkózva, de várták, hogy megtörténjen Jézus ígérete, és erőt kapjanak. Nem csalódtak! A félelem közepette a bezárt házban megállt mellettük a Feltámadott. Észre sem vették, és a húsvétot követő első istentiszteletet zárt közösségben, zárt ajtók mögött ünnepelték, hiszen velük volt Jézus, és benne velük volt az Isten: a zárt ajtók mögött szólt hozzájuk, megválaszolta kérdéseiket, velük étkezett.
Nézzünk csak vissza, mi történt mindez előtt? Jézus tanított, szólt a legegyszerűbb emberhez is, és mindenkit a mennyei Atyjához vezetett. A tanítványok szemtanúi voltak annak, hogy Jézus közelében nincs hatalma a gonosznak. Láthatták, hogy közelében testi-lelki gyógyulás van: a vakok látnak, a bénák lábra állnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek hirdetik az evangéliumot (Lk 7,23): közel van a mennyek országa! A világ mégsem ismerte fel, az övéi nem fogadták be Őt. A názáreti Jézus útja mennyei magasságból a kereszt magasságába vezetett. De mindez mégsem az emberi gonoszság akarata szerint, hanem a szeretet Istenének akaratából lett. És nem is zárul le a kereszt gyászánál, hanem feloldódik Krisztus feltámadásában, a húsvéti győzelemben. Azért, hogy Jézus Krisztus által ne csak a Jézus korabeli, hanem a mindenkori embernek, a mai kereső, szenvedő, félelmekkel teli embernek is Élete legyen.
Jakab apostol a missziói munkájának néhány éves távlatából már nemcsak a nagypénteket, húsvétot és a Szentlélek kitöltését látta együtt, amikor a tanítványok megkapták a Lélek erejét. Jakab már látja a teljes eseménysorozatnak a betetőzését is: Krisztus felment a mennybe, és az Atya jobbján uralkodik mindenek felett. Ezért biztat minket is: nézzünk fel Jézusra! Ne csak a nagypénteki kereszten értünk szenvedő Megváltóra, akinek keresztjéből is erőt nyerhetünk. De nézzünk fel arra a Jézusra is, aki az Atya jobbján ül, és hatalommal kormányozza a világot, benne a mi kis, porszem életünket is.
Testvéreim! A mi nemzedékünk először szembesül világméretű járvánnyal. A koronavírus okozta járvány rányomja bélyegét ünneplésünkre is. Miközben azért adunk hálát, hogy Krisztus legyőzte a halált, talán kétségbeesetten figyeljük a betegség tüneteit, és naponta szorongva imádkozunk a mieinkért és önmagunkért. Miközben azt ünnepeljük, hogy Krisztus közösséget teremtett Önmagával, és minket is a felelősségteljes gyülekezeti és közösségi életre nevel, mégsem élhetjük meg korlátlanul ezt a közösséget templomainkban, de még a nagycsaláddal, barátokkal sem. Miközben nagycsütörtökön hálát adunk az úrvacsora szentségéért, a járvány miatt le kell mondanunk a minket hitünkben erősítő úrvacsora táplálékáról, és talán még a hagyományos nagycsaládos étkezésekre sem keríthetünk sort. Miközben vágyik arra a lelkünk, hogy húsvétkor meggyúljon a fény a sötétben, és megünnepeljük, hogy Krisztus a világ világossága, a valóságban talán ki sem mozdulunk otthonainkból, és a félelem sötétíti be mindennapjainkat. Amikor e sorokat írom, még nem tudom, csak sejtem, hogy hová fokozódhat a járvány, mire ezeket olvassátok.
És mégis, most még inkább tekintsünk fel Jézusra! Tegyünk meg mindent, ami emberileg az orvostudomány szerint véd a fertőzéstől. De ne feledjük el, hogy ezek felett is Isten az Úr. A gonosz, a sötétség fejedelme ma is el akar választani minket Istentől, el akar szakítani Megváltónktól, és ma is el akar minket választani egymástól is. De Pál apostollal együtt meg vagyok győződve arról, hogy sem élet, sem halál… sem karantén, sem járvány, sem más fenyegetettség nem tud elválasztani minket Isten szeretetétől és Jézus Krisztussal való közösségünktől. Tekintsünk fel Jézusra, mert a Feltámadott közelében ma is meghallhatjuk, hogy szól hozzánk, meghallgatja kéréseinket, megérti félelmeinket, mint akkor, a nyolcadik napon, amikor megállt a tanítványok között. A közelében ma sincs hatalma a gonosznak, és ma is van gyógyulás testnek és léleknek. Tudom és hiszem, 2020 nagyböjtjének napjaiban pedig még hallhatóbban mondom: ne féljetek! Nézzetek fel Jézusra, mert nála Élet van!
Adorjáni Dezső Zoltán püspök
Lk 24,33-34.
A tanítványok húsvét reggelén Jézus keresztre feszítésének és halálának hatása alatt állnak. A nagypénteki események után szombaton semmi lényegeset nem tehetnek, de vasárnap elindulnak hazafelé. Sokkos állapotban vannak. Összecsomagoltak, és úgy gondolják, mindennek vége. A halál közelsége mindenképpen sokkol bennünket. Mert mi valami másra készültünk, soha nem a halálra. A tanítványoknak pedig Jézus előre megmondta, mi fog vele történni. Kétszer is beszélt a halálról, de a tanítványok úgy tettek, mintha nem is hallották volna.
Mi is kerüljük a halálról szóló beszédet, és úgy gondoljuk, hogy az bárkivel megtörténhet, csak velünk nem. Kerüljük a témát még a halálos ágyon is, pedig érezzük, hogy életünknek vége van. A régiek így figyelmeztették egymást: memento mori, gondolj a halálra.
Ezen a húsvéton az egész világ halálfélelemben és halálközelségben él. Arra nem számítottunk, hogy ilyen közel jöhet hozzánk a halál, és válogatás nélkül kerülünk veszélybe: fiatalok, öregek, szegények és gazdagok egyaránt. Ha eddig nem is gondoltunk rá, most, hogy az emberiség van a halálos ágyon, legalább most beszéljünk róla, legalább ilyenkor legyen beszédtémánk. A megbocsátás, az elengedés, a bűn kérdése eddig kiestek a szóhasználatunkból, de most előtérbe kerülnek. Miért?
Eddig határozott elképzeléseink voltak a világról és benne az emberről. Arról, aki a tudományban óriási eredményeket ért el. Annyira elégedettek voltunk magunkkal, hogy még Istent is fel akartuk használni a magunk céljaira. Ezért volt tabutéma számunkra a halál, amely a feltámadás hite nélkül mindenki számára rémisztő és borzalmas.
E húsvét alkalmával azonban Isten lehetőséget ad számunkra, hogy gondolkodásunk megváltozzon. De ez csak úgy történhet meg, mint az első húsvét idején, vagyis ha mi találkozunk a feltámadott Jézus Krisztussal. Ő az, aki jön felénk, ő az, aki bennünket megszólít, és közösséget alkot velünk. Mi ettől lehetünk hívők, nem más erő által. Ha nincs vele találkozás, akkor marad a félelem. Jézus itt van köztünk, láthatatlanul, de nem megtapasztalhatatlanul.
Eljön az idő mindannyiunk életében, amikor pontot kell tenni a földi élet végére, el kell engednünk azt. De ezzel nincs vége mindennek. Hiszen Jézus él, és általa mi is élni fogunk – ezt ígérte nekünk. És ez az igazi húsvéti üzenet.
