Hőszigetelés csak a külső aspektusért?
Figyelemmel olvastam a Népújság 2013. szeptember 27-i számában Mezey Sarolta cikkét, aki szakembert, jelen esetben Gogolák H. Margitot szólaltatta meg a fenti témával kapcsolatban.
Figyelemmel olvastam a Népújság 2013. szeptember 27-i számában Mezey Sarolta cikkét, aki szakembert, jelen esetben Gogolák H. Margitot szólaltatta meg a fenti témával kapcsolatban. Köszönet mind a riporternek, mind a válaszokat tömören és érthetően megfogalmazó, hozzáértő, az igazságot nem mellőző, szókimondó hölgynek. Évek óta városunkban is folyik az Európai Unió által nyújtott, állami támogatással is segített tömbházak külső felújítása. Szemet gyönyörködtető látvány ezeknek a tömbházaknak a külsője, egyeseknél manzárdokkal is megtoldották a felső emeleteket. Ott a felújításhoz való hozzájárulás értékét fedezte az újonnan épített lakrészekhez tartozó telekrész, vagy jóval kevesebbe került, mint azoknál az épületeknél, ahol nem történt ráépítés.
Sokaktól hallottam, és nemcsak társasházlakóktól, hogy a külső szigetelések után, amikor a nyílászárókat is kicserélték PVC-re, a falak penészedtek, nem szellőztek, nagyobb lett a bosszúság, mint a várva várt felújítás várakozási időszaka előtt. A remények bosszúsággá váltak, a kidobott pénzt sajnálják, amit a szakember előzetes tájékoztatása szerint, mint ahogy a fenti cikkben is olvashattuk, nemcsak a külsőre, hanem a minőségre is adnak, még ha többe is kerül a megrendelőnek.
Uraim! Ezt idáig senki nem vette észre? Semmi bűntudat nincs azokban, akik ezeknek az EU-s pénzeknek, eurómillióknak a felhasználásáért felelősek? A lényeg az összegek bármilyen formában való elköltése, vagy gondolnak a választóikra, akiknek a kampányban ígérgettek fűt-fát, de a győzelmi mámor után csak az egyéni haszonszerzés marad?
1970 októberében költöztünk a Vas Gereben utca kertjeiből kisajátított telkekre épített tömbházak egyikébe. Annak idején javított hármas komfortúként épült, teraszok nélkül, de mint fiatal, kezdő házasok örvendtünk, mert az albérlet után a saját otthonunkban élhettük át a „sokoldalúan fejlett szocialista hazánk” vívmányait. Évek óta a mi tömbházunk is szerepel a „külső felújításra ítéltek” lajstromán.
Voltunk már hetedikek, huszonharmadikok, nyolcadikok, lassan már végigkocogjuk a természetes számsort. Idén is vezető helyen voltunk, de immár „Szeptember végén”-t írunk, mint Petőfi, és bennünk is a reménytelenség, a hogy lesz, mikor fognak neki a felújításnak, milyen anyagokat használnak a külső munkálatokhoz? Van-e értelme a fenti cikk után a reménynek, hogy ha átesünk az elég nagy felfordulással járó, nem kis anyagi terhet jelentő változásokon, mi lesz több: az öröm, hogy nemcsak esztétikusabb lesz a majdani tömbházkülső az új burkolat festése után, hanem olyan szigetelőanyagot használnak, olyan minőségi nyílászárókkal cserélik ki a régi hagyományos fakeretű ablakokat, ajtókat, amelyek tartósan eleget tesznek az immár kötelező energiatanúsítvány előírásainak.
Kíváncsiságom nem hagy nyugodni. Már annyiszor szóvá tettem a Népújság hasábjain, de nem csak, egyes rendellenességek, felelőtlenségek, felelősségre vonható személyek, személyiségek elszámoltatását, de a legtöbb esetben süket fülekre találtam. Csak az egyszerű halandók olvassák a napisajtót? Ritkán fordul elő, hogy az érintettek megszólalnak, s ha meg is szólalnak, inkább a bizonyítványukat magyarázzák, mintsem az általuk elkövetett hibákat legalább elismernék, jobb esetben korrigálnák azokat.
Szász Károly nyugdíjas
