Hóvirágok

Mondják, hogy őrangyalok vigyáznak ránk, még akkor, ha sokszor nem akarjuk őket észrevenni. Amikor bajba jutunk, titokzatosan mellénk szegődnek.

Mondják, hogy őrangyalok vigyáznak ránk, még akkor, ha sokszor nem akarjuk őket észrevenni. Amikor bajba jutunk, titokzatosan mellénk szegődnek. Néha a társunk, s annak hiányban egy régi ismerős, barát vagy idegen képében segítenek át a testi és lelki fájdalmak sűrű bozótján, hogy újra önmagunkra találhassunk. Máskor csak egy felénk küldött biztató mosolyban, barátságos gesztusban üzennek, bátorítanak, hogy nem szűntek meg az életünket, sorsunkat követni. Az sem kizárt, hogy gondolataink közé férkőzve a lélek útjain állnak időnként elénk, hogy figyelmeztessenek, s mi hanyagul elhessegetjük a zavarónak tűnő jeleket, gondolatokat. Ilyenkor megsértődnek, s magunkra hagynak, ahogy akkor is, ha túlságosan nagyra nő bennünk az önbizalom, s olyan erősnek érezzük magunk, akinek nincsen már szüksége semmi segítségre. De ha megremeg a biztonságunk, valahonnan újra előbújnak, mint lucskos, sáros télvégi földből a törékenynek tűnő, patyolattiszta szívós hóvirág. S reménykednek, hagy talán végre számba vesszük őket is, ha múlni kezd tőlünk az erő és az idő.