Kató Béla püspök
2020 húsvétján mindannyian egyetértünk abban, hogy az idei nagyböjt egészen különleges, hogy ilyen még nem volt. Nem volt még ilyen nagyböjt, amelyben ennyi mindenről le kellett volna mondanunk, és nem csupán a vallásos embereknek, hanem mindenkinek. Az egész világ kerül lassan klauzúrába, vagyis szorul vissza saját életterébe, szorosan összezárva övéivel – ennek minden örömével és kihívásával együtt. Mennyi mindent fedezhetünk fel magunkról a megváltozott körülmények között! Szent Terézia anyánk szerint az önismeret az imádság kapuja. Tisztában kell lennem azzal, hogy ki vagyok én, és ki az, akihez odafordulok, akit megszólítok az imában. Mennyi mindent fedezhetünk fel önmagunkról ezekben a napokban! Például azt, hogy hogyan reagálunk a hatósági intézkedésekre, az elöljárók döntéseire, hogy ott van-e a szívünkben az engedelmesség lelkülete és erénye. Aztán ott van a hit és a bizalom kérdése: engedjük-e úrrá lenni magunkon a pánikot, a félelmet, vagy rá tudunk hagyatkozni bizalommal a mennyei Atya üdvözítő akaratára, ahogyan Jézus tette? Hogy állunk a szeretettel, azok iránti szeretettel, akik a legszorosabban hozzánk tartoznak? Mennyi áldozattal, önzetlenséggel, szolgálatkészséggel tudunk feléjük fordulni? Hogyan dolgozzuk fel félelmeinket a jövőt illetően? Egyáltalán, mire figyelünk leginkább? A napi megbetegedési statisztikákra, a jövőt illető prognózisokra, vagy az evangéliumot olvassuk, és Jézust figyeljük, hogy ő mit mond ebben a helyzetben, mit kér tőlünk, mire ad példát? Az ima egyik szereplője én vagyok, de rajtam kívül még ott van az, Akit megszólítok. Melyikünk kap nagyobb teret az imámban? Ha a Szentírást lapozgatjuk, olvasgatjuk, felfedezhetjük, hogy nem vagyunk egyedül azzal a tapasztalattal, amelyet élünk. A zsidó nép is élt át nagyon nehéz szakaszokat, és ezek meghatározóak lettek egész életére. Gondoljunk csak arra, amit éppen húsvétkor ünneplünk, ami a mi húsvétunk előképe. A héberek ott sínylődtek egyre nagyobb elnyomatásban, gyerekeiket a fáraó sorra legyilkoltatta, amint megszülettek, egyre keményebben kellett robotolniuk, fogyott az erejük, fogyott a jövőjük, fogyott a reményük… Ők az Úrhoz kiáltottak, az Úr pedig kiszabadította őket erős kézzel és kinyújtott karral, mert szabadnak akarta őket. A sivatagban elviselte őket, minden hűtlenségük ellenére néppé tette őket ígérete szerint, és törvényt adott nekik, hogy jövőjüket megalapozza. Aztán egy újabb hatalmas nyomorúság szakadt rájuk, amikor elveszítették a háborút, és Babilon királya elhurcoltatta őket. Nem volt többé sem templom, sem áldozat… Hogyan őrizhetik meg identitásukat idegen földön, idegen nép és kultúra, idegen istenhit közepette? A Babilonban töltött hetven év alatt alakult ki a zsidóság, szerkesztették meg legfontosabb szent könyveiket, amelyek ma Bibliánk részei. Átalakult, letisztult, elmélyült az Istennel való kapcsolatuk, a róla szóló elképzeléseik. Isten pedig hazavezette őket, amikor eljött annak az ideje.
Isten minden nehéz helyzetben velünk van, és azt a javunkra fordítja, mert ő olyan Atya, aki szereti gyermekeit. Jézust is szerette, elmondhatatlanul szerette, és mégis megtörténhetett Jézussal az, ami megtörtént. Így kellett ennek lennie egy nagyobb jó, a megváltás érdekében. A történelem az élet tanítómestere. Ha a történelem így mutatja be Istent, aki mindig a mi üdvösségünkön, szabadságunkon, boldogságunkon munkálkodik, akkor minden okunk megvan arra, hogy bízzunk benne, hogy rábízzuk magunkat. „Jézus nem kér mást, csak ráhagyatkozást és hálát” – mondja Kis Szent Teréz. Most átérezhetjük, hogy ez nem is olyan könnyű, hogy mekkora hit kell hozzá. De ha meg tudjuk tenni, javunkra válik. Sokan kérdezik tőlünk, hogy vagyunk. Hála Istennek, jól vagyunk, egészségesek vagyunk, bár a meghűléssel mi is