2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kedei Árpád és családja Ravában mintegy kétszáz hektár területen gazdálkodik, ennek nagy része bérbe vett, a többi pedig saját föld. 

Fotó: Nagy Tibor


Kedei Árpád és családja Ravában mintegy kétszáz hektár területen gazdálkodik, ennek nagy része bérbe vett, a többi pedig saját föld. A gazda elmondta, Budapesten élt, majd Csíkszeredába költözött családjával, viszont minden szál Ravához köti. Szülei ravai születésűek, és gyerekként itt, a nagyapja mellett tanult meg dolgozni, ezért ragaszkodott ahhoz, hogy ezen a településen kezdjenek el gazdálkodni. A ravai farmon több mint 300 kecskét tartanak, ebből 170-et fejnek, ottjártunkkor éppen a déli fejéssel voltak elfoglalva. A gazda és családja idén korszerű fejőberendezéssel látta el a farmot, így gépesítve, gyors ütemben zajlik a fejés. A tejet két hete egy brassói tejfeldolgozó vásárolja fel, kétnaponta négyszáz litert. Kedei Árpád szerint a kecske rendkívül hasznos állat, alkalmas a gazos területek megtisztítására. Viszont Kedeiék valójában húsmarhákkal szeretnének gazdálkodni. Első lépésben a földterületeket kell rendbe tenni, majd bővíteni az állatlétszámot és fejleszteni a gépparkot – avatott be jövőbeli terveibe a gazda. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató