Holnap királyt vált Belgium
Királyváltás lesz vasárnap Belgiumban: az ország első uralkodójának, I. Lipótnak az 1831-es trónra lépése napján, amely nemzeti ünnep is egyben, a 79 esztendős II. Albert átadja a jogart elsőszülött fiának, az 53 éves Fülöp hercegnek.
Királyváltás lesz vasárnap Belgiumban: az ország első uralkodójának, I. Lipótnak az 1831-es trónra lépése napján, amely nemzeti ünnep is egyben, a 79 esztendős II. Albert átadja a jogart elsőszülött fiának, az 53 éves Fülöp hercegnek.
Az idős, egyre gyakrabban betegeskedő uralkodó e hónap elején jelentette be, hogy romló erőnléte miatt visszavonul, Fülöp pedig jelezte, kész vállalni az uralkodás felelősségét. E felelősség – bár a belga király alkotmányos szerepe pusztán ceremoniális jellegű – paradox módon a gyakorlatban nagyobb, mint a legtöbb, elvben akár jelentősebb közjogi súllyal bíró uralkodóház esetében.
A szövetségi berendezkedésű Belgiumban – ha az egyszerűség kedvéért most eltekintünk a papíron szintén államalkotó tényezőnek tekintett német nyelvű közösségtől – szinte mindenből kettő van, hiszen a francia ajkú vallonok és a holland nyelvű flamandok külön parlamentet és kormányt is működtetnek, továbbá minden pártnak létezik a flamand és a vallon változata. Csak királyi udvarból van egyetlenegy: amíg az létezik, addig a közös haza is létezik. A belga uralkodó hivatalos címe úgy hangzik, hogy „a belgák királya”. Király nélkül voltaképpen a belgák sincsenek.
A király politikai szerepe lényegében abból áll, hogy amikor a flamand és a vallon pártok sehogyan sem képesek megállapodni egymással a szövetségi kormány összetételében, az államszerkezeti reform kérdéseiben, akkor magához kéreti vezető képviselőiket a laekeni kastélyba, mélyen a szemükbe néz, emlékezteti őket a Belga Királyság iránti erkölcsi kötelezettségeikre, és ösztönzi őket a további tárgyalásokra. Ne lankadjanak, amíg meg nem állapodnak.
II. Albert annak idején könnyűnek feltételeztetett, és aztán meglepően nehézsúlyúnak találtatott. A 2010-2011-es belpolitikai válság idején 541 napon át nem volt központi kormánya Belgiumnak, a király mégsem adta fel, rendületlenül adta a megbízásokat a politikai konzultációk, kormányalakítási puhatolózások folytatására, mígnem erőfeszítéseit siker koronázta. Ez a kitartás persze érthető is, hiszen „valahol az út végén” a saját trónjáról volt szó.
Amikor 1993-ban trónra lépett a 62 évesen, gyermektelenül elhunyt fivére, Baldvin (Baudouin) után, a legtöbben szkeptikusan fogadták. Elődje köztiszteletnek és közszeretetnek örvendett, ő viszont addig leginkább csak az élet napos oldalának élvezetében, azon belül is kitüntetett módon a gyors autók iránti rajongásban vétette észre magát. Aztán szép lassan, ahogy mondani szokták,
„felnőtt a feladatához” – bár már nem volt túl fiatal.
II. Albert gyermekei közül a gyorshajtási jegyzőkönyvek begyűjtésében – és általában az „enfant terrible” szerepkörben – szerencsére nem Fülöp, a trónörökös, hanem inkább öccse, Lőrinc jeleskedik. Ám Fülöp sem veti meg a sebességet – olyannyira nem, hogy fiatalon vadászrepülő-kiképzést kapott: Mirage-ok és F-16-osok pilótaülésében egyaránt jól kiismeri magát. A nyaktörő légi mutatványokkal ugyan viszonylag korán fel kellett hagynia biztonsági okokból, ám azt, hogy a kihívásokat kedvelő emberről van szó, mi sem mutatja jobban, mint hogy ejtőernyős-kommandós képzettséget is szerzett.
Belga kommentátorok szerint ékesszólás terén egyelőre nem túlzottan jeleskedett a nyilvánosság előtt, de ez nem jelenti azt, hogy híján lenne a rábeszélő képességnek: az elmúlt években számos, főként gazdasági kérdésekben érdekelt küldöttség élén képviselte Belgiumot a világ különböző tájain.
Jövő májusban Belgiumban ismét parlamenti választások esedékesek. Nagy kérdés, hogy milyen erőt mutat majd a voksoláskor az N-VA nevű flamand függetlenségpárti tömörülés, amely jelenleg Belgium legerősebb pártjának számít, mégis az egyetlen a számottevő politikai tényezők közül, amely nem tagja a széles alapokon álló koalíciós kormánynak.
Belgiumban egészen az 1960-as évekig, a szénbányászat és az acélipar hanyatlásának kezdetéig Vallónia volt a gazdagabb, és a francia az uralkodó nyelv. Aztán fordult a kocka, az addig lenézett, „vidékies” flamandok a szolgáltató szektor fontosságának növekedésével párhuzamosan behozták, majd jócskán el is hagyták a vallonokat. Most viszont már sokuknak elege van abból, hogy számítások szerint évente mintegy hétmilliárd euró vándorol át támogatások, szociális ellátások formájában, a szolidaritás jegyében Flandriából Vallóniába. Ez a flamand függetlenedési törekvések gyökere, és ha e törekvések mentén az N-VA jövő májusban tovább erősödik, akkor Fülöp királynak minden képességét latba kell majd vetnie, hogy apja nyomdokaiba léphessen a válságkezelés terén.