sokat küszködtünk ezen a télen. A mi életformánkban a kijárási tilalom nem jelent nagy változást, mivel máskor is ritkán, csak indokolt esetben járunk ki. Most azonban nem kell sem orvoshoz menni, sem gyógyszert íratni, a bevásárlásban jótevőink kisegítenek bennünket, ha szükséges, gyertyarendelés is kevesebb van, a napirend azonban ugyanaz, és a munkánk egyáltalán nem kevesebb. A szentmisén mi is online veszünk részt a kápolnában, reggelente pedig egyórás szentségimádást tartunk a Szentatya szándéka szerint a járvány megszűnéséért. Különös volt az idei nagyböjtünk, és különös lesz a húsvét ünneplése is. Mintha részt kaptunk volna Jézus megváltói munkájából azok révén az áldozatok révén, amelyekre a körülmények kényszerítettek bennünket. Idén nemcsak szemléljük Jézust, aki a keresztutat járja, hanem mi magunk is jártuk a magunk módján vele együtt. Feltámadásának ünneplése is különös lesz, de ez nem kell elvegyen semmit az örömünkből, hiszen azt ünnepeljük, hogy Jézust, aki tökéletesen ráhagyatkozott a mennyei Atya akaratára, szeretetére, ez a mennyei Atya a Szentlélek erejével feltámasztotta. Jézus feltámadásának hatalmas ereje idén is át fogja járni a világot, és átjárhatja mindannyiunk szívét, ha kitárjuk előtte. Szent Pál szavaival kívánunk mindenkinek áldott, örömteli, szent húsvétot: „Ne felejtsd, hogy Jézus Krisztus, Dávid sarja feltámadt a halálból, ahogy evangéliumom hirdeti. Igaz kijelentés ez: ha meghalunk vele, majd élünk is vele; ha tűrünk vele, uralkodni is fogunk vele. Ha azonban megtagadjuk, ő is megtagad minket, de ha mi hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg” (2Tim 2,8.11-13.).
Katalin Ildikó nővér, OCD-perjelnő
„Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (Jn 16,23.33)
Húsvétkor a fényt, az örömöt, az egymásra találást, az újrakezdést, az életet, végső soron a feltámadást ünnepeljük. Erről szólnak az evangéliumi tudósítások is: a hét első napján a kora reggeli órában fény ragyogja be az üres sírt, vége a nagypénteki gyásznak, feketeségnek. A magdalai Mária örömmel újságolja a tanítványoknak: „láttam az Urat”. Tovalett a sírás, kétségbeesés, jajgatás, szomorúság, ehelyett a Mester közvetlen tanítványai csendben együtt vannak a jeruzsálemi felső házban. Érzik, még nem tudják, de sejtik, hogy legyőzték a félelmet, nemet mondtak a nagypénteki szétszóródottságnak, hisz lám, erejük van újból együtt lenni.
Ebben az esztendőben, amikor a megpróbáltatások nehéz napjait éljük, húsvétkor én ezt a győzelmet ünnepelem. Húsvétot mindenekelőtt a jézusi élet, tanítás, példa, életeszmény, istenfiúság győzelme ünnepének tartom.
Az evangélium tudósítása szerint Jézus – születésétől a nagypénteki keresztre feszítéséig – arról a győzelemről vall, mely az Istenben hinni és bízni tudó ember életének az alapeleme kell legyen. Ez a győzedelmes istenhit még a keresztfán is megnyilvánul, és elemi erővel hat, hiszen még az idegen római katona is, hallva Jézus imádságát, így kiált fel: „Ez az ember valóban igaz volt!” (Lk 23,47).
Jézus arra az isteni ajándékként ható tudásra nyitja fel az értelmünket és szemünket, hogy az ember élete csak Isten mellett és Istenben teljesedik ki. Tanításaiban, példázataiban, a csodás gyógyítások leírásában is kitapintható, hogy a hit és cselekedet elválaszthatatlanok egymástól. Rámutat, hogy nem lehetünk egyszerre két úr szolgái még akkor sem, ha megadjuk a császárnak, ami a császáré, mert elsősorban és mindenekfelett meg kell adni az Istennek, ami az Istené. A hívő keresztény ember fel kell tegye a kérdést ezekben a kritikus napokban is, hogy számára ki vagy melyik a nagyobb. A látható, ember formálta világ a maga sziporkázó, de hamis színeivel, vagy a tiszta isteni fény? Mi a nagyobb? A világ feletti uralom becsvágya, vagy Isten országa szeretetben való szolgálása?
