Hej, jó világ volt 1916-ban kicsiny hátországi városunkban. Míg odakinn dúlt a nagy háború, és férfiak 19 és 50 év között – már akinek nem sikerült magát idejében és hathatósan felmentetnie – Galíciában vagy Bukovinában harcoltak a muszkák ellen, idehaza az élet tobzódott.
Hej, jó világ volt 1916-ban kicsiny hátországi városunkban. Míg odakinn dúlt a nagy háború, és férfiak 19 és 50 év között – már akinek nem sikerült magát idejében és hathatósan felmentetnie – Galíciában vagy Bukovinában harcoltak a muszkák ellen, idehaza az élet tobzódott. A helyzet urai nem a rendőrök, csendőrök vagy katonák, még csak nem is Bernády György főispán vagy Nagy Lajos helyettes polgármester, hanem a mészárosok voltak. És a lisztkereskedők. Tőlük, kényüktől és kedvüktől függött, hogy eszik-e a lakosság húst, süthet-e kenyeret vagy habarhat-e egy csöpp rántást. Bár a város és rendőrség kísérletezett árszabással, hatósági mészárszékkal, ha a szabott árak nem tetszettek a húskaszabolóknak, akkor bizony nem vágtak se marhát, se sertést, bojkottálták a kereskedelmet és sztrájkba léptek, akár hetekig is dacoltak a közönséggel és a hatóságokkal. Ezért aztán hetente, kéthetente kellett kifüggeszteni a városházán az újabb és újabb árjegyzékeket. Pl. húsvét előtt, április 22-től a marhabélszín kilója 6 K 40 fillér volt, egy héttel azelőtt még 6 korona, a báránynak eleje 4 K 40 fillér, hátulja, combja kilónként 4 K 80. (A zsír és a szalonna ennél jóval több: 7 K 20 és 6 K 20 fillérben kóstált.)
Ennek dacára egy szépen kicifrázott riport arról áradozik, hogy az internálótáborban, fogva tartott lengyel–orosz hadifoglyok hetente négyszer húsételt kapnak és minden reggel tejeskávét. A fogolytábor pedig már a városon kívül állott egy kőhajításra, a Teleki-kertben, melybe úgy jutottál el a legkönnyebben, ha a Gecse utcán vagy Teleki utcán megindultál Koronka irányába.
A hadi helyzetre való tekintettel megtiltották, hogy bárki pirostojást fessen, a tojásfesték árulása is törvénybe ütköző volt, minden tojás kellett a fronton harcolóknak.
Azon a húsvéton volt színház is, a színművészetet sokáig nélkülöző publikum örömére. Leginkább vígjátékokat és operetteket játszottak és a Nádasi-féle szabadkai-soproni társulatban bonviván szerepeket játszott akkoriban egy fiatal komikus, bizonyos Komlós Vilmos. Utóbb Vadnay László neki írta a Hacsek és Sajó kabaréjelenetek sorát, ui. ő alakította Sajót végtelen klasszissal...
Ja, és itt volt Móricz Zsigmond, aki néhány napig székely néprajzi dolgokat tanulmányozott, s lehet, hogy a városban katonáskodott még mindig Szép Ernő költő.
De nemcsak ezek tették emlékezetessé ezt a húsvéti ünnepet. Történt ugyanis, hogy egy bizonyos Székely Ferenc nevű gyáros és bútor-nagykereskedő, aki a háborús időkben tiszteletbeli (fizetés nélküli) rendőrfőnök – ma úgy mondanók polgárőrparancsnok – volt, betért az ismert mészároscég üzletébe. Ott állott a maga természetes bájával a tulajdonos és fia, Zalán a pultnál, midőn Székely egy báránycomb lemérésére tett javaslatot a hússzékben. De a mérleg rozsdás volt szemmel láthatólag, és ezért nem is mérhetett pontosan. Ezt egy olyan tapasztalt üzletférfiú, mint Székely és Rétiből a Székely azonnal kiszimatolta, és ráruházott hatalmánál fogva indítványozta a mérleg lefoglalását és bemutatását a rendőrségen. Az ügy rosszallást, mi több, élénk nemtetszést és hirtelen gerjedelmet váltott ki a mészárosokból. Némi dulakodástól sem tartóztatták meg testes magukat, így eshetett meg, hogy Zalán, az ifjabb Py úgy vágott egy jókora báránycommbal Székely kezére, hogy a mérleg rozsdás alkatrészei is felsértették a bútorgyáros vásárlót. Akkoriban nem volt még antibiotikum, volt viszont ettől függetlenül tetanuszfertőzés-veszély. Mindketten azonnal a hatóságokhoz fordultak. Py-ék a hivatali hatalommal való visszaélés címén tettek feljelentést, Székely pedig erőszakosságot, súlycsonkítást és testi sértést emlegetett feljelentésében.
Miként látható, Roald Dahl, az Áldozati báránycomb c. világhírű elbeszélés norvég származású angol szerzője tudott magyarul, vagy valaki végtelen szívességből/gonoszságból lefordíthatta neki a Székely Napló 1916. évi 46. évfolyamának 64. számát április 27-ről keltezve.