Húsvét ünnepén ezekkel a súlyos és minden ember életében lényegbevágóan fontos kérdésekkel szembesülünk. Kínok, keservek, vajúdások és szenvedések között meg kell találni a választ a fentebbi kérdésekre, és akkor igazi húsvétunk lesz! Erre az alaptapasztalásra készítette fel a tanítványokat, erre tanít minket is: „A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.”
Honnan az erő a küzdelemhez, a mindennapi harchoz? Erre is megadta Jézus a választ, és példát is mutatott, ugyanis ez nem más, mint az imádkozás: „…hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek”.
A modern élet a maga millió problémájával kavarog körülöttünk, világunk rohamosan fejlődik, de az ember lényegében, lelkileg, belsőleg évezredek alatt nem sokat változott. Amióta Jézus ezt a tanácsot adta tanítványainak, hogy kérjenek az Atyától, külsőségeiben óriásit változott a világ. Ezek a változások természetesen nemcsak a körülményeket, hanem magát az embert is megváltoztatták. Azonban az otthon és a család megoldatlan problémái ugyanazok maradtak. A hatalmi vágy, a gyűlölet ugyanaz maradt. A szeretet ma is éppúgy kell. A szív ma is éppúgy tud fájni. Az emberi rosszindulat miatt ma is éppúgy kell szenvedni. A halál előtt mi sem állunk másképp, mint a régiek. Az ember a végső egzisztenciájában továbbra is ember maradt. Akinek ma is a legfőbb problémája az erő kérdése, vagyis hogy honnan vegye az erőt az élethez és a halálhoz. Látva mindezt, válaszunk nem lehet más, mint az, hogy mindenekfelett és -előtt az Isten szeretetére, gondviselő jóságára és segítségére van szükségünk.
Az imádság az Istenben bízó ember lélegzetvétele, ami által magához veszi az isteni, lelki értelemben éltető „levegőt”, de nemcsak önmagáért, hanem a mellette élő embertársáért is imádkoznia kell. Így tehát szolgálat is a másokért mondott ima, mert nem lehetünk közömbösek, hogy ez a világ rohan a pusztulása felé. Szakadék szélén állunk, de az imára képes, erős lelkek életmentőek lehetnek.
Ez esztendő húsvétjának ez a legnagyobb üzenete. Nem járhatunk, gondolkodhatunk úgy, hogy Istent kizárjuk a világból. Igazolni kell mindennap, hogy Istenben élünk, mozgunk és vagyunk. Kétezer év alatt a keresztény ember egy mesterséges világot hozott létre maga körül, elbizakodott tudásában, de hitében nem nőtt naggyá. A nagypéntekek gyászát nem lehet kizárni életünkből, de minden megnyilvánulásunkkal jelét kell adjuk, hogy a bennünk élő isteni lélekkel erőt adunk, fényre, győzelemre, életre tudunk jutni. „Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok... mert én élek, ti is élni fogtok!” (Jn 14,18–19).
Ez esztendő húsvéti üzenete a jó reménységre, bizakodásra való felhívás. Mindig adódtak és adódnak súlyos problémák, kritikus helyzetek, veszedelmek. Ezekkel a veszélyes helyzetekkel kapcsolatban hangzik a fölhívás, biztatás. Húsvét ünnepén ma így szól a jézusi tanítás: bízzatok, legyetek jó reménységgel, ne csüggedjetek, amikor a világ nyomorúsághullámai magasra csapnak! Ennek a derűs, bizakodó magatartásnak a legmélyebb okát is megmondja: azért bízhattok minden körülmények között, mert én legyőztem a világot!
Gabriel García Márquez egyik írásában így vall: „A rajtunk most átvonuló zivatar annak előjele, hogy egünk nemsokára kiderül, s jobb napokat fogunk látni, mert lehetetlen, hogy akár a baj, akár a jó örökké tartson, s ebből az következik, hogy mivel a baj már soká tart, a jónak közel kell lennie” (Nem azért jöttem, hogy beszédet mondjak). Húsvét ennek az Istentől kiáradó jóság győzelmének az ünnepe.
Adjon a Jóisten hitben, szeretetben és felelősségben való megerősödést húsvét ünnepén, hogy tudjunk igaz lélekkel imádkozni és erős hittel bízni!
Kolozsvár, 2020 húsvétja
Testvéri szeretettel
Bálint Benczédi Ferenc püspök